Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

vidéki lapszemle

A „balatoni hal” sohasem látott balatoni vizet, Pécsett önmagát puccsolja meg az ellenzék

Balatontipp.hu: Az igazi balatoni hal olyan, amelyik sohasem látta, kóstolta a Balatont

„A balatoni halászat 2013-as betiltása óta nem kerülhetett igazi balatoni hal az üzletekbe, vendéglőkbe, mert a tóból csak a horgászok szerezhetnek zsákmányt, de ők nem adhatják azt másnak. A valóság azonban nem állhat az elhivatott emberek útjába írja a balatoni portál. A lap szerint a „balatoni hal valójában a Balaton vízgyűjtő területén lévő halastavakban nevelt halakat jelenti. A Balatontipp hozzáteszi, a jogszabályban rögzítették, hogy az előírásoknak megfelelő helyen és módon nevelt fogassüllőket és a pontyokat balatoni halnak kell tekinteni. „A balatoni miniszteri biztos hatékony közreműködésével országosról európai szintre emelték a ügyet: a termékleírásnak megfelelő, de valójában balatoni vizet sohasem látott halakat a jövőben az unió teljes területén balatoni halnak kell tekinteni mutat rá a portál.

SzabadPécs.hu: Kitették a pécsi városvezetésből a Momentumot és Bognár Szilviát – Az új szövetség neve: Pécs Jövőjéért

Pécs Jövőjéért a neve annak az új frakciószövetségnek, amely a Mindenki Pécsért Egyesület döntése után jelentette be megalakulását. A Momentumot és az alpolgármesteri tisztségétől nemrég megfosztott Bognár Szilviát gyakorlatilag kitették a városvezetésből írja a lap. Az ügy előzménye, hogy a Péterffy Attilát indító Mindenki Pécsért Egyesület közgyűlése kezdeményezte a polgármester kizárását az Egyesületből, és megvonta a Mindenki Pécsért Egyesület név használatát attól a 14 képviselőtőtől és képviselőcsoportjaiktól, akik elfogadták a pártfrakciószövetség új szabályzatát, amely sokkal szigorúbb frakciófegyelmet ír elő. Péterffy erre maga lépett ki, és válaszul létrehozták az új frakciószövetséget. A korábbi képviselőkből 14 fő maradt, ami pont elég a pécsi közgyűlésben a minősített többséget igénylő szavazások végigviteléhez.

KecsUP.hu: 20 éve vár megmentőre a tiszakécskei szellemfalu

A kilencvenes években egyre többen fedezték fel a tiszakécskei Tisza-part szépségeit, a termálvíz gyógyító hatását, ezért egy vállalkozó üdülőfalut épített a település szélére. A vállalkozó egy öthektáros területen huszonhárom „gombaházat” épített fel. Elkészült egy emeletes kiszolgáló épület is, amit közösségi térnek szántak, de azt már nem fejezték be, mert addigra elfogyott a pénz. 2000-ben befejeződtek a munkálatok, és a hely – ahová a termálvizet is be akarták vezetni – azóta szellemfaluvá változott. A szakemberek becslése szerint egymilliárd forint körüli összegből lehetne befejezni a beruházást.

7300.hu: Eddig három jelölt jelentkezett be az előválasztásra Baranya 2-es választókerületében

Baranya 2-es választókerületében, amelyhez Komló is tartozik, a jelenlegi állás szerint a következő jelöltek indulnak: Keresztes László Lóránt (LMP), Simon Gábor Imre (Mindenki Magyarországa Mozgalom) és Szakács László (DK, korábban MSZP). Ez a névsor még változhat, hiszen szinte naponta történnek fejlemények. A Momentum Mozgalom például már vissza is léptette jelöltjét, Péderi Tamást Szakács László javára, de Zag Gábor, a DK jelöltje is visszalépett, miután kinevezték Pécs alpolgármesterévé. A Fidesz hivatalosan még nem jelentette be, hogy jövőre is Hoppál Pétert indítják, de erre nagy az esély.

Nyugat.hu: Hadiállapot a Markusovszky kórházban: Mit követel egy katona a sürgősségire siető betegtől?

Egy olvasó panaszolta el a portálnak, hogy a kórházban egy katonai egyenruhát viselő férfi nem volt hajlandó beengedni őt, csak miután pontosan elmondta, milyen egészségügyi problémával érkezett. Az olvasó panaszt tett, amit kivizsgáltak és megállapították, hogy nem történt jogsértés. Az olvasó mégis úgy véli, egyetlen honvédnak sincs jogosultsága semmiféle egészségügyi adat megismerésére, csupán arra, ahogy a kórház is írta, hogy a beteget a megfelelő osztályra irányítsa.

 

Nyitókép: balatonihal.hu

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás