Bezárás
Győr

A Blikk bemehetett a győri kórházban fekvő újraélesztett szívbeteghez, a családtagok nem

Felháborodott Facebook-posztot tett közzé egy hozzátartozó, aki szerint a győri kórházban fekvő szívbeteg rokonával a Blikk riportot készíthetett, miközben őket nem engedték oda a betegágyhoz. A lapnál az Átlátszó kérdésre elmondták, az interjút készítő munkatársuk hivatalos belépési engedéllyel rendelkezik, az azonban nem derült ki, kitől és milyen feltételek mellett jutottak hozzá az engedélyhez.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban (az ország más egészségügyi intézményeihez hasonlóan) teljes körű látogatási tilalmat vezettek be még március elején. A vírusfertőzés terjedésének megakadályozása miatt így a betegek hozzátartozói csak “elengedhetetlenül fontos” küldeményeket adhatnak át az intézmény Magyar utcai portáján délután 15 és 17 óra között – be azonban semmilyen körülmények között nem mehetnek.

Ugyanez vonatkozott a kórházban fekvő Bősze Attila családjára is – de úgy tűnik, a Blikkre nem. A férfival ugyanis a lap egyik munkatársa a helyszínen készített interjút, egész pontosan az ágya mellől.

Emiatt fakadt ki Rátzné Miklós Gyöngyi, a beteg sógornője, aki egy nyilvános Facebook posztban kérte számon a Blikk mellett a város polgármesterét, Dr. Dézsi Csaba András főorvost.

“Tisztelt Főorvos úr! Magyarázatot adna, hogy történhetett meg, hogy ha jól tudom ön által vezetett osztály szubintenzív részébe újságírók mehetnek be riportot készíteni, ráadásul egy olyan beteghez, akit hála az ön osztálya 2 héttel azelőtti megkérdőjelezhető szakmai munkájának a mentősöknek 17x “kiütéssel” sikerült csak visszahozni az életbe? Közben a hozzátartozók nemhogy nem mehetnek be, de minden “morzsányi” telefonon kért tájékoztatásért könyörögni kell?”

A bejegyzés szerzője, Rátzné Miklós Gyöngyi az Átlátszó kérdésére elmondta, hozzátartozójának a posztban leírt kérdéseket felvető ellátása mellett leginkább az háborította fel, s ösztönözte a Dézsi Csaba Andrásnak címzett bejegyzése megírására, hogy miközben a családtagok nem mehettek be a súlyosan beteg rokonukhoz, a Blikket mégis beengedték oda.

“A sajtót egy olyan emberhez engedték be, aki március 6-án közel 24 órán át lélegeztetőgépen volt, intubálni kellett, eszméletlenül feküdt, életveszélyes állapotban, tehát a koronavírus által legveszélyeztetettebb csoportba tartozik” – mutatott rá Rátzné.  “Negyvenperces szívleállás után az ember emlékei zavarosak: a sógorom, Attila nehezen tudja időrendbe rakni a március 7 és április 17 közötti időszakot, a rosszullétére, újraélesztésére vonatkozóan nincsenek emlékei, és csak tőlünk tudta meg, hogy milyen súlyos helyzetben volt. Az újságírók megjelenése teljesen váratlanul érte, nem is igazán értette, mi miért történik” – nyilatkozta Rátzné Miklós Gyöngyi, aki további részleteket nem kívánt mondani az ügyről.

Mi természetesen a megkeresett rokonon keresztül a többi érintett hozzátartozónak, illetve magának a betegnek is felajánlottuk a nyilatkozás lehetőségét, de Rátzné Miklós Gyöngyi szerint ők most egyelőre nem kívántak élni ezzel.

Nem tudni, kitől van az engedély

Felkerestük a nyílt levél egyik érintettjét, Dr. Dézsi Csaba Andrást, Győr polgármesterét is, aki – egy törvénymódosításnak köszönhetően – városvezetőként is praktizálhat, mint kardiológus főorvos. Kértük, fejtse ki az álláspontját az ügyben, de a városvezető nem reagált a levelünkre.

Közlékenyebb volt a Blikket kiadó Ringier Axel Springer Magyarország Kft., amelynek álláspontját Varga Eszter, a cég kommunikációs menedzsere ismertette az Átlátszóval.

“A Blikk munkatársai a riport elkészítésekor sem az érintett beteg, sem más egészségét, gyógyulását nem veszélyeztették, járványügyi és karanténszabályokat nem szegtek meg. A cikket egy olyan külsős, vidéki újságíró készítette lapunk számára, aki a kórházba jelenleg, karantén idején is hivatalos belépési engedéllyel rendelkezik” – fogalmazott a menedzser, aki hozzátette:  “a riport készítőjére a legszigorúbb beléptetési és biztonsági protokoll vonatkozik, amelyeket maximálisan be is tart – különös tekintettel a járvánnyal kapcsolatos különleges szabályokra -, így sem a beteget, sem a többi, az intézményben kezelt páciens egészségét nem veszélyeztette.”

Varga Eszter tovább elmondta, a cikk a szerkesztőség tudomása szerint az összes szükséges engedély és beleegyezés birtokában készült, mind a kórház, mind a cikkben szereplő beteg részéről. “Az alaphírt az Országos Mentőszolgálat tette közzé nyilvános Facebook-oldalán 2020. április 17-én 22.42 órakor, ez szolgált az írás kiindulópontjául. További információt a cikk készültének részletes folyamatáról nem áll módunkban kiadni” – közölte a menedzser.

Felkerestük ezután Dr. Tamás László János főigazgató főorvost, akinek a következő kérdéseket tettük fel emailben:

  • hogyan kommentálná a bejegyzésben szereplő orvosi, egészségügyi jellegű kifogásokat;
  • ki engedélyezte, hogy a járvány miatt látogatási tilalom alatt álló kórházban egy súlyos beteget újságírók keressenek meg, miközben a hozzátartozók a poszt szerint nem juthattak be a családtagjukhoz;
  • miként lehet ilyen belépési engedélyt igényelni, s más lapok, portálok munkatársai is hozzájuthatnak-e ahhoz;
  • megvalósul-e a kórház területén az esélyegyenlőség, tehát a Blikkhez hasonlóan a többi lap, portál, vagyis a médianyilvánosság egyéb szereplői is ugyanolyan eséllyel férnek-e hozzá a lehetséges nyilatkozókhoz, riportalanyokhoz?

Különösen hangsúlyossá teszi ezt a kérdést, hogy a Blikk nem  közszolgálati, jószolgálati vagy nonprofit intézmény, hanem nyereségérdekelt médiavállalkozás.

Dr. Tamás László János cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre. 

Papp László Tamás

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom