Bezárás
Szombathely

A Fidesz szerint Szombathelyen “bevándorláspárti szivárványkoalíció” vette át a hatalmat

Kirúgták a médiaközpont igazgatóját, pénzügyi ellenőrt kap a közvilágítás-csere, újraosztják a városi közbeszerzési bizottsági helyeket – ilyesmiket döntött a helyi Fidesz bénázása miatt többségbe került szombathelyi ellenzék. A kormánypárti városvezetésnek az időhúzás és az obstrukció maradt.

Fizess elő az Átlátszóra!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat egyszeri adománnyal vagy havi előfizetéssel!

Sokat foglalkoztunk már a Szombathelyen átrendeződött politikai viszonyokkal. Csak emlékeztetőül: Az ellenzék kezdeményezésére január 8-án összeült a rendkívüli közgyűlés, ahol a Fidesz frakciója nem jelent meg. A közgyűlésnek egyetlen napirendi pont javaslata volt, az pedig a rabszolgatörvény ellehetetlenítése az önkormányzati cégeknél és intézményeknél.

Ezt később azzal fejelte meg a testület, hogy Balassa Péter (Jobbik) javaslatára a később elfogadott határozatba beletették, hogy a közgyűlés felkéri Hende Csabát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, hogy indítványozza a Parlamentben a törvény visszavonását. Ez egyébként azóta sem történt meg.

A javaslat napirendre vételét  megszavazták a képviselők, a 9 fős Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt frakcióhoz csatlakozott Balassa és az addig a Fidesz többségét biztosító Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester is. Molnár a napirend végső megszavazásánál már nem volt a teremben, ám a 10 fős többség így is elég volt a magára maradt Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester egy szem szavazatával szemben.

Molnárt innentől kezdve árulónak minősítette a fideszes városvezetés, ő pedig ezután elzárkózott a további együttműködéstől.

Egy sajtótájékoztatón pedig megmutatta azt a dokumentumot is, amit Hende Csaba gépelt le korábban. Ebben úgy állapodtak meg, hogy a Molnár minden olyan napirendet megszavaz majd, amit előtte egyeztettek a polgármesterrel, és amit a polgármester és az alpolgármesterek szignójukkal a közgyűlési meghívón elláttak. Molnár akkor azt mondta, hogy az ellenzéki javaslaton nem volt ilyen szignó, így annak napirendre vételével ő semmilyen megállapodást nem szegett meg, leárulózásáért pedig bocsánatkérést vár.

Elolvadt a többség, mint a májusi hóember

A február 28-ra összehívott rendes közgyűlésig ez nem történt meg, így előre lehetett sejteni, hogy a Fidesz addigi 11:10-es többsége elveszett, az ellenzéki akarat pedig érvényesülni fog.

A polgármester kénytelen volt összehívni a testületet, hiszen Szombathelynek nem volt még költségvetése. Korábban azt az “árulóvá” lett Molnár készítette el, most azonban Puskás azt mondta, hogy közös egyeztetéssel alkották meg.

A PR-ra annyira adott, hogy külön közleményben értesítette a helyi médiát arról, hogy aláírta a költségvetés tervezetét, már csak meg kell szavazni. A nagy közlékenység azért is érdekes, mert már esetekben a városháza még csak a kérdésekre sem válaszol a sajtónak.

Jött tehát február 28., amikor költségvetést kellett volna alkotnia a városnak, erre azonban nem került sor, ennek pedig több oka is volt.

Elsőként az, hogy az ellenzék egy kézmozdulattal söpörte le azokat a javaslatokat, amiket a Fidesz akart napirendre vetetni, és sorban jöttek azok, amiket az ellenzék szeretett volna tárgyalni. Összesen 31 napirendi pontot vettek fel. Köztük olyanokat, amiket már évek óta szajkóztak az ellenzékiek, a Fidesz azonban folyton leszavazta.

A 84 millió forint városi költségvetésből fenntartott Szombathelyi Médiacentrum kiegyensúlyozatlan tájékoztatáspolitikája, a szociális bérlakásépítés, az átlátható közbeszerzések, a városi közvilágítás cseréjének műszaki ellenőrzése is napirendre került.

Migráns, migráns, migráns!

A Szervezeti és Működési Szabályzat kimondja, hogy egy közgyűlés nem tarthat 12 óránál hosszabb ideig, a Fidesz-frakció kezében pedig mindössze ennyi fegyver maradt: húzni az időt.

A közgyűlés reggel 9 órakor kezdődött, és este 23:44 perckor ért véget. Közben 10 perces és 1,5 órás szüneteket is tartottak.

A kifárasztás mellett még egy “aduász” maradt a Fidesz kezében: a retorika. Legyen szó városi napilap indításáról, óvodafelújításról, a közbeszerzési bíráló bizottság újrastrukturálásáról, a kormánypárti képviselők három jelzőt használtak folyamatosan:

  • Szivárványkoalíció – utalva ezzel arra, hogy az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt frakció összedolgozott a Jobbik és a Pro Savaria képviselőjével.
  • Áruló – Ezt egyértelműen Molnár Miklósnak címezték.
  • Bevándorláspárti – Ezt pedig Nemény András, az Éljen Szombathely frakcióvezetője, a baloldali összefogás polgármester-jelöltje kapta meg. Ezt egyébként a mostanság gomba módra szaporodó, vélhetően fideszes érdekeket szolgáló, éppen csak párhónapos mikrobolgok és Facebook-oldalak is előszeretettel veszik elő.

Nemény 2015. június 18-án, a közgyűlésen a “Javaslat Szombathely 2014. évi közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azokkal kapcsolatos feladatokról szóló beszámoló elfogadására” című napirendnél folytatott hosszas migránsvitánál mondta a jegyzőkönyv szerint, hogy:

“van egy csomó ügy, a Questor, a paralimpiai elnök, sorolhatná még itt felírt többet, de nincs értelme. Lázár elmondta, milyen rossz állapotban van az állam. E helyett beszélnek a bevándorlókról, akik egyébként közel sem jelentenek olyan problémát és van rá egy valós jó válasz, az EU kvótarendszere, ami minden országot annyira terhelne, amennyi az országnak a teljesítőképessége, ráadásul az EU fizetné ennek a forrását.”

Ebből a lassan 4 éves idézetből táplálkozik azóta is a kormánypárt.

Olyan képviselők is előszeretettel migránsoznak sokszor és nyomatékosan, mint például Sátory Károly, aki egyébként polgári foglalkozását tekintve a szombathelyi evangélikus iskola igazgatója (és mint megírtuk, annak a polgárőr egyesületnek az elnöke, amelyik lótartásra is kapott önkormányzati pénzt).

Mindezek ellenére az ellenzék megpróbálta gyorsítani a közgyűlés mentét azzal, hogy kevés felszólalásban reflektáltak. 12 napirendi pontot tudtak így le, és hátra volt még fél óra az időkeretből.

PowerPointtal a 12 órás közgyűlésért

Puskás ekkor váratlant húzott, na meg egy vetítővásznat, és hosszas PowerPoint-prezentációban kezdte el bemutatni a 2018-as év eredményeit és statisztikáját. Mindezt olyan alapossággal, hogy még a közterület-felügyelők vonulásának számát is belefoglalta ismertetőjébe.

Le is telt a 12 órás időkeret, tehát a költségvetést, benne a többséggé vált ellenzék javaslataival már nem tudta tárgyalni a közgyűlés.

Az ellenzék azonban így is több fegyvert kicsavart a Fidesz kezéből. Ezek közül azonban többet a polgármester végül újratárgyalásra visszaküldött a testületnek, folytatva az időhúzás taktikáját.

Amit visszaküldött:

  • a közgyűlést minden hónapban az utolsó csütörtökön kötelező megtartani,
  • a 2014-es választási eredménynek megfelelő paritásos bizottsági struktúra,
  • minden közgyűlés a két közgyűlés közötti időszak beszámolójával kezdődjön,
  • a képviselők közvetlenül tájékozódhassanak a városházi dolgozóktól (ezt eddig csak polgármesteri kontrollal tehették meg),
  • a Közbeszerzési Bíráló Bizottság helyeinek újraosztása: korábban hivatalnokok ültek a bizottságba, most képviselőket delegáltak,
  • leváltották a Szombathelyi Médiaközpont Kft. ügyvezetőjét,
  • újraindították a városi hetilapot.

Amik pedig nem véreztek el:

A közgyűlésnek tehát a következő ülésen is lesz bőven feladata. Március 13-án folytatják.

Farkas Bazsiugytudjuk.hu

Fotó: Vágvölgyi Bálint felvétele

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom