Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

Dunakeszi

A helyiek tiltakozása ellenére, természetvédelmi területen húztak fel egy kerítést a dunakeszi lovastelep szélén

Sebtiben húzott fel egy szögesdrót kerítést a Kincsem Nemzeti Kft. a dunakeszi-alagi tréningpályán, elzárva így a helyieket a lovastelep szabad megközelítésétől. A lakosok közül sokan felháborodtak a védettség alatt álló terület elcsúfítása és a használat korlátozása miatt. Az ügy hátterében egy telekvita állhat, a dunakeszi önkormányzat ugyanis 726 millió forintot követel az állami cégtől egy lezárt közterület jogtalannak ítélt használata miatt.   

A növekvő lélekszámú és lakóparkokkal zsúfolt Dunakeszin egyre kevesebb a szabadon megközelíthető zöldterület. Üdítő kivétel az alagi lóversenypálya ligetekkel övezett, több mint 100 hektárnyi területe. Itt működik az Alagi Versenyló Tréningtelep és a dunakeszi sportrepülőtér, de a helyiek is látogatják a helyet: pihenni, kutyát sétáltatni, kocogni jönnek ki sokan a zöldbe.

Eddig úgy tűnt, a ló- és repülősport kedvelői és a helyi lakosság békésen megfér egymás mellett. A Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. azonban ezt másként gondolta. A lovastelepet üzemeltető állami cég vezetősége február végén egy random összehívott lakossági tájékoztatón szóban közölte, hogy kerítéssel fogja védeni az általa működtetett területet. Ezen a lakosok közül sokan felháborodtak, és többek közt az önkormányzathoz, illetve a körzeti képviselőhöz fordultak, hogy a terület szabad átjárhatósága ügyében segítséget kérjenek.

Miután az egyik lakos hírportálunkat is értesítette, megkerestük a Kincsem Nemzeti Kft.-t, valamint a dunakeszi önkormányzatot és a helyi körzeti képviselőt. Az önkormányzattól azt a választ kaptuk, hogy mivel a terület a Kincsem Nemzeti Kft. tulajdonában van, ezért nincs beleszólásuk a kerítés építésébe; a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) pedig ezen a területen nem tiltja két méternél alacsonyabb kerítés felhúzását.

A választókerületi képviselő, Benkő Tamás (Fidesz-KDNP) viszont válaszlevelében úgy fogalmazott, hogy a kerítés tervezett módja nem oldaná meg azt a problémát, amit néhány felelőtlen kutyatulajdonos okoz a lovasoknak. Szerinte egy kerítés  rendkívül kedvezőtlen volna az ott élők, és az oda gyakran kutyával, kerékpárral, gyalogosan, futva stb. látogatók szempontjából”, ezért ő olyan megoldást szeretne elérni, ami mindkét fél számára megfelelő lenne.

Gyorsan felhúztak egy drótkerítést

A tréningtelepet működtető Kincsem Kft.-től viszont semmilyen tájékoztatást nem kaptunk a döntés hátteréről.  Többszöri megkeresésünkre végül azt válaszolták, a nyilatkozathoz a tulajdonosi joggyakorló, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) engedélyére van szükségük, majd ezt követően nem válaszoltak a leveleinkre.

Egy szeptemberi délutánon aztán sebtiben felhúztak egy szögesdrót kerítést néhány méterre a lakóházaktól, mely a környékbeliek körében nagy elégedetlenséget váltott ki. Benkő Tamás képviselő fájdalmas” hangú Facebook-posztban számolt be a lezárásról, ami jelentősen megváltoztatta a terület évtizedeken keresztül megszokott jellegét, használatát és magát a tájképet”. Ám a képviselő szerint ő hiába próbálkozott valamiféle kompromisszumos megoldással, a telep vezetősége a lovasok védelmében ragaszkodott a terület lekerítéséhez.

Természetvédelmi terület

A tiltakozó lakosok viszont úgy látják, hogy a szögesdrót kerítés nemcsak elcsúfítja a tájat, de értelmetlen, sőt, balesetveszélyes is. A sebtében felállított oszlopok kedvéért növényeket téptek ki és a gyepet is megrongálták, holott a terület elsősorban az itt lévő ősgyepnek köszönheti a védettségét. Emellett része a Nemzeti Ökológiai Hálózat magterületének, élőhelye jellegzetes növénytársulásoknak és a fokozottan védett ürgének.

A sebtében felhúzott kerítés (fotó: Bodnár Zsuzsa/Átlátszó)

Az egyik helyi lakos, Molnár György szerint –  aki petíciót is indított a terület lekerítése ellen – évek óta hiába kérik a tréningpálya kezelőjétől, hogy táblák kihelyezésével tájékoztassák a lakosságot a területhasználat szabályairól és szankcionálják a szabálysértéseket. Molnár úgy véli, az itt élők magukénak érzik a mezőt, és óvják is azoktól a felelőtlen látogatóktól, akik alkalmanként szemetet hagynak maguk után; szerinte a lakosság gondosabb gazdája a területnek, mint az azt működtető Alagi Tréningtelep.

A kerítés felhúzása után sikerült végül elérnünk a telep vezetőjét, Bus Antalt, aki a nagyértékű lovak védelmével magyarázta a döntést.

Bus szavaiból az derült ki, hogy a tulajdonosi joggyakorló MNV-től engedélyt sem kellett kérniük, csupán utólag küldtek neki egy igazoló jelentést az építkezésről. A repülőtér kezelőivel sem egyeztettek, ugyanis Bus szerint a drótkerítés a repülősöket nem veszélyezteti, velük egyébként is jó a kapcsolat”.

 

Bajok vannak a százmilliós alagi tréningpályával, két galoppló is a lábát törte | atlatszo.hu

Tíznél többre becsülik az elmúlt hónapokban súlyosan lesérült, ezért sportcélokra használhatatlanná vált lovak számát azok a galoppló-tulajdonosok, akik az állami tulajdonú Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.-hez fordultak feldúltságukban. Legkevesebb két állatot el is kellett pusztítani a sérülés miatt a dunakeszi-alagi versenypályán – tudtuk meg.

A DK nekiállt lebontani

A kerítés ügye nemcsak a lakosság körében bolygatta meg a kedélyeket, beleszóltak a dunakeszi politikusok is. Ennek kedvezett az ekkor zajló előválasztási kampány is. A Demokratikus Koalíció (DK) helyi országgyűlési képviselőjelöltje, Tonzor Péter párttársával, Rónai Sándor EP képviselővel elkezdte lebontani a kerítést. Az erről szóló videóban a DK-s politikusok azzal indokolták az akciót, hogy a lakosság már több alkalommal kinyilvánította: semmilyen építményt nem szeretne látni ezen a területen.

Varga Zoltán Péter (Jobbik) önkormányzati képviselő pedig egy bejegyzésben arra hívta fel a körzet képviselőjének, Benkő Tamásnak a figyelmét, hogy a HÉSZ módosításával meg lehetett volna akadályozni a kerítés építését. Varga szerint ez még most sem késő, sápítozás helyett” egy rendkívüli ülésen ezt a módosítást még most is lehet kezdeményezni. A jobbikos Varga egy legutóbbi testületi ülésen az építkezés jogszerűségére is rákérdezett Dióssi Csaba (Fidesz-KDNP) polgármesternél; kérdésére a város főépítésze írásban ígért választ.

726 milliós telekvita

A dunakeszi önkormányzat és a Kincsem Nemzeti Kft. között ugyanakkor van egy másik, ennél fajsúlyosabbnak tűnő közterület-használati vita.

Az önkormányzat szerint ugyanis a cég évek óta jogszerűtlenül használja a város tulajdonában álló Kápolna utca egy részét. Ez a hosszan elnyúló utca a vasúttól a Repülőtér útig halad, de a lóversenypálya északi szélén lévő szakasza kerítéssel van lezárva. Emiatt az önkormányzat közterülethasználati díjat követel a Kincsem Kft.-től, a cég azonban nem hajlandó az önkormányzati követelésnek eleget tenni.

A Kápolna utcát lezáró kerítés a Repülőtéri út felől (fotó: Bodnár Zsuzsa/Átlátszó)

Az ügyet a testület idén júliusban zárt ülésen tárgyalta és egy újabb határozatában

Dunakeszi önkormányzata öt évre visszamenőleg 726 millió forintot követel a Kincsem Kft.-től.

A zárt ülésen hozott határozat kivonatát az önkormányzat nem tette közzé, az Átlátszó viszont megszerezte az erről szóló dokumentumot.

Egyes forrásaink szerint a tréningtelep déli oldalán épített drótkerítés egyfajta bosszú lehet a tréningtelepet kezelő Kincsem Nemzeti Kft. részéről amiatt, hogy a dunakeszi önkormányzat jelentős összeget követel a Kápolna utca használatáért.

Térképen a két kerítés (forrás: GoogleMaps, jelölés: Átlátszó)

Bodnár Zsuzsa

Megosztás