Bezárás
hulladékkezelés

A rezsicsökkentés elhozta Venezuelát – tudósítás a Pest megyei szemétfrontról

Köszönöm a Nemzeti Kukaholdingnak, ahogy az egész NER-nek is, hogy megspórolt nekem egy 100 ezer+ forintos repülőjegyet, és házhoz hozta Venezuelát. Első nap szemétszállítás nélkül.


állítsuk meg a kormánypárti médiafoglalást

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!
Támogatom az Átlátszót

Társadalmi célú hirdetés

Rétvári Bence KDNP-s politikus, a Pest megye 4-es választókörzet országgyűlési képviselője. Facebook-oldalán általában sorosozós, merkelezős híreket posztol, ritkábban saját protokolleseményeit teszi közzé gyér választói érdeklődés mellett.

Amikor azonban a múlt hét végén kiderült, hogy az önkormányzati társulás érdekeltségében álló Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. hétfőtől leállítja Észak-Pest és Nógrád megyében a hulladékszállítást, a képviselő oldalán megjelentek a háborgó választók. Azért a Fidesz-KDNP-s képviselőnél, mert a Zöld Hídnak az állami „kukaholdinggal”, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.- vel van elszámolási vitája: a fogyasztók a „nemzeti kukának” fizetnek, ami azonban nem osztja vissza rendesen a pénzt a szolgáltató Zöld Hídnak, illetve – és ez már nem a Zöld Híd mondása, hanem személyes tapasztalatom – teljesen kaotikusan számláz a fogyasztók felé is.

Rétvári egyik, október 26-i posztja alatt ma is található pár keresetlen megjegyzés. Köztük az is, amiben a kommentelő azt helyezi kilátásba, akár a képviselő háza elé is kerülhet a felhalmozódott szemét. Szorgos kezek azonban több érdekes kommentet töröltek a hétvégén, így például azt, amelyik a „főni osztrák jet-jét” vetette volna be a szállításra, s azt sem látni már, amelyikben az iránt érdeklődik a felhasználó, kicsoda Rétvári, vajon ő-e a „krumplisember”. Rétvári a választási kampányidőszakban Vácott osztott ingyenburgonyát, a júzer alighanem erre utalt, számos vicces reakciót kiváltva.

Rétvári Bence Facebook oldalán reklamálnak

Szintén erős felzúdulás van a 116 érintett település közé tartozó Őrbottyán lakóinak Facebook-csoportjában, innen egyelőre nem is töröltek kommenteket. A felvetések egyrészt a szokásosak (szemetet a Kossuth térre, oligarcháké lesz a kukabiznisz stb.), de volt még ennél is jogosabbnak tűnő felvetés, miszerint:

Csak úgy mellékesen érdekelne, hogy ha van pénz a Katasztrófavédelemnek megszervezni a lakossági hulladék átmeneti elszállítását, miért nincs pénz arra, hogy a Zöld Híd jogos, igazolt követelését kifizessék?

Jött is rá két válasz, miszerint:

Stadionra is mindig jut, bármennyivel is többe kerül, mint ahogy eredetileg terveztek…

A politika saját arculatára szabta a közoktatást, tudjuk a végeredményt 🙁 saját arculatára szabta a hulladékgazdálkodást, ami attól miért lenne jó, hogy nemzetinek nevezték? Látjuk a végeredményt, elég rút ez az arculat. Csak amit “főztek” egyék meg és ne a lakossággal akarják!

A hulladékharc egyelőre nem áll jól: a mi utcánkból például hétfőn kellett volna elszállítani a kommunális hulladékot, de nem vitték el. Pedig a Zöld Híd dolgozói reggel hatkor felvették a munkát – derül ki a cég posztjából. A kommentelők véleménye itt is szinte egységes: ők is a Kossuth teret, néhányan a Fidesz székházát ajánlják lerakónak.

Falusias környéken egy kicsit tovább lehet kitartani komolyabb közegészségügyi kockázat nélkül – komposztálás, papírégetés lehetősége –, de a Zöld Hídhoz tartoznak városok, például Vác is.

Rádi Antónia

Fotó: a szerző felvétele

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom