Bezárás
Siófok

A siófoki kézilabdacsapat tulajdonosának cége építheti 1,7 milliárdért a siófoki edzőközpontot

A PESZTER Ingatlanforgalmazási, Építőipari és Kereskedelmi Kft. neve akkor vált ismertté, amikor kevés építőipari múlttal a háta mögött elnyert egy 1,8 milliárdos tendert Siófokon, és olyan alvállalkozókat vont be a munkálatokba, mint az egykori Tiborcz-cég, az Elios Innovatív Zrt., és a közbeszerzések nagy kedvence, a West Hungária Bau Kft. (WHB). A cég akkor csak lazán volt köthető Fodor Jánoshoz, a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosához, ma viszont már ő a kft. egyedüli tulajdonosa. Fodor egy másik cége, a Pro Pannonia pedig azt a Part FM rádiót működtette, amely aztán Mészáros Lőrincék érdekeltségébe került. 

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

A Siófok utánpótlásnevelési-, edző központ kivitelezésére tavaly decemberben írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Sportközpontok, amely balatoni utánpótlás edző- és képző- központot kíván létrehozni a Magyar Állam tulajdonában lévő 7459/1 hrsz.-ú ingatlanon található épület felújításával.

A tervek szerint az épület rekonstrukciója után a központ lehetővé teszi a sportolók fogadását, utánpótlás nevelését, képzését, közösségi programok szervezését, rendezését, hozzájárul az üdülőövezet sportrégióvá fejlesztéséhez. A projekt a siófoki Deák Ferenc sétány 4. (7459/1 hrsz.) ingatlant érinti.

“Az érintett épület kapcsán elmondható, hogy épületenergetikai minősége nem megfelelő, jelenlegi energiafelhasználása túlzott, pazarló. Ebből kifolyólag a projekt célja az épület épületenergetikai fejlesztése, melynek hatására a felújítás után a létesítmény megfelel a 7/2006 TNM rendeletben megfogalmazott követelményeknek. Cél továbbá, hogy az épület energetikai működése hatékony és takarékos legyen, csökkenjen a primer energiafelhasználás és az ÜHG kibocsátás” – áll az uniós közbeszerzési értesítőben olvasható leírásban.

A kiírásra beérkező ajánlatokat gyorsan, egy hónap múlva el is bírálták. A jegyzőkönyből kiderül, hogy a felhívásra két cég jelentkezett, ám a Korrent Kft. érvénytelen ajánlatot nyújtott be (nem felelt meg a követelményeknek), így a PESZTER Ingatlanforgalmazási, Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság lett a befutó.

A jelenleg székesfehérvári széhelyű cég feladatai lesznek a bontási és építési munkák, de a víz- és szennyvízvezetéket, valamint az elektromos hálózatokat és a napelemeket érintő munkálatok is, emellett 1 db jakuzzi és 1 db szauna építése is.

A PESZTER Ingatlanforgalmazási, Építőipari és Kereskedelmi Kft.  nettó 1,72 milliárd forintért végezheti a kivitelezést, amelyhez alvállalkozók segítségét is igénybe veszi.

Kormányközeli kapcsolatok

A PESZTER Kft. 1998-ban alakult Siófokon PESZTER Fordító Iroda és Kereskedelmi Kft. néven. A cég ellen 2007 és 2015 között több végrehajtási eljárás is indult a NAV Fejér Megyei Adóigazgatósága Hátralékkezelési Osztályán. 2016-ban azonban új tulajdonosa lett a kft.-nek, Babják Csilla, ami láthatóan jót tett a cégnek.

Rögtön a következő évben ugyanis elnyertek egy 1,8 milliárdos tendert: ők fejezhették be a szerkezetkész siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokot. A korábban 0, majd 453 millió forint árbevételű cég volt az egyetlen, amely pályázott a kiírásra, és pont meg is felelt a követelményeknek: az ajánlatkérő Siófoki Kézilabda Sport Club egyesület ugyanis alkalmassági minimumkövetelményként fogalmazta meg, hogy a megelőző 3 lezárt üzleti évben a teljes üzleti árbevételnek el kell érnie a 450 millió forintot.

Minderről akkor az Mfor számolt be, sőt, a portál azt is kiszúrta, hogy a PESZTER milyen illusztris alvállalkozókat vont be a munkálatokba.

A cég keze alá dolgozott ugyanis az egykori Tiborcz-cég, az Elios Innovatív Zrt., továbbá a közbeszerzések nagy sztárja, a West Hungária Bau Kft., és Bognár József egyéni vállalkozó.

A PESZTER Kft. ügyvezető igazgatójának Baller Andrást nevezték ki, akiről az Mfor azt írta, a neve megegyezik a Siófoki Kézilabda Clubnál a felnőtt és utánpótlás vezetői asszisztensének nevével, az Alfahír szerint pedig Fodor Jánosnak, a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosának sógora volt.

Nevére vette a vállalkozást

A beruházás jól jött a PESZTER-nek: cég a 2017-es évet 1,5 milliárdos, a 2018-as évet pedig 1,6 milliárdos forgalommal zárta. Ebben az évben nyertek közbeszerzést út- és közmű építésre 84 millió, valamint sportcélú munkacsarnok épület építése 273 millió forint értékben. 2019-ben a Siófok Kézilabda és Tenisz Club Reg. Rehab. Közp. I. kivitelezésére kaptak megbízást 267 millió forintért, valamint egy TOP-os (uniós) pályázatért feleltek 196 millió forintért a siófoki ezüstparton.

Ennek ellenére 2019-ben a kft. éves árbevétele mindössze 95 millió forintot tett ki 4,4 millió adózott eredmény mellett. A 2020-as év talán jobban alakult, hiszen elnyerték a Nemzeti Tenisz Edzésközpont fejlesztésére kiírt tendert 249 millió forintért, és a kézilabda munkacsarnok építését Lentiben 963 millió forintért.

Az idei év pedig biztosan jól indul, köszönhetően az újabb milliárdos közbeszerzésnek. Meg talán annak is, hogy

ismét tulajdonost váltott a cég: február ötödike óta Fodor János az egyedüli tulajdonosa.

Ahogy már említettük, Fodor János a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosa, de a Siófok Kézilabda és Tenisz Club Sportszolgáltató Kft.-n túl érdekeltsége van a Pro Pannonia Kft.-ben és az Ürményi Kastély Kft.-ben is. A Pro Pannonia működtette a Part FM balatoni rádiót, amely aztán Mészáros Lőrincék érdekeltségébe került. Az Echo Penisola Kft. pedig, amelyben korábban ügyvezető volt (és amelynek tulajdonosa a Pro Pannonia volt), ma már a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) alá tartozik.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Fodor János a Siófok KC honlapján (forrás: siofokkc.hu)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom