Bezárás
Szeged

A szegedi EHÖK kilobbizta: az egyetemi napok zajonghat ameddig akar

A Szegedi Egyetemi Napok (SZEN) is hangosíthat akár éjfél után is – ennyit “lazult” Szeged sokat vitatott zajrendelete. Olvasóink egyébként éppen a SZEN-re panaszkodtak a legtöbbet.

Június 22-én módosította a szegedi közgyűlés a zajvédelem helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendeletét, amelynek hatálya alól, a korábbi jegyzői nyilatkozat alapján beharangozott három rendezvényen, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Szegedi Ifjúsági Napokon és a Szeged Napja ünnepség-sorozatán felül kivették a Szegedi Egyetemi Napokat is.

A korábbi terv privilegizált helyeztet szánt az önkormányzati és állami szervezésű rendezvényeknek is, ami miatt eljárást kezdett a kormányhivatal. Most ez is kikerült az új szövegből.

A lényeg: vasárnaptól csütörtökig 22 óra, illetve pénteken és szombaton, valamint munkaszüneti napok előtti este 24 óra után nem lehet közterületen, szabad téren hangosított rendezvényt (zenés kerthelyiséget, fesztivált) tartani a Tisza-parti városban. A rendelet szeptember 15-től hatályos, az idei nyári szezont nem érinti – ez is új passzus, korábban a nyár második felében tervezték a bevezetést. A zajrendeletről korábbi cikkünket itt olvashatja.

Azt az eredeti rendelet április 27-i közgyűlési megszavazásakor ígérte Botka László (MSZP) polgármester, hogy a város az egyetem vezetésével leül tárgyalni. E tárgyalások eredménye lett a június 22-i közgyűlésen megszavazott módosított rendelet.

A közgyűlésen az önkormányzati képviselők korábbi álláspontjaikat ismételgették. A rendelet támogatói hangsúlyozták, hogy a vendéglátóhelyek továbbra is nyitva tarthatnak 22, illetve 24 óra után, csak a szabadtéri rendezvényekre szól a korlátozás. Ellenzői szerint azonban ez a rendelet nem más, mint piacfoglalás. Ezt Haág Zalán, a Fidesz-KDNP képviselője jelentette ki. Felrótta a városnak, hogy az egyetemi bulikról nem tárgyalt az SZTE Hallgatói Önkormányzatával, amire Botka László azzal gyanúsította meg Haágot, hogy Török Márk érdekeit képviseli a közgyűlésben.

A vita után a közgyűlés balos többsége megszavazta a rendelet módosítását.

A SZEN kivételének indoklása szerint Szeged az ország egyik legkiemelkedőbb egyetemi városa. Az egyetem tanévnyitó, valamint tavaszi szemeszterzáró nagy bulija a SZEN.

A város alpolgármestere előző cikkünkben a lakossági panaszok “magas számával” indokolta a szigorítást. Azóta, újabb érdeklődésünkre a polgármesteri hivatal részletezte, mit is jelent ez. Válaszuk szerint például csak Dejavu fesztivál az első napján, június 7-én 15 bejelentés érkezett a rendőrséghez, s kaptak panaszt önkormányzati képviselők is.

A nagyobb fesztiválok esetén, mint a Szegedi Ifjúsági Napok, a Szegedi Egyetemi Napok, az SZTE Összegyetemi Gólyatábor, a RakpartFest 2.0, napi 8-10 panaszos telefonhívással lehet számolni a rendőrség és az önkormányzat felé. A 2017. évben 13 hivatalbóli eljárást indult a fesztiválok és környezetük miatt, emellett a jegyzői irodára írásban érkezett még 30 panasz és 6 áttétel az igazgatási irodáról.

A most újra megszavazott rendelet győzelem az egyetemnek, ám vereség a bulik szomszédságában, az alsóvárosi városrészben lakóknak, például az előző cikkünkben megszólalt Bettinának vagy Mariannak, akik a korábbi években többször még petícióval fordultak az önkormányzathoz, illetve az egyetemhez is, épp a SZEN miatt.

B. Kovács Tamás

Fotó forrása: Senkinek Sem Art

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom