Bezárás
Egyéb

A „voldemortos” Holbok Sándor volt cégével üzletel a budaörsi önkormányzat

1,6 milliárd forintos közbeszerzés nyomán üzemeltetheti a Budaörsi Egészségügyi Központot a Jump-Consulting Kft. A cég budaörsi szerepe ellen korábban tiltakozott a helyi jobbos ellenzék, azt kifogásolták, hogy az egyik ügyvezető Wittinghoff Tamás polgármesterrel áll családi kapcsolatban. Arról még nem esett szó, hogy a cégben tavaly nyárig érdekelt volt a „voldemortos” Holbok Sándor, a Fidesz befolyásos háttérembere is. Mint maga Holbok elmondta az Átlátszónak: a többi tulajdonos ismerőseként érkezett az üzletbe.

Voltaképpen ügyesen úszta meg az egészségügyi ellátás szétzuhanását a liberális mintavárosként is emlegetett Budaörs. A helyi egészségügyi központot a kétezres évek eleje óta egy magáncég, az Europ-Med Kft. működtette 20 évre szóló szerződéssel. A városvezetés, a város, sőt a környékbeliek nagy megelégedésére, ráadásul olyan konstrukcióban, hogy Budaörsnek egy fillérjébe sem került: a cégnek ki kellett jönnie az OEP-finanszírozásból.

2016-ban azonban különös fordulat történt. A cég arról értesítette az önkormányzatot, hogy gyakorlatilag fizetésképtelen, perceken belül képtelen lesz ellátni a feladatait. Az ellátás biztosítása érdekében volt szükség a váltásra – mondják most az önkormányzatnál.

Ám ez nem ilyen egyszerű. A társaságnak 2003-tól fogva két tulajdonosa volt: a központ két vezető orvosa, Kovács Attila – aki 2007-ig négy hónapon keresztül egészségügyi államtitkárként is dolgozott, illetve az évek során csinos egészségügyi cégbirodalmat is kialakított -, valamint Gamal Mohamed. A többségi üzletrész Kovácsé. Hosszú éveken keresztül mindketten ügyvezetőként is tevékenykedtek.

2016 tavaszán valami megtört, egy céges taggyűlésen Gamal doktor leváltotta Kovácsot a cég éléről. Ehhez, kisebbségi tulajdonosként szüksége volt némi kreativitásra, de összejött, a cégbíróság át is vezette a változást.

Ettől fogva totálisan elmérgesedett kettejük között a helyzet, százmilliós értékű polgári perek és büntetőfeljelentések sorjáztak mindkét oldalról becsületsértéstől a hűtlen kezelésig, a fél Btk.-t egymás – illetve az “ismeretlen tettes” – szemére vetve. Mi a káoszban meg sem próbálunk igazságot tenni, egyelőre még a hatóságoknak/bíróságoknak sem sikerült jogerősen, ezért olvasóinkat sem fárasztanánk az egyrészt-másrészt igazságok hosszas kifejtésével.

„A nyomozás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban van. Az eljárás részleteiről a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatás jelenleg nem adható” – ezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság válaszolta érdeklődésünkre.

Kovács mindenesetre érdeklődésünkre állítja, hogy amikor leköszönt, nem volt kifizetetlen számlája az Europ-Mednek. Az Europ-Med jelenlegi menedzsmentjében természetesen mást mondanak, de ezt másodkézből tudjuk, mert mi nem kaptunk választ. Az viszont igaz, hogy a jelenleg hatályos végrehajtásokat csak 2017-ben kezdték ráterhelni a cégre (NAV, MKB Bank és egy beszállító kérésére). Illetve a legfrissebb hozzáférhető, 2016-os mérleg sem tűnik drámainak: 225 millió forint a kötelezettségállomány, egymilliárd feletti árbevétel mellett. Láttunk már rosszabbat is.

A saját tőke azonban az előző évi 233 millióról drámaian, 0,4 millió forintra apadt 2016 végére (tehát Kovács utolsó „teljes” évében volt 233). A „nem volt kifizetetlen számla” mondásban ugyanakkor lehet némi drámai nyomaték, a mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete legalábbis 2015 végén tartott nyilván 90 napon túli vevőkövetelést, még ha csak 1,8 millió forintnyit is, amit persze márciusig simán ki lehetett fizetni.

A felszámolást végül csak az idén márciusban rendelte el a bíróság – azaz ettől kezdve hivatalos a fizetésképtelenség veszélye.

A cég, pontosabban az egyedül maradt ügyvezető, Gamal doktor, mindenesetre már 2016 nyarán figyelmeztette az önkormányzatot a szerinte fenyegető csődhelyzetre. Ahol kellőképpen meg is ijedtek, és kapva kaptak a 2016 elejéig sportlétesítmény-üzemeltető főtevékenységű Jump-Consulting ajánlatán.

Nem a semmiből érkeztek, a nyomtatott HVG 2016 őszi híre szerint ekkor már ők adták alvállalkozóként a háziorvosi ügyeletet az egészségügyi központban. De fővállalkozóként különös módon éppen a trónfosztott előd, azaz – ekkor már – Gamal doktor hozta őket képbe. Azt, hogy 2015 óta a Jump részt vett a háziorvosi ügyelet megszervezésében Budaörsön és Törökbálinton, a Jump Consulting megerősítette az Átlátszó érdeklődésére, sőt, azt is állítják, Kovács doktor volt, aki felkérte őket erre. A Jump Consulting teljes válasza itt olvasható.

Budaörs polgármesteri kabinetfőnöke, Vágó Csaba az Átlátszónak írt válaszában nem nevezi meg ugyan Gamalt, de, lévén ekkor már a doktor volt az egyetlen képviselője a cégnek, nem gondolhatott másra, amikor „a szolgáltatóról” ír.

Egy év alatt tízszeres forgalom

„Ennek (mármint a csődhelyzet és az ellátás veszélyeztetése) elkerülése érdekében maga a szolgáltató is igyekezett lépéseket tenni, tárgyalt esetleges újabb befektetőkkel, illetve új átmeneti szolgáltatót próbált keresni. A szolgáltató jelezte az Önkormányzat felé, hogy az eredetileg jelentkező Telki Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. helyett a JUMP CONSULTING Kft. önállóan is vállalni tudja az átmeneti szolgáltatást”. A kabinetfőnök teljes válasza és maga a szolgáltatási szerződés is egészében itt böngészhető.

Meg is kötötték a céggel az úgynevezett átmeneti feladat-ellátási szerződést – a kabinetfőnök hangsúlyozza: az ÁNTSZ és a tiszti-főorvosi hivatal engedélyével, közgyűlési határozat után -, ami tavalyig tartott. Gamal doktor jelenleg a központ orvos igazgatója.

A város tavaly írt ki közbeszerzést határozatlan időre, de legalább tíz évre tartó szolgáltatásra, ennek hirdettek eredményt az idén februárban. Az eljárás nem nyílt, hanem úgynevezett versenypárbeszédes volt. A ritkán alkalmazott eljárás három szakaszos, az első ebben az esetben nyílt volt, hárman jelezték érdeklődésüket.

A másodikon azonban már csak a Jump-Consulting bukkant fel Vágó Csaba tájékoztatása szerint, így velük tárgyaltak és ők tették a befutó ajánlatot is.

A szerződés értékeként tetemes pénzt, 1,6 milliárd forintot határoztak meg, azonban ez sem a várost terheli majd. A konstrukció maradt az eredeti: ki kell jönni az OEP-pénzből, esetleg a megrendelőkkel (iskola-egészségügy esetén például az intézményekkel, munkaegészségügyi szolgáltatásnál a munkáltatókkal) fizettetni.

Hasonló lehetett a mérték a közbeszerzés előtti időkben is, a Jump Consulting árbevétele legalábbis csaknem megtízszereződött, 178 millió forintról 1,3 milliárdra emelkedett 2015-ről 2016-ra.

Fidesz-közeli üzletember a liberális mintavárosban

A helyi ellenzék 2016-ban erősen nekiment a Jump-Consultingos – akkori még ideiglenes – szerződésnek. Ez itt egy részletes összefoglaló Löfler Dávid (Fidesz) helyi képviselő blogján, de számos jobbos oldalon is terjedt a történet. A legfontosabb mondás az volt, hogy a Jump-Consulting társtulajdonosa és egyik ügyvezetője, a szintén orvos Spányik András Witthinghoff Tamás polgármester volt élettársának fia.

Wittinghoff 1991 óta folyamatosan vezeti a várost, kezdetben az SZDSZ színeiben politizált, pártja agóniáját megelőzve kilépett, jelenleg a Budaörs Fejlődéséért Egyesület politikusa.

Spányik tavaly nyár óta nem tulajdonos a cégben, viszont ma is ő az egyik cégvezető. Pár hónappal azelőtt – 2016 áprilisában – lépett be a kft-be, hogy 2016 novemberében az önkormányzat megbízta volna a céget az átmeneti üzemeltetéssel.

Ami a távoli családi kapcsolatot illeti, a városvezetésnél azzal tompítanak, hogy a kapcsolat a polgármester és Spányik édesanyja között több mint két évtizedes, múltbeli történet. Viszont az is igaz, hogy a közelebbi múltban volt közös közéleti tevékenységük is. 2015-ben jött létre például az Új Magyar Köztársaság nevű ellenzéki civil csoport – egyike szabad szemmel érzékelhető tevékenység nélkül vegetáló ballib csoportosulásoknak. Facebook-oldalukra például tavaly posztoltak utoljára. Ebben volt alapító Spányik és Wittinghoff is.

Mégsem a Spányik-kapcsolat az egyetlen delikát találat a Jump-Consulting taglistájában. Spányikkal egy napon szerzett üzletrészt a cégben Holbok Sándor is. Ő nem sokkal később, 2016 augusztusában ki is szállt a cégből. Hogy aztán tavaly júniusban egyetlen napra felbukkanjon újra, méghozzá egy Spányikkal közös üzletrész résztulajdonosaként. Vagyis akkor, amikor a budaörsi üzlet, még ha ideiglenes szerződéssel is, de már pörgött.

Holbok neve a Fidesz volt országgyűlési képviselője és Észak-magyarországi erős embere, Mengyi Roland bukását eredményező „Voldemort-ügyben” vált országosan ismertté a 168 Óra riportsorozatából. Holbok úgy került a Mengyi-sztoriba, hogy részben az övé volt 2016 végéig a fiktívpályázat-gyártó két Public Sector-ikercég.

Holbok Szájer József kabinetfőnöke volt, majd a kétezres években Habony Árpád mellett vett részt a fideszes kampányügyek intézésében. Hende Csaba minisztersége idején a Honvédelmi Minisztériumnak adott tanácsokat, s HM-cégekben is vezető tisztségeket kapott, s üzletelt Kuna Tiborral, Szijjártó Péter barátjával is. A 168 Órának így jellemezte őt az egyik fideszes forrás:

„Holbok jó srác, amióta  az eszemet tudom, ő az egyik kapcsolattartó a párt vezetése és az üzleti világ között”.

Kérdeztük Holbokot és a Jumpot is, vajon befektetőjük miért hagyta ott viszonylag hamar az ígéretesen alakuló üzletet. A Jumpnál ezt írták:

„A cégben az üzletrésztranszferek normál mozgások a befektetők szándékainak és lehetőségeinek megfelelően. Holbok Sándor a cégben pénzügyi befektetőként volt jelen; tulajdonrészének eladása saját üzleti döntése volt”.

Holbok kevesebbet kertelt:

„A cég tulajdonosait ismerem (illetve ismertem korábban is) és tetszett az üzleti koncepció. Az üzletrészem értékesítésének oka, hogy szükségem volt pénzre és nem tudtam máshonnan forrásokhoz jutni. Szükséges, de fájdalmas lépés volt, mert a cég szerintem jó és ígéretes jövő előtt áll. A cég mostani budaörsi működéséről nincsenek részletes információim”.

Azóta kiderült, a Holbok-féle Public Sector nem csak Mengyi felségterületén, Észak-Magyarországon tevékenykedett, hanem a Dél-Alföldön is – a bonyolult unióspénz-szippantó alapítványi és céghálónak Hadházy Ákos LMP-s politikus járt utána. Holbok nem lett gyanúsított Mengyi büntetőügyében.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom