Bezárás
Érd

Áll a bál az érdi női kézilabdacsapat körül: a polgármester kirúgta az ügyvezetőt, a vezetőség nagy része felmondott  

Pénteken felmondott az érdi NB1-es női kézilabdacsapat szakmai stábjának több tagja, miután a város képviselő-testülete egy nappal korábban a polgármester előterjesztésére visszahívta a Sport Kft. ügyvezetőjét, Szántó Erzsébetet. A sportszakember kirúgása törést okozhat a helyi Fideszben is: a párt egyik önkormányzati képviselője, a sportklub elnöke szolidaritásból szintén távozott posztjáról.

Az önkormányzat tulajdonában álló Érdmost.hu portál csütörtöki tudósításában egyetlen mondatot szentelt a Sport Kft-t 2011 óta vezető Szántó Erzsébet eltávolítására – ez önmagában is jelzi, hogy fontos, ám a fideszes városvezetés számára kínos esemény történt a közgyűlés csütörtöki ülésén.

T. Mészáros András sürgősséggel benyújtott előterjesztésben kérte a közgyűléstől a Sport Kft. ügyvezetőjének visszahívását – az előterjesztésről szóló vitában a polgármester azt mondta, nem kell megindokolnia a visszahívást. Kijelentette ugyanakkor, hogy négyszemközt beszélt Szántóval, és megállapodtak abban, hogy nem szeretnének egymással dolgozni a jövőben, így a szerződése alapján három hónapos felmondási után megszűnik a sportvezető jogviszonya. A polgármester mintegy indoklásként azt azért hozzátette, hogy szerinte a sportvezető ellehetetlenítette az edzőcsarnok felépítését célzó projekt folytatását.

A közgyűlésen jelenlévő Szántó Erzsébet kijelentette: nem ért egyet a visszahívásával, és visszautasította T. Mészáros vádjait.

Kiállt a sportvezető mellett a közgyűlés fideszes frakciójának tagja, Tekauer Norbert, a sportklub elnöke, aki bejelentette: ha a közgyűlés visszahívja Szántót, akkor lemond az elnöki posztjáról. Tekauer felszólalásában arra utalt: a projekt halogatásáról szóló vád megalapozatlan, hiszen köztudott, hogy az ilyen projektek pályáztatása mennyire bonyolult, és olykor a szerencsének is fontos szerepe van.

A Jobbikból korábban kilépett független képviselő, korábban a fideszes többséggel rendre együtt szavazó Pulai Edina kijelentette, hogy emberileg sem tudja elfogadni az előterjesztést. A testület végül 11 igen és 5 nem szavazattal elfogadta a polgármesteri előterjesztést. Pulai ás Tekauer – bejelentéséhez híven – nemmel szavazott.

A Érden sikercsapatnak számító sportklub szakmai stábjának jó része – köztük az elnök, a technikai és a kommunikációs vezető – péntek délben közleményben jelentette be, hogy szolidáris a kirúgott ügyvezetővel, ezért lemondanak posztjukról.

„T. Mészáros András polgármester javaslatára a tegnapi közgyűlésen a testület „indoklás nélkül” visszahívta ügyvezető igazgatónkat! Az indoklás nélküli „visszahívás intézménye” diktatúrákban és banánköztársaságokban gyakorlat! (…) Az ilyen típusú eljárás a mi értékrendünknek nem megfelelő és lelkiismeretünkkel nem összeegyeztethető! Ezért úgy döntöttünk, hogy egyet nem értésünknek hangot adva sorsközösséget vállalunk ügyvezetőnkkel!” – írják a közleményben.

A közlemény végén olvasható Márai-idézetet nehéz nem a polgármesternek szóló üzenetként értelmezni: „Vannak okos emberek, akik tehetségtelenek. És vannak tehetséges emberek, akik nem okosok. És aztán végtelen tömegben vannak, akik nem okosok, nem is tehetségesek. Végül mindig ezek győznek.”

A női kézilabda Érden sikersportágnak számít, a csapat hatszor szerzett bronz-, illetve ezüstérmet a Magyar Kupában. Nem véletlenül tüntette ki Szántót még tavaly október végén is a polgármester az úgynevezett Érdi Sport Díjjal. Az Érdmost-hu-n akkor így méltatták az ügyvezető érdemeit: „Szántó Erzsébet 2009-től az Érdi Sport Kft. gazdasági igazgatója, 2012 óta ügyvezető igazgatója. 2013-ban az ő gazdasági számításai alapján indult el az Aréna megvásárlásának ötlete, és kiemelkedő szerepe volt a TAO-pénzek megszerzésében. Az Arénában folyó fejlesztések az ő szakmai, emberi rátermettségét igazolják; elkötelezett munkája hozzájárult az érdi női kézilabda elismertségének megteremtéséhez.”

Helyi vélekedések szerint Szántó eltávolítását előrevetítette T. Mészáros egyik, az országos sajtót is megjárt nyilatkozata: az érdi polgármesternek 2018. április végén a csapat teljesítményével támadtak gondjai. T. Mészáros – aki nem mellesleg a helyi Fidesznek is  elnöke – kijelentette: „(…) ha nem a tulajdonos, azaz a város érdekeinek megfelelően alakulnak a csapat ügyei, akkor meg kell vizsgálni, hogy eljött-e az ideje a változtatásnak. Ez lehet személyi, illetve anyagi természetű változtatás. Meg kell vizsgálni, hogy melyik az indokolt, melyik szükséges ahhoz, hogy az ÉRD a közpénzből vásárolt és fizetett játékosok valós tudásához méltó eredményeket érjen el, s ezzel hozzájáruljon a város jó hírnevéhez. Ha kell, edzőcserével, ha kell, vezetőségcserével, ha kell, a támogatási szerződés felülvizsgálatával.”

Az önkormányzat a Sport Kft. működtetésére 358 millió forintot kíván elkölteni 2018-ban.

A kollektív lemondásról szóló közlemény megjelenése után kerestük Teakauer Norbert volt elnököt és a klub volt kommunikációs igazgatóját, de a megkeresésre nem reagáltak.

Kis Zoltán (Érd)

Címlapfotó: Két hete még vidám volt a hangulat; Facebook – ÉRD Handball

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom