Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

hulladékkezelés

Átalakult a Mészáros és Mészáros Kft., de a győzelmi szérián ez sem változtat

Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságként folytatja menetelését az Orbán Viktor felcsúti barátjának érdekeltségébe tartozó építőcég. Egy külső szemlélő számára ez nagy változást nem jelent –legalábbis, ami a vállalkozás sikerességét illeti. A társaság ugyanis továbbra is sorozatban nyeri az állami megbízásokat, most éppen egy nettó 1,3 milliárd forintos tendert húzott be Heves megyében. 

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (NFP) és a Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás Fejlesztése Társulás írt ki közbeszerzést hulladékkezelő mű építésére év elején. A pályázat lezárult, a nyertest most hozták nyilvánosságra.

Az uniós értesítő szerint 3 induló közül

a tendert a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte.

A másik két ajánlattevő a STRABAG Építőipari Zrt. és a Homokhátsági Környezettechnika Kft. volt.

A nyertes cég feladata lesz a Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Heves megye egyes térségeiben, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre elnevezésű KEHOP-3.2.1-15-2017-00026 azonosítószámú projekt kivitelezési feladatainak teljes körű ellátása.

A leírás szerint a projekt hozzájárul a hulladékgazdálkodás hatékonyságának eléréséhez, a hasznosítási arányok növeléséhez, egyben a hulladék anyagáram lerakástól történő eltérítéséhez. Az érintett fejlesztéseket a Hatvan 054/14 helyrajzi számon, valamint Turán, a 0272/7 helyrajzi számon valósítják meg. Hatvanban többek között bővítik a válogatócsarnokot, fejlesztik a meglévő települési szilárdhulladék-feldolgozó technológiát, Turán pedig új, aszfalt bejáróutat építenek a hulladékudvarhoz, bővítik a hulladékudvart, és támfalat is építenek.

A beruházás értéke nettó 1 329 256 482 forint, amit európai uniós alapokból finanszíroznak.

Orbán Viktor felcsúti barátjának vállalkozása ezzel újabb milliárdhoz jutott, ebben a hónapban harmadszor.

A Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az Árvízi biztonság növelése a FETIVIZIG területén elnevezésű és a Rába és Rábca folyó árvízvédelmi fejlesztése című tendert is elnyerte. Mindkettőt az Országos Vízügyi Főigazgatóság írta ki.

Előbbi megbízás a Kraszna bal- és jobb parti töltéskoronaburkolat építését, a Batár bal parti töltés fejlesztését, a Magosligeti zsilip átépítését, a Tisza bal parti töltés koronaburkolat rekonstrukcióját, az Aranyosapáti új gátőrház és védelmi központ építését, illetve az Aranyosapáti új raktárcsarnok építését foglalja magában nettó 2,8 milliárd forintért, míg utóbbi árvízi kockázatcsökkentő intézkedések megvalósítását a Rába folyó Sárvár alatti szakaszán, és a Rábca menti zsilipek átépítését az elsőrendű védvonalban 2,7 milliárd forintért.

Ez azt jelenti, hogy csak októberben nettó 6,9 milliárd forintos állami megbízást nyert a cég.

A Mészáros és Mészáros Kft. persze a korábbi hónapokra sem panaszkodhat. Nemrég számoltunk be róla, hogy a jánossomorjai csatornát is ők építhetik 3,8 milliárd forintért, illetve Tiborcz István egykori üzlettársának, Paár Attilának a cégével, a WHB-vel közösen egy 3,4 milliárdos beruházás kivitelezését nyerték el Pakson. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. gyorsított, tárgyalásos eljárás keretében döntött a kivitelezőkről.

Paks II. – Mészárosék újabb milliárdos tendert húztak be, most portát építenek

Tovább profitál a Paks II. projektből a kormány holdudvara: Orbán Viktor gyermekkori barátjának cége most egy nettó 3,4 milliárdos beruházás…

Ezzel a tenderrel folytatták a sort, amit a paksi atomerőmű fejlesztéseivel összefüggésben elkezdtek. A Mészáros Lőrinchez köthető cégek korábban egy nettó 2,5 milliárdos megbízást kaptak, 2019 végén pedig három tendert is behúztak összesen 4,7 milliárd forint értékben. Azt megelőzően egy 15,7 milliárdos megbízással és pár nappal később egy nettó 3,1 milliárd forint értékű mélyépítési tenderrel is gazdagodtak a paksi bővítésből.

 

Milliárdos projekteket nyertek a Paksi Atomerőmű által kiírt közbeszerzéseken Mészáros Lőrinc cégei

A Mészáros és Mészáros Kft., és a Duna Center Therm is tartolt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által kiírt közbeszerzéseken….

Az állami milliárdok a cég bevételeinek is jót tettek. A kft. éves forgalma az elmúlt öt évben 9,2 milliárd forintról 112,8 milliárdra nőtt, míg az adózott eredmény 1,7 milliárdról 15 milliárdra.

Már nem korlátolt felelősségű társaság

Bár a Mészáros és Mészáros Kft. honlapján még nem szerepel a változás, a cég valójában ebben a formában már nem létezik. Az Opten adatai szerint ugyanis 2021. 06. 29-én megalapították a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, amely a jogutódja lett a 2021. 09. 30-án megszűnő Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak.

A tulajdonosi körben nem történt változás: a cég továbbra is a Mészáros Építőipari Holding Zrt., az pedig az OPUS GLOBAL Nyrt. tulajdonában van.

Ahogy arról a Napi.hu nemrég beszámolt, a társaság több mint 700 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 258,1 milliárd forint saját tőkével zárta konszolidált szinten az idei első fél évet. A vállalatcsoport adózott eredménye 11,4 milliárd forint lett, míg a teljes átfogó eredménye 11,1 milliárd forint.

A lap emlékeztet: „az Opus Global Nyrt.-ben Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb üzletemberének tulajdoni hányada 23,3 százalékos, az érdekeltéségébe tartozó Konzum PE Magántőkealap 25,4 százalékos tulajdonos, a szintén hozzá közeli Konzum Management Kft. (7,1) valamint a családi körbe tartozó Talentis Group Zrt. (6,7 százalék) is részesedéssel bírnak”.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: A Mészáros és Mészáros Kft. logója (forrás: meszaroskft.com)

Megosztás