Bezárás
Egyéb

Az érdi jegyző bojkottálná a Kimittudot – kreatív módszerek a titkolózásra

Az érdi jegyző írásban megdorgált egy polgárt, mert az Átlátszó adatigénylő-alkalmazásával akarta megkapni az érdi alpolgármesterek és képviselők vagyonnyilatkozatait. Nekünk nagyobb szerencsénk volt: korábban az Átlátszó adatigénylésére nyilvánosságra hozták a százmilliós vagyont összegyűjtő érdi polgármester vagyonnyilatkozatát.

A megyei jogú város jegyzője, Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet lényegében arra hivatkozva tagadta meg a képviselők vagyonnyilatkozatának kiadását, hogy azt az Átlátszó KiMitTud-on keresztül kérték.

A T. Mészáros András polgármester által januárban a szörnyű, borzalmas szervezetek közé sorolt Átlátszó adatigénylő-alkalmazásával szembeni elzárkózás azért tűnik visszásnak, mert márciusban ő is így hozta először nyilvánosságra a polgármester vagyonnyilatkozatát. Akkor a polgármesteri hivatal nem jelezte, hogy bármiféle gondja lenne a KiMitTud működési jellemzőivel.

A jegyző mégis kioktatta ki a friss adatigénylés szerzőjét: a vagyonnyilatkozati adat nem közérdekű adat, hanem olyan személyes adat, amit a törvény nyilvánossá minősít. Ezeket az adatokat nem kell nyilvánosságra hozni, és azokhoz egyedi adatigénylés útján lehet hozzáférni.

“Ön a fentiek ellenére egy olyan weboldal segítségével igényelt adatokat, amelyre küldött válasz esetén az általunk megküldött vagyonnyilatkozatok automatikusan közzétételre kerülnek az interneten”.

Az egyelőre még nem lezárt ügy teljes levelezése itt olvasható.

Bármit jelentsen az egyedi elérhetőség megadása, érdemes megnézni, hogy más önkormányzatok miként jártak el hasonló esetekben.

Az esztergomi és a Budapest XXII. kerületi önkormányzat például habozás nélkül eleget tett a kollektív adatigénylésnek, és azzal sem volt gondjuk, hogy a KiMitTud-alkalmazáson keresztül kellett mindezt megtenniük.

Nem tudni, mi történt március óta, amikor a polgármesteri hivatal zokszó nélkül kiadta a T. Mészáros András százmilliós vagyonáról készült bevallást (a vagyonnyilatkozat itt olvasható), mindenesetre aggályosnak tűnik Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet bojkottja.

Püspökszilágy, Felcsút a nagy elődök

“Az adatigénylésnek közérthető formában és – amennyiben ezt az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv aránytalan nehézség nélkül teljesíteni képes – az igénylő által kívánt formában, illetve módon kell eleget tenni” – rendelkezik az Infotörvény.

Ez a rendelkezés a kulcsa annak a 2016-os jogesetnek, amelyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjének, Péterfalvi Attilának azért kellett fellépnie, mert önkormányzati képviselők ügyében az egyik polgármesteri hivatal (Püspökszilágy) nem volt hajlandó emailben kiadni a vagyonnyilatkozatokat, hanem mindössze betekintési jogot engedélyezett. Az igénylőnek időpont egyeztetés után be kellett volna mennie a hivatalba, hogy megfelelő felügyelet mellett belenézhessen a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatába.

Péterfalvi világossá teszi: ha az adatigénylő emailben kéri a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatának kiadását, akkor azt emailben kell teljesíteni. 2016. áprilisi határozatában leszögezte:

“a Hatóság az Infotv. 56. §.(1) bekezdése alapján felszólítja Püspökszilágy Község Önkormányzatát, hogy a Hatóság levelének kézhezvételét követően haladéktalanul küldje meg az adatigénylőnek a KiMitTud adatigénylő rendszerén keresztül a már feltöltött vagyonnyilatkozat pontos elérési útját, valamint az alpolgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatának elektronikus másolatát.”

Kezdetben Felcsút polgármesteri hivatala is hasonló gyakorlatot követett. 2018-ra az ország második leggazdagabb emberévé átváltozott Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát évekkel ezelőtt mindössze kívülről levideózni hagyták.

Nem először fordult elő Érden sem, hogy a polgármesteri hivatal kollektív vagyonnyilatkozati adatigénylést utasított vissza. Néhány éve egy adatigénylő emailben kikérte minden érdi önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatát – köztük T. Mészárosét. Az igénylés teljesítésének megtagadása nyomán indult peres eljárásban a polgármesteri hivatal jogi képviselője arra hivatkozott, hogy a vagyonnyilatkozatokat nem a hivatal kezeli, hanem a képviselőtestület vagyonnyilatkozati bizottsága.

Ez az ügy 2012-ben a legmagasabb bírói fórumon, a Kúrián fejeződött be, a jogerős ítélet kimondta, a polgármesteri hivatal is adatkezelőnek minősül, ezért a vagyonnyilatkozatokat a hivataltól jogszerűen lehet igényelni. (Az ügy további részleteit itt olvashatja.)

Vannak boldogabb megyei jogú városok

Miért pont Érden ilyen elszánt és újabban ennyire kreatív az ellenállás, amikor a polgármester és az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvánosságáról esik szó?

A kérdésre egyelőre nincs elegendő, bizonyítékkal alátámasztható válasz. Mindenesetre tanulságos, hogy az országban hány olyan megyei jogú város van, ahol a polgármesteri/önkormányzati képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánossága – az ugyancsak megyei jogú várossal, Érddel ellentétben – nem okoz semmi problémát.

Azért sem, mert ezek a megyei jogú városok polgármesterei és önkormányzati képviselői kérés nélkül, azonnal nyilvánosságra hozzák a vagyonnyilatkozatukat a saját internetes oldalukon. Például: Miskolc, Pécs, Hódmezővásárhely, Szolnok, Veszprém (részben), Nagykanizsa, Szeged, Szombathely és a Fővárosi önkormányzat.

Kis Zoltán

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom