Bezárás
kiskunhalas

Vesztegetés elfogadása miatt börtönbe küldené az ügyészség a kiskunhalasi kórház egykori főigazgatóját

26 millió forint kenőpénzt fogadott el Romhányi Zoltán, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház kórház tavaly leváltott főigazgatója 7 évvel ezelőtt a vádirat szerint, hogy egy számára kedves cég nyerjen meg egy 2010-ban megpályázott 1,3 milliárd forintos uniós támogatásból induló felújítást. A vállalkozás mégsem nyert, de Romhányit és társait első fokon már elítélték.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta a három vádlott bűnösségét megállapító és végrehajtandó börtönt kiszabó bírósági ítélet helybenhagyását – derül ki az ügyészség közleményéből.

Azt írták, hogy egy Bács-Kiskun megyei egészségügyi intézmény nonprofit cége uniós pályázati felhívásra 2010 februárjában pályázatot nyújtott be 1 milliárd 342 millió forint értékű fejlesztéshez szükséges összeg megszerzésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az ügynökség a pályázatot támogatandónak ítélte.

Az eljárás egyik vádlottja – aki később az intézmény főigazgatója lett – a vádbeli időszakban a nonprofit cég ügyvezetője volt. Az ügy másik két férfi vádlottja 2010-ben ismerkedett meg az ügyvezetővel, közöttük baráti viszony alakult ki. A másik két vádlott azt kérte a nonprofit cég ügyvezetőjétől, hogy a pályázat kivitelezési munkáinak elnyerése érdekében támogassa a közbeszerzési eljárás során az általuk képviselt építőipari céget.

A két vádlott felajánlotta az ügyvezetőnek, hogy „baráti kölcsön” címen adnak neki pénzt, amelyet ő az építőipari cégnek nyújtandó „segítség” ellentételezéseként kap. Az ügyvezető az ajánlatot elfogadta, így 2011 augusztusában először 10 millió forint, majd 2011 novemberében 16 millió forint készpénzt vett át.

A vádlottak 2012 augusztusában, a közbeszerzési eljárással kapcsolatban az egészségügyi intézményben meghirdetett tárgyalás előtt találkoztak. Megállapodtak abban, hogy az ügyvezető a szóbeli forduló során különböző jelzésekkel fogja segíteni építőipari cég képviselőjét, hogy elnyerje a pályázatot. Az ügyvezető azonban mégsem tudott jelzéseket adni, és a pályázatot egy másik cég nyerte meg.

Az ügy eddig titokban maradt, éppen ezért rejtély, hogy az ügyészség miért adott ki ma közleményt. Az elsőfokú tárgyalásról, de még a vádemelésről sem tudósított eddig senki. Nem nehéz kitalálni, hogy a márciusban első fokon börtönre ítélt vádlottak közül, az 5 évet kapott ügyvezető nem más, mint a tavaly decemberben leköszönt Romhányi Zoltán.

Romhányi Zoltán – a cégadatok szerint – a Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak volt az ügyvezető igazgatója 2009-től a 2013-as megszűnésig. Az intézmény támogatásáról 2011-ben döntött az akkori DARFÜ, Struktúraváltás a “Halasi kórházban” projektjükre összesen 2,8 milliárd forintot kaptak.

A közbeszerzéseket több részletben írták ki, a vádban szereplő 1,3 milliárd forintos értékre, ami többek között a  szabadon álló, többszintes kórház épület „torony” épületrészének a 3. szinttől a 6. szintig (összesen 4 szint újépítés) történő bővítése. A „torony” épület meglévő részének, a hotelrészleg, a központi technológiai tömb és a rendelőintézet átalakítása, korszerűsítése, a járóbeteg szakellátás épületrészéhez tartozó árkádsor 66 m2-es beépítése volt – 2011-ben írták ki. 10-en pályáztak, végül CFE Hungary Építőipari Kft. nyert, 1,19 milliárd forintos ajánlattal.

Romhányi Zoltánnal kapcsolatban a pecsistop.hu 2008-as cikkében az áll, hogy Romhányi korábban, még, mint a váci kórház gazdasági igazgatója saját cégének adott megbízásokat, s emiatt, állítólag, most egy ügyvédi iroda feljelentette őt.

A váci MSZP frakció 2010-es közlemény pedig azt tartalmazta, hogy “2007 szeptemberében az akkori gazdasági igazgató, dr. Romhányi Zoltán, hirtelen távozását követően hogy-hogy nem a Hospinvest leányvállalata által működtetett kiskunhalasi kórház vezetője lett.  2010. november 24-én az országos sajtóban is bejelentésre került, hogy államtitkár úr feljelentést tett a Hospinvest ellen, közel négy és fél milliárdos hűtlen kezelés, a számviteli fegyelem megsértése, csalás gyanúja miatt.” Hogy ezzel az üggyel mi lett, nem tudni.

A bíróság első fokon az egykori főigazgatót vesztegetés elfogadásának bűntettében, míg a másik két vádlottat vesztegetés bűntettében, illetve egyiküket hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság az ügyvezető vádlottat 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, míg bűntársait 3, illetve 2 év börtönbüntetésre és ugyanekkora tartamú közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfok a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik, valószínűleg nagyobb nyilvánosság előtt.

Segesvári Csaba

Fotó: halasinfo.hu

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom