Bezárás
Egyéb

Cégtemetős vállalkozóknál landolt a kisteleki szellemhotel uniós támogatása

Holisztikus, vagyis alternatív gyógyításra adott 822 millió forint uniós támogatást az állam 2012-ben az akkor még szegedi Royal Casa Kft.-nek. A szechenyi2020.hu pályázati adatbázis szerint azért, hogy létrehozzák a Hungaromed Hotel**** és Komplementer Gyógyászati Központot Kisteleken, Szegedtől 35 km-re, természetközeli körülmények között. Ez az a szálloda, amiről megírtuk, hogy be sem fejezték, de felvették rá a teljes uniós támogatást, most pedig az állam árverésen próbálja – féláron – eladni a szellemhotelt. Egyelőre sikertelenül.

Azonos cím, ugyanazok a szereplők. És sok száz millió forint adósság, csődbűntett, ez áll a kisteleki szellemhotel felépítésére uniós támogatást elnyert cégcsoport szereplői mögött. A 822 milliós támogatást egy olyan cég nyerte el 2012-ben, amely a 2010-es megalakulása utáni két évben 3 millió forint veszteséget tudott felmutatni. Előzmények:

500 millió forintért hirdették a 822 milliós uniós támogatásból épült kisteleki wellness szállodát

A történetben egy érdekes céghálózat és annak tulajdonosai sejlenek fel. A Royal Casa Kft.-t 2010-ben alapította az akkor mindössze 26 éves Vadaszán Terézia. A céget Szegeden, a Kertész utca 77-be jegyezték be. A nő 2014-ig vezette. A vállalkozás 2011-ben 3,4 millió forint bevételt ért el, 2012-ben már negatív eredménnyel számolt, 6,5 milliós mínuszban zárta az évet. Ekkor nyerte meg a 822 milliós uniós támogatást.

Vadaszán neve több cégben is feltűnik. Szintén 2010-ben került a T.R.Z. Invest Kft-be, amit az azóta felszámolás alatt álló PROTAX ’98. Kft.-től vett át. A PROTAX ‘98. Kft.-nek offshore tulajdonosa volt, a MANELLY HOLDINGS S.A., egészen 2011. december 27-ig. A cég kézbesítési megbízottja a makói Szaveljev Ferenc. Vagyis Vadaszán és Szaveljev több mint egy éven keresztül közös cégben tevékenykedtek. De nem ez az egyetlen kapocs közöttük.

A Royal Casa székhelye 2010. április 29. – 2014. január 7. között a szegedi Kertész utca 77. volt. A céginformációs adatbázis szerint ez volt Vadaszán lakcíme is. A telek 2005-2007 között Gyenge Tamásé volt, aki később kulcsszereplő lesz a százmilliós adósságot hátrahagyó cégek sztorijában, 2007-2011 között pedig a PROTAX ’98. Kft-é – vagyis Szaveljev érdekeltségéé volt.

A cégadatokból az is kiderül, hogy Gyenge Tamás és Szaveljev Ferenc több tucat cégben volt érdekelt. Ezek többsége már csődbe ment, több százmillió forintos adósságot hagyva maguk mögött.

A PROTAX ’98. 2008-ban társult be a Kállay Projekt Kft.-be, ami utóbb úgyszintén csődbe ment. Tulajdonosa a Kész Fészek Kft.-n és a szlovák G.F.L. s.r.o-n keresztül az Lengyel Gábor, aki miatt több ember is elvesztette Szegeden és Makón a lakását, miután a vállalkozó a keretjelzálog-hitellel terhelt lakások után nem fizette be a banknak a lakások vételárát.

A történet 2011-ben indul, amikor Szegeden a Bakay Nándor utcai társasház készpénzes vevői felszólítást kaptak a Raiffeisen Bank Zrt.-től, hogy a vállalkozó keretjelzálogát fizessék ki. Ezt sokan nem vállalták, a bank perelt, amit a lakók egy kivételével el is vesztettek.

Hogy Lengyel, Szaveljev és Gyenge nem véletlenül bukkanak fel közösen, annak bizonyítéka, hogy ők hárman, valamint a már emlegetett PROTAX ‘98. Kft., 2007-ben alapított közös céget. Nem Magyarországon, hanem Szlovákiában, TRENDCAR s.r.o. néven.

Gyenge Tamás máshol is szerepel, mint tulajdonos vagy éppen ügyvezető. Lengyel Gábor több projektjében is feltűnik. Lengyel már börtönben van, csődbűntettért állították bíróság elé. Jogerősen 7 évet kapott. Hogy neki és cégtársainak pontosan milyen szerepe volt a 822 milliós szálloda építésében, valószínűleg már sosem derül ki.

A Széchenyi2020 pályázati nyilvántartása szerint az uniós támogatás teljes összegét 2015-ben fizették ki, de már egy új tulajdonosnak, aki szintén belebukott az uniós szállodafejlesztésbe. Az is jól látszik, hogy az előlegként kifizetett több mint 400 millió a Lengyel, Szaveljev, Gyenge hármas tulajdonlása idején törént 2014-ben.

A szálló egyelőre 500 millióért sem kelt el, hamarosan újra meghirdetik. Hogy egyáltalán lesz-e licitáló az épületre, még nem tudni.

Segesvári Csaba