Bezárás
uniós támogatások

Csúszik a tűzoltólaktanyák építése Pécsett és Kecskeméten, mert nem sikerült kivitelezőt találni

Három éve kiemelt beruházássá minősítették többek között a pécsi és a kecskeméti tűzoltó laktanya építését is. Emiatt gyorsabban kellene haladniuk a folyamatoknak, de még a kivitelező sincs meg.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

Két közbeszerzést is visszavont a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (BM OKF) 2019. augusztus 9-én: egy pécsi és egy kecskeméti illetékességűt – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből.

Pécsett a tervek szerint két olyan tűzoltó épületet alakítanának ki, amelyek a Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltség, és egy hivatásos tűzoltóság egyidejű működését tennék lehetővé. A projekt során az egyik laktanya a már meglévő mellett, az Engel János utcában épülne fel, a másik pedig zöldmezős beruházás keretében valósulna meg a Tüzér utcában.

A fejlesztés eredményeképp az érintett területen a tűzoltók az eddiginél gyorsabban tudnának kivonulni a káreseményekhez, ezáltal csökkenthető lenne a keletkező károk mértéke, és nőne a lakosság biztonsága.

Az épületek élettartamát 100 évre becsülik, ezért egy uniós pályázat (KEHOP) során összesen 3,2 milliárd forintot ítéltek meg a fejlesztésekre.

Kecskeméten ugyanezen célból, csak kevesebb összegből terveztek fejlesztéseket: ott 2,3 milliárd forintot szántak a beruházásra. Ebből a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Hivatásos Tűzoltóparancsnokság új épületének építése történne meg.

A projektek azonban egyelőre elakadtak.

Túl sok volt a kérdés, inkább újraírják a tendert

Rákérdeztünk, mi áll a dolog hátterében, és a következő válaszokat kaptuk a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának sajtóosztályától.

A pécsi Engel János utcai fejlesztéssel kapcsolatos korábbi közbeszerzési eljárás eredménytelen lett, mivel az ajánlatokban szereplő árak meghaladták a rendelkezésre álló anyagi fedezetet.

A beruházással kapcsolatban ezután a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) uniós nyílt közbeszerzési eljárást kezdeményezett. Az eredeti ajánlati felhívás 2019. április 2-án jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában, az eredeti ajánlattételi határidő pedig 2019. május 7-e volt. Ezt a BM OKF az ajánlattevőktől érkezett kiegészítő tájékoztató kérések miatt többször módosította. Azonban ez sem vezetett eredményre, így a BM OKF végül a közbeszerzési eljárás visszavonásáról döntött. A döntésről az érintett gazdasági szereplőket is tájékoztatták.

A beruházással kapcsolatban egyébként hat vállalkozás jelezte érdeklődését. Tekintettel azonban arra, hogy a BM OKF az eljárást visszavonta, ajánlatok beadására végül nem került sor.

Mivel még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a beruházás körül, a BM OKF a műszaki tartalmat a továbbiakban egységesíti, átdolgozza, majd ezt követően új közbeszerzési eljárást ír ki.

A végső összegek azonban egyelőre nem ismertek. A BM OFK ezzel kapcsolatban elmondta, az építkezések elkezdésének időpontjáról, valamint a két tűzoltólaktanya kialakításának költségeiről csak a közbeszerzési eljárás sikeres lezárását követően tudnak pontos információval szolgálni.

A kecskeméti beruházással kapcsolatban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság uniós nyílt közbeszerzési eljárást kezdeményezett, amelynek kiírása egy nappal később történt, mint a pécsié. Az eredeti ajánlattételi határidő 2019. május 3-a volt, de – ahogyan a pécsi kiírás esetében is – ezt is többször módosítani kellett többször is. Végül itt sem lett eredményes az eljárás, az ajánlattételt a BM OKF visszavonta.

Kecskemét esetében összesen kilenc cég érdeklődött, de ők sem adtak be pályázatot. A tényleges munkálatok megkezdésének ideje ebben az esetben sem ismert, ahogy a pontos végösszeg sem.

Kiemelt jelentőségű projektek

Mindez annak fényében is érdekes, hogy a kormány már 2016-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a két projektet négy másik hasonló beruházással együtt. Ennek köszönhetően a beruházásokkal összefüggésben építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, településképi véleményezési eljárást sem kell lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Vagyis a beruházásoknak épp hogy gyorsabban kellene haladniuk – ehhez képest jó ideje egy helyben toporognak, és még egyáltalán nem látszik a fény az alagút végén. A teljes projekt befejezési határideje egyébként 2021, így szankcióktól egyelőre senkinek sem kell tartania.

Katus Eszter

Címlapkép: A pécsi tűzoltóság Engel János utcai épülete (Forrás: Google maps/archív 2013)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom