Bezárás
Csatornapénzek

Diósdi civilek aláírásgyűjtési akciót indítanak a csatornapénzekkel kapcsolatos elszámolásért

Rövidesen aláírásokat kezdenek gyűjteni az Érddel szomszédos Diósdon azok a helyi civilek, akik szerint a település polgárai elől elzárják a legfontosabb információkat a térségben évekkel ezelőtt befejezett szennyvízelvezetési beruházásról. Az Érden, Diósdon és Tárnokon tető alá hozott 34 milliárd forintos projekt Magyarország egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása volt.

A kezdeményezést elindítók nem értik, hogy miért húzódik ilyen sokáig az elszámolás a lakosság által befizetett önrésszel. A költségvetésből és az EU-tól utólag kapott támogatások kiválthatnák a helyiek által befizetett érdekeltségi hozzájárulások jelentős részét. A diósdi civilek szerint az elszámolás után vissza kellene kapniuk a befizetett pénz egy részét.

A kezdeményezők akcióját támogatja az önkormányzati képviselőtestület egyik független tagja. Novákovics Ferenc az Átlátszónak elmondta, szeretnének a csatorna-beruházás kapcsán tiszta képet kapni a víziközmű-társulat működéséről, a tagi hozzájárulások és a támogatásként megkapott összegek felhasználásáról.

„Az elszámoltatást annak ellenére halogatják, hogy azt egyre több érintett kéri” – írja Novákovics. A víziközmű-társulatokat az adott település tagjai azért hozzák létre, hogy a lakosságtól beszedett úgynevezett érdekeltségi hozzájárulásokból finanszírozzák a csatornaberuházást. Fő szabály szerint a projekt lebonyolítója a társulat. Az itteni projektet viszont az Érd, Tárnok és Diósd önkormányzatai által létrehozott társulás vezényelte le.

A civilek azért kérik a diósdiak támogató aláírását, mert szeretnék, ha a társulat összehívná a csatornaberuházás összes érintettjét egy taggyűlésre. Azt akarják elérni, hogy a beruházás összes fontos adata és dokumentuma nyilvánosságra kerüljön.

A kezdeményezők alapvető dolgokat kérnek: hozzák nyilvánosságra például a társulat alapszabályát, a küldöttgyűlések jegyzőkönyveit, döntéseit, pénzügyi beszámolóit.

Néhány adat szétszórva a társulat vagy az igazságügyi tárca honlapján, illetve a helyi hivatalos sajtóban elérhető, de a társulat honlapján nem lehet megtalálni például az alapszabály egységes szerkezetbe szerkesztett változatát.

A legfontosabb követelés azonban az elszámolási eljárás mihamarabbi megindítása és az érdekeltségi hozzájárulás arányos részének visszakövetelése.

Az egyik kezdeményező, aki egyelőre név nélkül nyilatkozott az Átlátszónak, elmondta, a Tárnokon élő Mihályiné Opéczy Mária magányos küzdelme keltette fel az érdeklődését. „Sokáig azt hittem, hogy Diósdon minden rendben van, mert az országos sajtóban a csatornaberuházásról szóló cikkekben Diósdot nem említették.”

Egy másik aktivista a tévében látta a tárnoki hölgy küzdelmét, majd keresni kezdte a neten az erről szóló cikkeket, és amit talált, azon nagyon meglepődött. „Az Átlátszó cikkeit olvastam, felraktam a helyi csoportba, de ekkor már mások is keresgélték a híreket a csatornaberuházásokról. Érdemes megnézni a társulat honlapját. Nincs alapszabály […], küldötti elérhetőség. Soha nem került fel meghívó a taggyűlésekre, mindig utólag a Diósdhéjban című lapból értesülünk, hogy taggyűlést tartottak.” Forrásunk elmondta, hogy

egyelőre az ismeretségi körükben kezdik meg az aláírások gyűjtését, később döntenek arról, hogy a település forgalmasabb részein folytatják-e az akciójukat.

Sohajda Lajos, a víziközmű-társulat intéző bizottsági elnöke azt írta az Átlátszónak, hogy a projekt minden érdemi eseményéről a város ingyenes havilapjában tájékoztatják az érintetteket. Szavai alapján arra lehet következtetni, szerinte nem gond, hogy az alapszabály nincs fenn a havi 33 ezer forintból üzemeltetett társulati honlapon, hiszen az okmány „a jogszabályban előírt hivatalos helyeken elérhető”, ezen kívül a társulat irodájában a tagok megtekinthetik.

A beruházást évekkel ezelőtt befejezték. A kifejezetten az elszámolási eljárások felgyorsítása érdekében módosított vízgazdálkodási törvény szoros határidőkkel a víziközmű befejezéséhez köti az elszámolási eljárást, vagyis annak a folyamatnak a megindítását, amelynek végén adott esetben vissza kell fizetni a lakossági önrészt vagy annak bizonyos hányadát.

Sohajda intézőbizottsági elnök meghökkentő jogelméleti okfejtéssel válaszolt arra a kérdésünkre, hogy a beruházás évekkel ezelőtti befejezése ellenére miért nem kezdődött el az elszámolás: „A hivatkozott jogszabály általános érvényű” – állítja az elnöke, továbbá „az elszámolási eljárás kezdési időpontját meghatározó előzmények, ezen belül a banki hitel finanszírozása, működési költség biztosítása, elmaradt tagi befizetések bevonása miatt [az elszámolási eljárás] ez ideig nem volt megkezdhető.”

A víziközmű-társulat honlapjának utolsó híre szerint rendkívüli taggyűlésre készülnek. A város önkormányzatának június 28-i ülésén pedig az hangzott el, hogy a társulat decemberre tervezi kitűzni azt az ülését, amelyen döntenek a megszűnésről.

Kis Zoltán (Érd)

A képen a diósdi szennyvízcsatorna 2014. márciusi ünnepélyes átadása (kép forrása: Facebook – Szolnoki Gábor)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom