Bezárás
Hódmezővásárhely

Döcögősen mennek és nem lettek olcsóbbak a közbeszerzések Márki-Zayéknál

Élesen kritizálta a hódmezővásárhelyi közbeszerzéseket 2018-as megválasztása után Márki-Zay Péter. Az elmúlt időszak értesítőit böngészve kiderült: döcögősen mentek és nem lettek olcsóbbak a közbeszerzések a városban.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

“Soha nem fogjuk megtudni, hogy esetleg olcsóbban is meg lehetett volna úszni a beruházást, hiszen az egymás közötti egyezkedésekkel a verseny lehetőségét is kizárták” – a hódmezővásárhelyi közbeszerzésekről ezt az egykori NAV-os Horváth András még 2018 márciusában mondta a HVG-nek.

Az egykori adóellenőr Márki-Zay Péter kérésére vizsgálta a közbeszerzéseket, a már bezárt zoom.hu-nak azt mondta “akár nyílt, akár meghívásos tenderről beszélünk, a verseny lényegében ki van zárva.” Hadházy Ákos pedig miután átnézte a város 2017-es közbeszerzéseit, arról beszélt, hogy “az eredetileg becsült érték rendszeresen szinte alig tér el a megvalósult ártól. A 2017-es óvoda felújításoknál a nyertes ajánlati árak csak pár század, ezred vagy tízezred százalékkal (!) térnek el a kiíró által becsült értéktől, ami egyértelműen összebeszélésre utal.”

Márki-Zay Péter 2018 februárja óta Hódmezővásárhely polgármestere, 2019 októbere óta pedig többsége van a közgyűlésben. Összegyűjtöttük, hogyan változtak a közbeszerzések az elmúlt időszakban.

Általános iskolák energetikai korszerűsítésére még 2017-ben nyert a város 460 millió forintot, a közbeszerzésre viszont senki sem jelentkezett. A Hódmezővásárhelyi Ipari Park – szerverház közbeszerzésre csak a budapesti Future FM Zrt. adott ajánlatot, a pályázatot emiatt érvénytelenítették.

Az Időskorúak Otthonának energetikai korszerűsítésére kiírt pályázat sem volt sikeresebb, pedig itt már négy érdeklődő is akadt. A Mátrex Bt. és a System Service Kft. ajánlata érvénytelen volt – pedig utóbbi építette a város térfigyelő rendszerét több száz millió forintból. A szintén Márki-Zay által a közbeszerzések miatt kritizitált Építészmester Zrt. pedig visszavonta ajánlatát. A negyedik pályázó a Dél-Konstrukt Zrt., akinek a nettó ajánlata 598 millió forint volt. Csakhogy 175,9 millió több volt, mint a város rendelkezésre álló kerete. Így ez a közbeszerzés is érvénytelen lett.

2019-ben először villamosenergia-beszerzést írtak ki, amire az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt., az E.ON Energiakereskedelmi Kft., a CYEB Energiakereskedő, az E2 Hungary és az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. jelentkezett. A pályázók legdrágább és legolcsóbb ajánlata között 15 százalékos eltérés volt, viszont mindegyik érvényes ajánlat a becsült összegnél magasabb lett. A három részre bontott közbeszerzésből végül kettőt az MVM, egyet az E.ON nyert meg.

2019-ben újra kiírták az ipari parki szerverház közbeszerzését, erre a már említett  System Service Kft. jelentkezett, de az ő pályázata érvénytelen lett. A szegedi HungaroSun Bt. pedig visszavonta ajánlatát, így a közbeszerzés érvénytelen. Áprilisban újra nekifutottak az iskolák felújítására szánt pénz elköltésének, de csak egy cég jelentkezett, így hiába vállalta volna 542 millió forintért a három iskola felújítását a békéscsabai Megastruktúra Építőipari Kft., egyelőre nem lett ebből sem semmi. A város ezekre a munkákra 460 milliót nyert.

Két újfelújításra is kiírta közbeszerzést, a Járható Vásárhely Program útfelújítási munkára többen is jelentkeztek, a munkák egy részét az a Délút Kft. nyerte el, akit Márki-Zay és Horváth korábban közösen kritizált a közbeszerzések kapcsán.

És nem csak itt nyert a Délút. A Hódmezővásárhelyen külterületi út fejlesztése projektre 7-en adtak be ajánlatot, a legdrágábbat, 86 millióért a Kaiser Aszfalt Kft., a legolcsóbbat pedig a nyertes Délút, 69,9 millióval.

A Modern Városok Program tervezési feladatok ellátására kiírt beszerzést visszavonták, az újabb, 2020-as energia beszerzés viszont gond nélkül sikerült. Itt az E.ON és a Nemzeti Közművek nyerte.

Modern Városok Program műszaki ellenőr beszerzésére nettó 75 millió forintja volt a városnak, 14-en pályáztak, a bírálat még folyamatban, a bontási jegyzőkönyv szerint 23,4 millió forint volt a legalacsonyabb vállalási ár. A HSzC Hmvásárhely tervezési munkákra még mindig lehet jelentkezni.

Az önkormányzat az Átlátszó érdeklődésére elismerte, olcsóbbak nem lettek a közbeszerzések, sőt, egyes esetben magasabb árajánlatokat kaptak a becsültnél.

“2018. február óta minden közbeszerzési eljárás nyílt eljárás keretében valósul meg, így azon bármely érdeklődő gazdasági szereplő részt vehet” – közölték. Összehasonlításképp az önkormányzat azt is összegyűjtötte, hogy a korábbi városvezetés által bonyolított, verseny nélküli közbeszerzéseknél tetten érhető, hogy valóban a becsült összeghez nagyon közeli ajánlatot tett a nyertes jelentkező.

Márki-Zay Péter azt is közölte, hogy a hulladékbizniszes közbeszerzés miatt tett feljelentését elutasították. Hangsúlyozták, a közbeszerzésekkel kapcsolatos kizárásra okot adó körülményeket a törvény taxatíve felsorolja, azoktól eltérni nem lehet, szubjektív kizárásra nincs lehetősége egy ajánlattevőnek sem.

Segesvári Csaba

Fotó: a szerző felvétele

Frissítés, 02.21.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala az alábbi levelet küldte cikkünk megjelenése után:

1./ Az Önök cikke a város közbeszerzéseit elemzi, viszont az olvasók jelentős része a beszerzés egészére vonhat le belőle következtetéseket, ezért szeretnénk elmondani, hogy a városi beszerzések valójában lényeges árcsökkenéseket értek el a verseny megnyitásával valamennyi vállalkozás előtt, például:

kamerarendszer üzemeltetése:

Térfigyelő kamera üzemeltetés és karbantartás:

2017: System Service Kft: 6.096.000.- Ft/év (2017.01.02 – 2018.12.31 között, 16 db rendszer, vagyis 300.000.- Ft+ÁFA/év/rendszer)

2018: System Service Kft: 5.545.074.- Ft/év  (2019.04.01 – 2020.03.31 között, 19 db rendszer, vagyis 229.800.- Ft+ÁFA/év/rendszer).

vagyis 23,40% -kal olcsóbb a 2018-as évben.

őrzés-védés :

Szent István Napi Ünnepek Őrzés – védelem:

2017: Hódbizalom Kft: 12.637.262.- Ft

  1. Insure’98 Kft: 2.008.823.- Ft.

84,10%-kal olcsóbb 2018-ban az azt megelőző évhez képest.

közbeszerzéshez kapcsolódó FAKSZ szolgáltatás:

2017: ÉSZ-KER Kft: 12 db eljárás: 56.850.280.- Ft azaz 4 737 523,33.- Ft / db

2018: ÉSZ-KER Kft: 8 db eljárás: 36.322.000.- Ft azaz 4 540 250.- Ft / db

2019: ÉSZ-KER Kft: 1 db eljárás: 608.000.- Ft

2019: Dr. Karsai Éva: 1 db eljárás: 295.000.- Ft

2019: Széchenyi Projekt Bt: 1 db eljárás 425.000.- Ft

2019: Dr. Kelemen Zoltán: 7 db eljárás: 4.350.000.- Ft azaz 621 428, 57.- Ft / db

2/ A közbeszerzéseknél a cikk is hangsúlyozza azt a legfontosabb körülményt, hogy minden eljárásunk nyílt eljárás volt és mindig a legalacsonyabb árat fogadtuk el. A címben foglalt állítás ezért félrevezető, hiszen a cikk nem a korábbi árakhoz, hanem a becsült vagy a költségvetésünkben szereplő értékhez viszonyít. Ezek az értékek azonban sok esetben több évvel korábbiak, miközben az infláció és az építőipar tavalyi telítettsége miatt elszálltak az árak. Azt is örömmel látjuk, hogy az árak immár teljesen függetlenek a becsült értékektől, azaz az összejátszás gyanúja immár nem merül fel.

3/ Arra a cikk nem tér ki, hogy mi az oka a közbeszerzések akadozásának az áremelkedések mellett – mi is értetlenül állunk azon jelenség előtt, hogy a fideszes vezetésnek évek óta dolgozó cégek hirtelen visszavonják saját elfogadott ajánlatunkat, vagy hogy egy a fideszes vezetésnek évek óta dolgozó közbeszerző egyszerre képtelenné válik egy közbeszerzés eredményes lezárására. A tanulságokat természetesen levontuk, és abban is reménykedünk, hogy idén már azok a cégek is bátran pályáznak a városunkban, akik tavaly még esetleg a pártállami nyomástól félve nem mertek.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom