Bezárás
Nagylak

Egy évet sem bírt a 3,3 milliárdért épült nagylaki elkerülő út, már foltozni kell

Tavaly májusban avatta Lázár János a kormánykedvenc Duna Aszfalt ügyvezetőjével a nagylaki elkerülőt. Az út egy évig épült, és egy év használat után már javítgatni kell.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

“2015-ös kormánydöntést követően, több évnyi előkészítési munka előzte meg a kivitelezést” – írta tavalyi cikkében a Magyar Építők a nagylaki elkerülő átadásakor.

A közbeszerzési értesítő szerint a Duna Aszfalt és a Hódút végezte a 4451-es jelű út megerősítését, szélesítését az M43 autópálya csanádpalotai csomóponttól a Nagylak keleti elkerülőig, valamint építette meg a 448-as számú Nagylak keleti elkerülőt.

Az összesen nettó 3,3 milliárd forintos megbízásért 3,1 kilométeren megerősítették a már meglévő utat, 2,2 kilométeren pedig új, 2×1 sávos szakaszt is építettek. Emellett a nagylaki közúti átkelőnél körforgalmi csomópontot, a teherforgalom ellenőrzésére pedig egy vizsgálóépületet alakítottak ki.

Az utat Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Locskai Zoltán nagylaki polgármester, Varga Antal, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezetője és Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója adta át. A kilométerenként több mint 600 millió forintért épült útnak 2018-ban kezdtek hozzá, 2019 májusában avatták.

Vagyis még nincs egyéves, de már több helyen felbontották. Nagylak és az autópálya között több helyen nagy felületen felmarták az aszfaltot, mintha több évtizedes kátyúk nyomát kellene eltüntetni – az alig egy éves úton. Az utat átadása után teljes hosszában 448-as útra számozták át.

A Magyar Közút az Átlátszó kérdésére azt írta, “a korábban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósult 448-as számú Nagylak elkerülő út egy szakaszán a kivitelező saját költségén, garanciális javítási munkák keretében összesen nagyjából 120 m2-es felületen a kopóréteg korrekcióját végezte el melegaszfaltos technológiával.”

Arra a kérdésünkre, hogy mi és miért ment tönkre, nem válaszoltak.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a 2012-ben 3,1 milliárd uniós forintból felújított Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza közötti út is erősen töredezik:

A jótállás lejárta után erősen pusztul a kormánykedvenc Duna Aszfalt által felújított út

2012-ben politikusok tömege avatta a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza közötti utat, aminek a teljes felújítására 3 milliárd forintot költöttek. A kivitelezést kormányközeli céget vitték, köztük a Duna Aszfalt. Az út újra töredezett, a megrendelő közút szerint az állapota megfelel egy 7 éves úténak.

Fotó: Útjavítási munkálatok a 448-as úton. Szerző: Segesvári Csaba

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom