Bezárás
rendőrség

Elárverezték Szolnokon a megyei rendőr-főkapitányság használt járműveit

Minden szolgálati autó elkelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a szolnoki kapitányságon idén október 9-én megtartott árverésen. Az elmúlt hetekben több megyei rendőr-főkapitányság is árveréseket tartott a forgalomból kivont szolgálati gépjárműveik értékesítésére.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

„Ki kell várni, amíg a rendőrség elunja dolgot és elfogy a türelme” – mondta egy licitáló a zsúfolásig megtelt árverési teremben az Átlátszó Országszerte újságírójának arra célozva, hogy a harmadik licitálási körre a testület jóval aláment az eredeti kikiáltási áraknak, jóval olcsóbban juthatott hozzá az autókhoz. Az illetőnek teljesen igaza volt.

A rendőrségi udvaron álló, kiszolgált járműveket kipróbálni ugyan nem lehetett, de az évjárat és a futott kilométerek száma támpontot nyújtott a gépkocsik műszaki állapotról.

Az első árverést még 2018. augusztus 6-án tartották meg, de akkor a meghirdetett forgalomból kivont, ám üzemképes 58 négykerekűből a nagy érdeklődés mellett 32 kelt el. A megmaradt 26 gépjárműre szeptember 13-án lehetett ismét licitálni, de csak 6 autón tudott a rendőrség túladni. Ennek oka az volt, hogy a rendőrkapitányság illetékesei nem mérsékelték a gépjárművek már előzőleg sem vonzó kikiáltási árát.

Ám a megmaradt 20 autón azért csak túl akartak adni, ezért az október 9-ei árverésre az előző kikiáltási áraknak mindössze 30 százalékával hirdették meg a gépkocsikat. Így azok a licitálók, akik kivárták ezt a harmadik alkalmat, igen csak jól jártak.

A legolcsóbban, 32 ezer forintért egy 1997-es Opel Astrát kínáltak. Az alacsony ár nem volt véletlen, mivel a 21 éves járgány 361 ezer kilométert futott. A 327 ezer kilométert megtett, 2003-as Skoda Octavia Combit is csak 45 ezer forintért kínálták.

Az autók közül a legdrágább egy 6 évvel ezelőtt forgalomba helyezett, mintegy 332 ezer kilométert futott Opel Astra volt; a szolgálati járművet 172 ezer forintos áron hirdették meg. A legkevesebb kilométert, 190 ezret megtett 15 éves Skoda Octavia Combi licitálási ára 57 ezer forinról indult. A linkre kattintva megnézheti a gépkocsik listáját.

Az árverési terem zsúfolásig megtelt és a 33 regisztrált licitáló kísérőivel együtt 70–80 ember figyelte izgatottan a történéseket. El is kelt minden jármű, és a vevők szerint reális árakon. Igaz, nem váltottak ki nagy érdeklődést a csotrogányabb járművek, azonban végül azok sem maradtak gazda nélkül.

A többiért viszont kifejezetten sokan szálltak be a licitharcba, és ez persze jócskán felverte az árakat. Legmagasabb, 400 ezer forint fölötti árat egy mindössze hat éves Opel Astráért és egy ehhez képest öregecske, 2004-es évjáratú Ford Focus Fresh-ért kínált a nyertes.

Hiába volt azonban 33 licittábla a kezekben, az aukción részt vevők mintegy harmada járult az asztalhoz a befizetési csekkekért. Akadt persze köztük két-három vevő, aki több autót szerzett meg. Egyikük szerint, ahogy ő, a többi „nagy” vásárló szintén használtautó-kereskedő volt. Ők fel tudják mérni, hogy mi az az árszint, aminél még felvállalható a valójában nem ismert kockázat.

Az árverések révén több mint 20 millió forint folyt be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kasszájába, amit az Országos Rendőr-főkapitányság számlájára kell átutalni. A rendőrség – mint az Átlátszó Országszerte megkeresésére közölték – a befolyt összeget pedig az idei központi gépjármű-beszerzések finanszírozásába csoportosítja.

Az elmúlt évben 45 milliárd forintos keretösszegű gépjármű-beszerzést írt ki az Országos Rendőr-főkapitányság, erről az Átlátszó is beszámolt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata tájékoztatása alapján a 2017. évi gépjármű-beszerzések 97,15 százalékban nemzeti költségvetési forrásból, 2,85 százalékban uniós forrásból valósultak meg.

Az új járművek révén pedig amortizációs cserét tudtak tartani. A korábbi évek során elhasználódott, műszaki okok vagy gazdaságossági szempontok alapján a további rendeltetésszerű használatra nem alkalmas járműveket ki vonták a forgalomból, és azokat a hatályos jogszabályok szerint értékesítették. Erről egyébként minden rendőr-főkapitányság saját hatáskörében dönthetett.

Sebők Emília

A fotók a szerző felvételei.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom