Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

biatorbágy

Engedély nélkül épült focipálya Biatorbágyon, a kormányhivatalig érnek a szálak

Idén januárban írtunk arról, hogy festői környezetben épült focipálya Biatorbágyon. Meglepő módon úgy vágták ki a fákat és hordták el a domb egy részét, hogy nem kellett hozzá építési engedély. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő végre betekinthetett a dokumentumokba, és azt állítja, a kormányhivatal hibázott. A szervezet ugyanis külön ügyként kezelte a tereprendezést a focipálya építésétől, majd úgy ítélte meg, hogy a tereprendezés önmagában nem minősül engedélyköteles építési tevékenységnek. Szél Bernadett szerint ez a jogszabályok kijátszása, ugyanis a terep építési tevékenységgel összefüggő, 1 méternél nagyobb mértékű megváltoztatása építésiengedély-köteles tevékenység. Még a focipálya tervezője is jelezte a hivatalnak, hogy a beruházáshoz szükséges az engedély. Az pedig nem csak a fotókon, hanem a most megszerzett tervrajzokon is látszik, hogy a hegyoldalt mintegy 5 méterrel tolták le a focipálya miatt. Az ügyben hiába kerestük a kormányhivatalt. 

Év elején számoltunk be arról, hogy egy védett forrás mellé építettek műfüves focipályát Biatorbágyon. A festői környezetbe megálmodott focipálya miatt lebontották a domboldal egy részét, miközben se fakivágási, se építési engedély nem kellett a beruházáshoz. Tarjáni István, Biatorbágy fideszes polgármestere januárban megerősítette lapunknak, hogy a pálya építésével összefüggő munkák nem voltak engedélykötelesek.

Elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát építsenek Biatorbágyon | atlatszo.hu

Elhordták a domb oldalát, hogy műfüves focipályát építsenek Biatorbágyon

A lakosok több fotót is készítettek a földmunkákról, amelyek alátámasztják, hogy egy méternél nagyobb mértékben változtatták meg a terepszintet. A helyiek a mai napig nem értik, hogy történhetett ilyen mértékű természetkárosítás engedély nélkül, és hogy a környezeti hatásvizsgálat már csak a dózerolás után készült el. A domb elbontásáról egy drónos imázsfilm is készült.

Szél Bernadett: kellett volna az építési engedély

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő beleállt az ügybe, és feljelentést tett környezetkárosítás miatt. A rendőrség áprilisban bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, ami ellen a képviselő panaszt nyújtott be. Az ügyészség ezt elutasította, és azzal az érveléssel jött, hogy Szél Bernadett nem tekinthető sértettnek. Habár a döntés ellen fellebbezni már nem lehetett, a nyomozás dokumentumait mindenképp látni akarta.

A képviselő július végén kapott nyomozati anyagokat. Szél Bernadett akkor egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy különválasztották a tereprendezésre és építési törmelék elszállítására, illetve magára a focipálya építésére kért engedélyeket. A képviselő ezután kikérte az építésiengedély-kérelmeket is.

Szél Bernadett szeptember 8-án új fejleményekkel jelentkezett, azt mondta, elvégezte a rendőrség munkáját, és azt állítja, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal hibázott.

„Az önkormányzat a kérelemben jelezte, hogy »mivel a tereprendezés mértéke nagyobb mint a 1,0 m, ezért az adott munkák engedélyköteles építési tevékenységnek számítanak«. Ehhez képest a kormányhivatal azt válaszolta, hogy »a tereprendezés önmagában nem minősül építési tevékenységnek. Megállapítottam, hogy a tárgyi kérelemben eljárni hatóságunknak nincs hatásköre«. Ami egyszerűen nem igaz: a rendelet szerint »a természetes terepszint építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 m-nél nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatása« építésiengedély-köteles tevékenység, és a beadott tervrajzokból is látszik, hogy a hegyoldalt mintegy 5 méterrel tolták le” – olvasható a képviselő posztjában.

Közel öt métert vájtak ki a domboldalból

A Szél Bernadett által kikért dokumentumok között megtalálható a tereprendezés és építési törmelék elszállításának, illetve a műfüves pálya építésének az engedélyezési tervdokumentációja. (Az iratokat ide töltötte fel.) Mindkét dokumentum legelején olvasható, hogy „a tereprendezés mértéke nagyobb mint a 1,0 m, ezért az adott munkák engedélyköteles építési tevékenységnek számítanak, illetve azt is leírták, hogy „jelen esetben az első fejlesztési cél egy nagyméretű labdarúgó pálya építése.

Tereprendezés és építési törmelék elszállítása (forrás: engedélyezési tervdokumentáció/2020. szeptember)

A műfüves pálya metszetén pedig látható az is, hogy 4,62 métert vájtak ki a domboldalból.

2020 őszén a kormányhivatal ennek ellenére mégis azzal utasította el az építési engedély iránti kérelmet, hogy „a tereprendezés önmagában nem minősül építési tevékenységnek”.

Forrás: Végzés. Pest Megyei Kormányhivatal: Építési engedélyezési eljárás – Biatorbágy, tereprendezés, építési törmelék elszállítása / 2020. október 12.

A építésügyi kormányrendelet 312/2012. (XI. 8.) meghatározza azokat az eseteket, amikor nem szükséges építési engedély. A kormányrendelet valóban kimondja, hogy bizonyos feltételek esetén sportpályát lehet engedély nélkül építeni: „park, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése”.

Azonban ha tovább olvasunk, látjuk, hogy a terepszintet nem lehet csak úgy drasztikusan megváltoztatni. A törvény szerint nem szükséges építési engedély a következőhöz: „a telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 m-nél nem nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatásához”.

Nemrég letartóztatták a Pest Megyei Kormányhivatal néhány munkatársát

Az ügyben megkerestük a kormányhivatalt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintük hibáztak-e, amikor úgy ítélték meg, nincs szükség építési engedélyre, illetve miért döntöttek úgy, hogy a tereprendezés nem számít engedélyköteles tevékenységnek, miközben az sportpályaépítéssel függött össze. Választ azonban nem kaptunk.

A Tarnai Richárd vezette Pest Megyei Kormányhivatal nemrég azzal került be a hírekbe, hogy letartóztatták az építési osztály négy munkatársát. Az ügyészség „üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” indított nyomozást. Tarnai Richárd 20102014 között Kispest országgyűlési képviselője volt a FIDESZ-KDNP színeiben. A lenti képen épp Semjén Zsolttal, az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesével borult össze az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás emlékerdőavatásán Gödöllőn.

Zsilák Szilvia

Címlapkép: A pályaépítést megelőző földmunkák (fotó: egy biatorbágyi lakos felvétele)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás