Bezárás
Hódmezővásárhely

Épp ott lett könyvtáros a fideszes képviselő, ahol a volt fideszes alpolgármester a kancellár

Évekkel ezelőtt az alacsony tanulói létszámra hivatkozva csökkentették a könyvtárosok számát a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrumban. Nemrég azonban új könyvtárosi pályázatot írtak ki, amelynek győztese a helyi fideszes képviselő, Cseri Tamás lett. Az intézmény kancellárja tavaly március óta a város egykori fideszes alpolgármestere, Hegedűs Zoltán. Cseri az Átlátszónak azt nyilatkozta, Márki-Zay miatt kellett felmondania előző munkahelyén, mert szerinte a polgármester megfenyegette, hogy kirúgja. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő a napokban búcsúzott munkahelyétől a Németh László Városi Könyvtárban. Facebook bejegyzésében egyrészt megköszönte az intézménynek és a kollégáinak a közös éveket, majd így folytatta:

“Munkavállalóként kicsekkoltam a vörös rongyokba öltözött Önkormányzat szárnyai alól.”

Nagyon szépen köszönöm volt kollégáimnak az együtt töltött éveket és a kiváló ajándékokat! Németh László Városi Könyvtár…

Gepostet von Cseri Tamás am Freitag, 12. Juni 2020

Hamar kiderült azonban, hogy hódmezővásárhelyi politikus nem marad állás nélkül.

Erre Kis Andrea, Hódmezővásárhely szocialista alpolgármestere mutatott rá szintén a Facebookon. “2013-at írtunk, amikor a HSZC (pontosabban annak jogelődje, de a jelenlegivel majdnem megegyező vezetése) úgy döntött, a Kalmárban (ismertebb nevén a hatkettőben) megszünteti a könyvtárosi státuszt, alacsony tanulólétszámra hivatkozva. (Ekkor 480 nappali tagozatos tanuló járt az iskolába. A 2019-es októberi statisztika szerint 289 fő nappali tagozatos volt.) Innentől a két másik vásárhelyi tagintézmény könyvtárosai látták el a feladatot. (…) Teltek múltak az évek, s lám, ugyanazon költséghatékonysági szempontok mára már érvényüket vesztették. Ki is tudná megmondani, miért? A napokban egyszer csak a szakképzési centrum vezetősége meghirdetett egy könyvtárosi állást.”

Kis Andrea szerint a döntés nem pedagógiai, szakmai vagy gazdasági szempontokat szolgál, hanem “egy olyan ember individuális érdekeit, aki színfóbiára hivatkozva önként mondott fel korábbi munkahelyén (a Németh László Városi Könyvtárban), hogy a számára előkészített előretolt helyőrségben felvegye pártja szolgálatát” – fogalmazott az alpolgármester.

2013-at írtunk, amikor a HSZC (pontosabban annak jogelődje, de a jelenlegivel majdnem megegyező vezetése) úgy döntött, a…

Gepostet von Andrea Kis am Mittwoch, 17. Juni 2020

Vagyis az új könyvtáros nem más, mint a városi könyvtárból távozó Cseri Tamás.

Fideszes kancellár a Centrum élén

Az új könyvtárosi állást abban a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban (HSZC) hirdették meg, amelynek kancellárja tavaly március óta a város egykori fideszes alpolgármestere. Hegedűs Zoltán 2019 nyarán jelentette be, hogy visszavonul a politikától. Akkor a 444.hu emlegette fel, hogy “Hegedűs volt ugyanis az a fideszes jelölt, aki helyett, miután Márki-Zay Péter fölényesen legyőzte a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, a vereség éjszakáján tartott sajtótájékoztatón inkább a város igazi ura, Lázár János akkori miniszter válaszolt a kérdésekre.”

Hogy Cseri miért mondott fel a városi könyvtárban, arról az önkormányzati tulajdonú hodpress.hu hiába kérdezte a képviselőt.

A politikus azonban az Átlátszónak megírta, szerinte Márki-Zay Péter több alkalommal végzett politikai tisztogatást a Polgármesteri Hivatalban, valamint az intézményrendszerben.

“A feleségem munkaviszonya is ezért szűnt meg, engem pedig a polgármester közgyűlésen fenyegetett meg, hogy leépítéseket hajt végre a munkahelyemen, egyértelműen utalva arra, hogy ki leszek rúgva.”

“Ez a fenyegetettség vezetett oda, hogy munkahelyet váltsak. A városi könyvtárból egy intézményi könyvtárba kerülni, egyetemi diplomával nem igazán előrelépés. Az évek óta elhanyagolt állományokat tekintve pedig a munka is lényegesen nehezebb lesz” – mutatott rá Cseri.

A képviselő az állással kapcsolatban megjegyezte, “a korábbi köznevelési törvény nem biztosított” könyvtári státuszt az intézménynek. “Emiatt két másik intézmény munkatársai a saját feladataikon, munkájukon túl, pluszjuttatás nélkül, többletfeladatként végezték el a közel 30 ezer kötetes könyvtár rendezését, katalogizálását. Ilyen feltételek mellett az intézményi könyvtár rendszere elavult, szervezettsége megújításra szorul” – írta a képviselő.

Cseri Tamás szerint, miután az intézmény már a szakképzési törvény alá esik, lehet újra könyvtárost alkalmazni. “Az álláshely nyilvánosan meghirdetésre került a közigállás.hu oldalon. Egyetemi szintű informatikus-könyvtáros végzettségem van, 14 éves könyvtárosi munkatapasztalattal, amelyet a Németh László Városi Könyvtárban szereztem meg. A Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola könyvtári teendőinek ellátásán túl, feladatom lesz a Cseresnyés Kollégium könyvtár, valamint a digitális oktatás centrum szintű könyvtári támogatásának kidolgozása is” – írta az Átlátszónak.

Kerestük a HSZC-t és Hegedűs Zoltán kancellárt is az ügyben, de ők cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Segesvári Csaba

Fotó: Cseri Tamás választási plakátja 2019 augusztusában. Forrás: a politikus Facebook oldala.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom