Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

vidéki lapszemle

Fekete paravánnal takarták el a Fidesz-frakciót Debrecenben, esélyes jelöltek mögül áll ki az MSZP

Debreciner.hu: Fidesz-védő fekete fóliák Debrecenben

Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett ülésezett a kormánypárt országgyűlési frakciója Debrecenben. A portál szerint a helyiek óvatlan tekintetei elől is lezárták Debrecenben a Baltazár Dezső teret, ami a frakcióülésnek helyet adó Kölcsey Központ és a képviselőknek szállást adó Hotel Lycium mögött található. A kordonokkal és fekete fóliával elszeparált terület arról árulkodik, hogy a Fidesz politikusai nemhogy emberekkel nem akarnak találkozni, de azt sem szeretnék, ha látnák őket.

SzabadPécs.hu: Bréking: A legesélyesebbnek tartott pécsi-komlói ellenzéki Szakács László mögül a DK miatt kihátrál az MSZP

Újabb dél-dunántúli fejezet a Fidesz már csak egy kávét szeretne című sorozatból, a politika mélyéről. A Szabad Pécs értesülése szerint az MSZP-s parlamenti képviselő mögül azért hátrál ki az MSZP, mert a DK is támogatja. Illetve nem is biztos, hogy a támogatás miatt – sokkal fontosabb ok lehet, hogy arra jutottak, hogy Szakács az új parlamentben helyettük talán a DK-t választaná”–  olvasható a portálon. Pár nappal később kiderült, Szakács László felfüggeszti tagságát az MSZP-ben, és a Demokratikus Koalíció jelöltjeként indul Baranya megye 2. választókerületében az előválasztáson.

7300.hu: Már közel 1 milliárdnál jár a buszpályaudvar költsége

A hiányos, nem megfelelően elvégzett talajmechanikai vizsgálatok miatt eddig közel 57 millió forinttal drágult a komlói buszpályaudvar felújítása. Ez az összeg azonban most tovább nőtt: a műszaki ellenőr által jóváhagyott előzetes számítások alapján a pótmunkák összköltsége bruttó 225 633 624 forintot tesz ki, amely tartalmazza a már korábban jóváhagyott pótmunka műszaki tartalmát és költségigényét is. Az eredetileg 455 milliós projekt így már a duplájába, 985 millió forintba kerül. A munkálatokat egy olyan cég végzi, amely 3 milliárd forintot meghaladó közbeszerzést nyert el Komlón az elmúlt öt évben, és amely ellen jelenleg költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

KaposT.hu: Közlemény a DK honlapján: visszaléptette Kaposváron az esélyesebb Pintér Attilát Gyurcsány jelöltje javára az MSZP-P elnöksége

A döntés annak fényében érdekes a portál szerint, hogy nemrég közölték annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amely minden vonatkozásban legismertebbnek, legesélyesebbnek hozta ki a kaposvári MSZP elnökét, Pintér Attilát. Visszaléptetését már korábban is rebesgették, de most a DK közleményével vált fél-hivatalossá.

Enyugat.hu: Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű az épülő soproni ipari park

A Magyar Közlönyben megjelent a kormányredelet, amely a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánítja. Az indoklás szerint a park működése segítheti a gazdaság fejlesztését azáltal, hogy a területén vállalkozások telepedhetnek meg, illetve mert a vállalkozások indítása munkahelyteremtéssel jár.

 

Nyitókép: Fekete kordonokkal kerítették körbe a Debrecenben ülésező Fidesz-frakciót. Fotó: Polgár Tóth Tamás/Debreciner.hu

Megosztás