Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

választások 2019

Fideszes és ellenzéki polgármesterjelölt vitázott Komlón

Baranya második legnagyobb városában összejött az, ami Budapesten egyelőre nem: a regnáló fideszes polgármester és az ellenzéki összefogás jelöltje egy asztalhoz ült egy vita keretében. Az eseményen telt ház volt, és élőben is sokan követték Polics József és Ferenczy Tamás összecsapását.

A vita csütörtök délután öt órakor kezdődött, de már négy órakor sorban álltak az érdeklődők a komlói Nemzetiségek Háza előtt. A 100-120 fő befogadására alkalmas terem a köszöntőre teljesen meg is telt, sokan állva hallgatták végig a másfél órás eseményt.

A vitát a városban hobbiból működtetett híroldal, a 7300.hu szervezte, amely tavaly a Baranya megye 2. számú választókerülete jelöltjeinek is tartott bemutató fórumot. Akkor a fideszes Hoppál Péter nem vállalta a részvételt, most viszont Polics József, Komló polgármestere igent mondott a portál felkérésére. A Fidesz-KDNP jelöltje azt mondta, a város és a komlóiak tisztelete miatt döntött így. Mivel Ferenczy Tamás, a Komló Összeköt Egyesület, azaz az ellenzék jelöltje már korábban rábólintott a részvételre, szeptember 26-án sor kerülhetett a rendezvényre.

A beszélgetést Katus Eszter, az Átlátszó munkatársa moderálta a 7300.hu képviseletében, ahova szabadidejében ír cikkeket.

A vitán a jelölteknek előre megküldött, helyben feltett, és a közönségtől érkező kérdésekre is válaszolniuk kellett 2-2 percben.

Kérdés volt például, hogy mi a jelöltek véleménye arról, hogy a kormány többször is a választók értésére adta, hogy csak akkor kapnak a települések támogatást, ha a Fidesz jelöltje lesz a polgármester.

Polics József erre válaszolva elmondta, csak a kormány tud garanciát adni arra, hogy az állami támogatások megérkezzenek a városba, ehhez pedig nem árt, ha a városvezetés egy értékrendet vall a kormánnyal. Véleménye szerint csak ők tudják befejezni a beruházásokat, senki más, főleg nem az alkalmatlan ellenzék.

Ferenczy Tamás úgy vélte, már a kérdés is felháborító, hogy ilyen előfodulhatna, de a NER-ben bármi megtörténhet. Ferenczy egyúttal adatokkal támasztotta alá, hogy Baranyában azok a települések is rengeteg uniós forráshoz jutottak – így például a szocialista polgármester által vezetett Sellye – amelyeknek vezetője nem kormánypárti.

Telt ház volt a komlói vitán.

Felmerült a vitán, hogy a városban zajló nagy horderejű fejlesztések mind uniós támogatásból valósulnak meg, ugyanakkor ezek nem klasszikus termelő beruházások, így nem fognak jelentős bevételt hozni Komlónak. Mire lesz képes a város önerőből akkor, ha az uniós források összege csökken a következő uniós ciklusban?

Polics szerint korai még ezen gondolkozni, hiszen azt sem tudjuk biztosan, valóban kevesebb pénz érkezik-e majd Magyarországra. Ők az elmúlt 9 évben folyamatosan tudák növelni a bevételeket úgy, hogy közben nem emeltek adót, így saját forrásból is tudtak fejleszteni.

Ferenczy ugyanakkor rámutatott, hogy a városnak mindössze 930 millió adóbevétele van, ami nagyon kevés, sőt, úgy néz ki, újra hitelt kell felvenni egyes beruházásokhoz. Hozzátette, amikor Kövér László nemrég Komlón járt, és azt mondta, a délszláv háboró miatt van lemaradva a régió, az jól mutatja, mekkora a baj.

A polgármester nem emlékezett a hűtlen kezelés miatt indított eljárásra

A jelöltek személyes kérdéseket is kaptak. Az egyik azt érintette, mi a véleménye most Polics Józsefnek arról az esetről, amikor 10 millió fointot fizettek olyan bányászati eszközökért, amelyekről a szakértő megállapította, hogy mindössze 3,7 milliót érnek. Bár az ügyészség bűncselekmény hiányában végül megszüntette az ügyet, az önkormányzat 800 ezer forintos büntetést kapott, amiért nem írt ki közbeszerzést.

A polgármester csak utóbbira emlékezett, de hangsúlyozta, a büntetést emlékei szerint sikerült végül 150 ezerre csökkentetniük, és örül annak, hogy lett a városnak egy méltó bányászemlékhelye.

Azt sem bánta meg, hogy annak idején még országgyűlési képviselőként megszavazta a rokkant bányászok felülvizsgálatát, hiszen szerinte végül csak pár embert érintett a dolog, és a későbbi egyeztetéseknek köszönhetően rendeződött a helyzet. 2013-ban emiatt érte egyébként inzultus a polgármestert egy közmeghallgatáson.

Ferenczy a csapatát és személyes alkalmasságát illetően kapott kényelmetlenebb kérdéseket, amelyek az firtatták, mégis miért szavazna egy ellenzéki olyan jelöltekre, amely között például volt Polgári Körös jelöltek is felbukkannak, miközben ő talán még egy testületi ülésen sem vett részt, így nem is igazán lehet tájékozott a város ügyeiben.

A Komló Összeköt Egyesület jelöltje erre azt válaszolta, a csapatában pártállástól függetlenül remek, a városért tenni akaró emberek vannak, akik természetesen ugyanúgy tele vannak hibával, mint bárki más. A lényeg azonban az, hogy valamennyien Komlóért fognak dolgozni. Ő és a csapatában minden jelölt a saját szakterületéhez ért, így együtt képesek lesznek elvezetni a várost – tette hozzá.

A jelöltek zárógondolatai után a szervezők megköszönték a részvételt a jelölteknek és a résztvevőknek is, valamint hangsúlyozták, hogy olvasói adományok nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre, és hogy az egykori bányászváros ezzel az eseménnyel példát mutatott az egész országnak demokráciából.

A teljes vita itt megtekinthető videón itt és itt.

Katus Eszter

Fotók: 7300.hu

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás