Bezárás
Érd

Fővárosi korrupcióellenes rendőrökhöz került Mészárosék 8 milliárdos érdi vasútépítési ügye

1,3 kilométer vágány 8,7 milliárd forintért: aranyárban épül a vasúti vonalszakasz Érden – legalábbis helyi ellenzéki politikusok szerint. A Legfőbb Ügyészség a budapesti rendőrség korrupcióellenes egységéhez helyezte át az ügyben tett feljelentést, a BRFK viszont hallgat az irat sorsáról.

Fizess elő az Átlátszóra!

Fizess elő az Átlátszóra: atlatszo.hu/tamogatom

A becsült beruházási értékhez képest a 125 százalékkal magasabb, a 8,7 milliárd forintos ajánlatot tevő konzorcium nyerte meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) által az Érd – Érd Alsó közötti 1,3 kilométeres vágányra és kapcsolódó létesítményekre kiírt közbeszerzést.

A példátlanul magas felárral a VR 3040 konzorcium kapta meg a beruházást tavaly októberben a NIF-től. A konzorcium tagjai a V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft., de a pénz egy helyre menne, mert az R-Kord Mészáros Lőrinc közismert vasútépítő cége, szeptember vége óta pedig már a V-Híd is Mészáros érdekeltsége.

A becsült értékhez képest ötmilliárd forintot kitevő felár és a tender körülményei miatt Vágó Gábor, az LMP politikusa feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen.

Az 1,35 kilométeres vágány a 30a számú (Budapest-Székesfehérvár) és a 40a számú (Budapest-Pusztaszabolcs) országos vasúti pályát köti össze. Az építkezésre beépített területen kerül sor. Egy 2016-os cikk szerint a pályaszakasz építése közel 20 ingatlant érint – magyarán azokat ki kell sajátítani. Az érdi önkormányzati közgyűlés legutóbbi, február eleji ülésén döntött a kisajátítások egy részéről.

Az LMP politikusai egy videóban úgy vélekedtek a beruházásról, hogy az annyira megdrágult, mintha aranyból lennének a készülő vágányok.

Az LMP érdi szervezetének vezetőségi tagja azt mondta az Átlátszónak, hogy nem az infrastrukturális fejlesztésekkel van gondjuk.

„Az a problémánk a NIF-fel, hogy ha kiír bármilyen körbeszerzést, annak az értéke hogyan emelkedhet 125 százalékkal az eljárás befejezésekor?”– kérdezte Tetlák Örs. – “Hogyan lehetséges ekkora tévedés a kezdeti, becsült árhoz képest?”

„Itt valami egészen bizonyosan nem stimmel” – mondta az érdi politikus utalva arra, hogy a pályázók mindegyike nagyjából ugyanakkora, egymáséhoz közeli ajánlatot tett. – “Vagy a NIF nem tudja, hogyan kell közbeszerzést kiírni, mert nagyságrenddel nem tudta belőni a beruházás becsült értékét, vagy pedig egészen másról lehet szó, amikor azt látjuk, hogy a pályázók árajánlata nagyon közel áll egymáshoz, de mind ugyanúgy többszöröse a becsült összegnek.”

„A kérdéses feljelentést a Legfőbb Ügyészség a mai napon a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának küldte meg” – közölte a vádhatóság kirendelt sajtószóvivője még január végén az Átlátszó érdeklődésére. Havrán Ákos szóvivő hozzátette, hogy a feljelentéssel kapcsolatban a rendőrség hozza meg az érdemi döntést.

A rendőrséget több napja írásban kértük nyilatkozattételre, de sem ők, sem a hasonlóképp megkeresett Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem válaszolt a kérdéseinkre.

Az Átlátszó 2016-ban számolt be az érdi multifunkcionális sportközpontról szóló kormánydöntésről: 3,3 milliárd forintot szántak a beruházásra. A G7 gazdasági portál 2018 őszén arról írt, hogy a közbeszerzési eljárás során a Mészáros Lőrinc gyermekei által tulajdonolt Fejér-B.Á.L. Zrt. és a szintén kormányközeli Épkar Zrt. alkotta konzorcium kapta a legjobb értékelési pontszámokat – úgy, hogy az ajánlati végösszeg 5,3 milliárd forintra emelkedett.

A közbeszerzési beruházási összegek szédítő emelkedése egyre gyakoribb jelenség, és már nemcsak a kormány politikáját bírálókban kelt megütközést.

Nemrég az Országszerte számolt be arról, hogy az egekbe szökő költségek miatt Székesfehérváron elkaszáltak egy nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű kórházfejlesztést. A pályázat nyertese azonos az érdiével: az a konzorcium, amelynek tagja a Mészáros-gyermekek által tulajdonolt Fejér-B.Á.L. Zrt.

A 444.hu megkérdezte a miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormány Székesfehérvárhoz hasonlóan más városokban is leállított-e beruházásokat.Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy a kormány döntései Székesfehérvárt érintik, de „hasonló döntések érinthetnek más városokat is”.

Kis Zoltán (Érd)

Fotó: Pixabay.com

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom