Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

vidéki lapszemle

Hallgatott az előválasztásról a debreceni híradó, folytatódik a pécsi buszper

Debreciner.hu: Milyen képviselőjelölteknek kampányolt Gyurcsány Ferenc? – Így hallgatta el az előválasztást a Debrecen Televízió esti híradója

Debrecen önkormányzati tévéje, a DTV esti híradójában, a Napszemlében szeptember 17. és 30. között egyetlen anyag sem foglalkozott az ellenzéki előválasztással – írja a debreceni lap. Szeptember 22-én és 24-én ugyan beszámoltak a Civil Fórum nevű, magát pártoktól függetlennek mondó debreceni egyesület sajtótájékoztatóiról, a tudósításaikban pedig el is hangzott, hogy Fülep Olivér, illetve Illés-Rácz Mariann az előválasztáson induló képviselő-jelöltek, de sem az előválasztás előkészületeiről, sem a kezdetéről, sem ideiglenes leállásáról, sem újraindulásáról, de még a két tisztán debreceni választókerület, az 1-es és a 2-es eredményeiről sem tájékoztatták a nézőiket. Pedig ezekben közel 12 ezer embert mozgatott meg az első országos előválasztás.

SzabadPécs.hu: 700 milliós jutaléka volt a pécsi buszbeszerzésnek – Kihallgatja a bíróság Pávát és Csizit

Az első rendes, hagyományos tárgyalást tartották a pécsi korrupciós buszbeszerzésként, Volvo-gate néven elhíresült ügyben szerdán, a Kaposvári Törvényszéken. A SzabadPécs beszámolója szerint tanúvallomást tett az ügy másodrendű vádlottja, és döntöttek több érdekes idézésről is. A következő két tárgyalási nap (november 29. és december 2.) valamelyikén Páva Zsoltot, Pécs korábbi polgármesterét, illetve Csizi Pétert, volt országgyűlési képviselőt és volt alpolgármestert is meghallgatják, de beidézték az egyetemi oktatóként is dolgozó gazdasági tanácsadót, illetve a Tüke Busz korábbi gazdasági vezetőjét is.

Atádhír.hu: Nagyatád saját bevételeinek az ötödét elvitte a koronavírus

Mintegy 200 millió forint kiesést okozott a költségvetésnek a koronavírus járvány. Ennek a felét sikerült létszámleépítésekkel, munkaidő-csökkentésekkel és más megtakarításokkal eltüntetni. A másik fele hiányként megmaradt – írja az Atádhír a város polgármesterének beszámolója alapján. A város tavaly 1,9 milliárd forintot költött működtetésére: a szolgáltatásokra, a létesítmények és az intézmények fenntartására, közvilágításra, szociális kiadásokra. Ebből mintegy 1 milliárd forintot fedezett az állam, 900 milliót viszont saját forrásból kellett biztosítani.

Szegeder.hu: Fizetett hirdetésben mutatja a Fidesz, hogy ki „Gyurcsány embere” a választókerületekben

A szegedi portál szerint a hirdetéseket egy Aktuális Média nevű fideszes entitás szponzorálja, jellemzően 10–15 ezer forintot tettek egy-egy hirdetésre, azaz az egész kampányra egy–másfélmillió forintot. A hirdetések ugyanúgy néznek ki kerületről kerületre, az egyetlen különbség annyi, hogy Gyurcsány Ferenc mellett mindig más, az adott körzet ellenzéki jelöltje áll.

KecsUP.hu: Újra termel a Mercedes gyár, de a globális hiány kihathat az árakra

A kecskeméti portál lapszemléjében olvasható, hogy idén már négy alkalommal állították le a termelést a kecskeméti Mercedes gyárban alkatrészhiány miatt, legutóbb augusztus 27-én. A félvezetők hiánya nem csak a hazai üzemet sújtotta, de a leállás szerencsére nem volt hosszú. A termelés azóta ismét zajlik, még új munkavállalókat is felvettek. Az alapanyag hiány terén azonban továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet, ez pedig a gépkocsik árazását is befolyásolhatja.

Nyitókép: A Tóth Árpád Gimnáziumban zajló Nyelvek hete programról is beszámolt az önkormányzati DTV 2021. szeptember 27-én. Az előválasztásról ebben a műsorban sem esett szó. Forrás: DTV/Youtube

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás