Bezárás
Kaposvár

Hiányos a blogbirodalmi adatsor: „Urbánus” Szita Károly az MTVA által közölt összeg tízszeresét vette fel a vagyonnyilatkozata szerint

Az Urbánus blog címlapja

Az Átlátszó nemrégiben közérdekű adatigénylésben kérte ki a közmédia kebelében felépített blogbirodalom kormányközeli tartalom-előállítóinak javadalmazását. Szita Károly kaposvári polgármester azonban a vagyonyilatkozatai alapján jóval nagyobb összeget kapott annál, mint amennyit az MTVA közölt.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Múlt héten jelent meg az Átlátszó összesítése arról, hogy a közmédia felületén futó blogok szerzői mennyi javadalmazást kaptak az elmúlt 3 évben. Az MTVA által közölt adatsor azonban egy blog esetében biztosan hiányos:

Szita Károly kaposvári polgármester, és sajtótanácsadója, Szekeres Alán esetében csupán 2017-re jelez kifizetést – 900 ezer, illetve 180 ezer forintot – holott 2015 elejétől élő, folyamatos szerződésük volt. Ennek értelmében 2015-ben és 2016-ban Szita bruttó 4,3-4,3 milliót vehetett fel, s az összegek a vagyonbevallásában is szerepelnek.

Szita Károly 2015-ös vagyonnyilatkozata

Szita Károly 2015-ös vagyonnyilatkozata

Ehhez adódik még a 2017-es kilencszázezer, mely viszont Szita legutóbbi vagyonbevallásával nem egyezik: habár a nyomtatványon ott van, hogy a bruttó összeget kell feltüntetni, ő csak 750 ezerről adott számot 2017-re.

Hiányos lehet továbbá az adatszolgáltatás, mert az Urbánus blog gazdáján és szerkesztőjén kívül csupán Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármesternél tüntet fel kifizetést, s ennél jóval több közreműködő volt két év alatt – ugyanakkor nehezen, de elképzelhető, hogy a többiek nem vettek fel honoráriumot.

Nem vitatjuk, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott MTVA-blogcsalád egyre jelentősebb szerepet tölt be a folyamatos átalakulásban lévő Fidesz-médián belül, de nyilván erre is igaz, hogy a kivétel erősíti a szabályt. A kaposvári polgármester „bloggazdai” szerepével 2015 elején indult Urbánus blog ugyanis, mely a vidéki nagyvárosok polgármestereinek afféle szellemi játszóteret nyitott volna, két év vergődés, és tízmilliónál nagyobb összegű közpénz elporlasztása után látványosan megbukott.

Szita Károly – illetve valószínűleg városházi sajtótanácsadója, Szekeres Alán, aki maga is szerepel az MTVA kifizetési listáján – így fogalmaz a blog beharangozójában:

„Az urbánus blog terveim szerint főként ezekről a színekről szól majd. Színekről, amelyek egyenként is értékesek, széles palettán azonban – másokkal kiegészülve – még teljesebbek. Felkért szerzőtársaimmal azon leszünk, hogy olyan perspektívából tekintsünk a városi lét ezernyi árnyalatára, amely sokak érdeklődésére tarthat számot. S persze abban a reményben vágok bele a blog elindításába, hogy a párbeszéd, egymás gondolatainak megismerése új megoldásokhoz vezethet Magyarország nyitott településein.”

Nos, mindebből semmi sem valósult meg: a „polgármesteri perspektíva” nagyon szerény olvasótábort hozott lázba. A cikkek alatti Facebook-aktivitás ritkán érte el a két számjegyet, ami azt jelenti, hogy a bloggerkedő polgármestereknek sem a családtagjai, sem a helyi követői, de a közvetlen munkatársai sem nyilvánítottak jellemzően tetszést.

Szita Károly blogírói szerződése

Szita Károly blogírói szerződése az Új Média és Teletext Kft.-vel (kattintva nagyobb)

Szita a képünkön látható szerződés szerint 2015 januárjától havi bruttó 250 ezer forintot kapott a bloggazdai „tevékenységért”, mely sejthetően abból állt, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként felkérte polgármestertársait egy-egy poszt megírására – váltakozó sikerrel. Hogy ebből mégse legyen rögtön az elején kínos blama, a legtöbb posztot ő maga jegyzi, s a havi díjazása így lett átlagosan több mint százezerrel magasabb.

Eleinte még két-háromnaponta sikerült Cser-Palkovics Andrást Székesfehérvárról, s néhány más polgármestertársát rábírni arra, hogy – kiemelkedő, 72 ezres honoráriumért – hajlandóak legyenek egy-egy meglehetősen protokollízű, kincstári posztot kiizzadni magukból: 2015 márciusában még kilenc bejegyzés született, a következő hónapban viszont már csak négy, júniusban kettő.

Sejtelmünk sincs, hogy a kaposvári polgármester és sajtóstábja miért nem próbálta életben tartani és érdekesebb, intenzívebb irányba terelni a blogot, ahogy arról sincs, hogy a fideszes polgármesterek népes családja miért bojkottálta ilyen látványosan. Elképzelhető, hogy Szita múltja, máig tisztázatlan – vagy inkább nagyon is tisztázott – ügynökügye miatt, netán azért, mert a kormányhűség és a kincstári optimizmus okán nem kerülhettek terítékre olyan témák, amelyből esetleg kellemetlensége származhatott volna a bloggazdának.

Ha olyan forró témákat dolgoztak volna fel, mint pl. a szemétszállítás központosítása, vagy a rezsicsökkentés ellentmondásai, az országos médiumok nyilván nagyobb érdeklődést tanúsítanak a posztok iránt.

Ezek után persze az is kérdés, hogy az MTVA által szolgáltatott adatok más pontokon mennyire térnek el a valóságtól s egyáltalán: közadatok tudatos eltitkolásáról van-e szó, vagy csupán arról, hogy a felfoghatatlan mennyiségű közpénzt elpusztító közmédiában a pénzügyi-bizonylati fegyelem hiányának, a slendriánságnak sincs következménye.

Közel 60 milliót fizetett a fideszes blogbirodalom szerzőinek az MTVA az elmúlt három évben

A fideszes propagandagépezet egyre meghatározóbb részévé válik a blogbirodalom, ahol Schmidt Mária, Lánczi Tamás és ifjabb Lomnici Zoltán mellett olyan feltörekvő politikusok is tolhatják az olvasók arcába a kormánypárti üzeneteket, mint például Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családok Klubja alapítója.

Az MTVA által közölt, és a kaposvári polgármester vagyonnyilatkozataiban szereplő adatok ellentmondása miatt újabb adatigényléssel fordultunk az MTVA-hoz, a szponzorált blogok szerzőivel kötött szerződéseket kérve.

Huszka Imre

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom