Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

Egyéb

Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében

Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések egyikének közbeszerzési visszásságai miatt. Korábban a hatóságok azt állapították meg, hogy a 278 milliós Fácán utcai óvodaberuházás közbeszerzési eljárásában két meghívott cég összejátszott. A nyertes cég tulajdonosa a fideszes óvodaépítéseket felügyelő volt alpolgármester rokona. A rendőrség hivatalos megfogalmazása szerint: „egyelőre ismeretlen tettes ellen” folyik a büntetőeljárás.

Egy érdi óvodaépítési és -felújítási közbeszerzési eljárással kapcsolatban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya 2021. május 26-án versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el egyelőre ismeretlen tettes ellen” írta a Pest megyei rendőrség kommunikációs részlege az Átlátszónak.

Az eddig napvilágot látott hatósági és bírósági adatok szerint

az unió által 100 százalékosan támogatott Fácán utcai óvoda újjáépítésére kiírt közbeszerzési pályázat során a meghívott gazdasági szereplők közül két ajánlattevő cég összejátszott,

így lett a pályázat nyertese a General-Invest Bau Kft.

A rendőrségi közlésből kiderül, hogy a május végén megindított bűnügy összefüggésben állt egy másik, kiterjedtebb nyomozással, amelyben a rendőrség előbb megszüntette eljárást, majd az ügyészség a nyomozás újraindítására utasította a rendőrnyomozókat. A feljelentést utóbbi ügyben egyebek mellett a fideszes korábbi legfelsőbb városvezetést érintő feltételezett zsarolási és pénzmosási cselekmények miatt még az érdi ellenzék tette az Érdi Sport Kft. 2018. nyarán eltávolított ügyvezetőjének Facebook-posztja alapján az önkormányzati választás hajrájában, 2019. őszén.

Pénzmosás és zsarolás gyanúja miatt elrendelték a nyomozást az érdi kampánybotrány ügyében

Nyomozás indult Érd egyik legnagyobb kampánybotránya miatt. A városi sportcég volt ügyvezetője szerint hamis támogatási okiratokat írattak alá vele. Szántó…

A nyomozást megszüntető határozatot megpanaszolták, és a Fácán utcai óvodaépítéssel kapcsolatos beadvány így kötött ki végül a Pest megyei rendőrség gazdaságvédelmi nyomozóinál tudta meg az Átlátszó egy, az ellenzéki városvezetéshez közelálló forrástól.

Első ránézésre a nyomozók dolgát nem nehezíti meg a közbeszerzési eljárás visszás tényeinek felderítése. A legalapvetőbb információkat az uniós ellenőrök, a közbeszerzési hatóság és a bíróság feltárta.

Rövidesen gyanúsítottja vagy gyanúsítottjai lehetnek az ügynek, legalábbis erre utal a rendőrség közleményében a hangsúlyos és baljós kitétel: „egyelőre” ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás. Ehhez persze előbb el kell dönteni, hogy szükségesnek találják-e, hogy egy ilyen kartellszerű összefonódás ellen a büntetőjog eszközével lépjenek fel.

A rendőrök számára a legnagyobb nehézséget az jelentheti, hogy bizonyítani tudják-e az érintett cégek között létrejött feltételezett kartellező megállapodást.

Az ilyen versenykorlátozó megállapodást ugyanis nem szokták nyilvánosra állított bejegyzésekben posztolni a Facebookon.

Alapesetben ezért a bűncselekményért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A már az alapesetért kilátásába helyezett kemény büntetőjogi fenyegetés nyilván arra is jó, hogy a potenciális elkövetőket gondolkodóba ejtse. Maga a Btk. 420. paragrafus, de a Büntető Törvénykönyv általános rendelkezései megfelelően honorálják a bűnbánó, az eset körülményeit feltáró elkövetőket (például egyezség és vádalku révén).

A konkrét ügytől elvonatkoztatva szükséges arra emlékeztetni, hogy ezt a kartellbűncselekményt alapvetően a közbeszerzési eljárásba meghívott gazdasági szereplők követhetik el, pusztán ez alapján az ajánlatkérő önkormányzat akkori döntéshozói vagy tisztviselői nem vonhatóak felelősségre. Vagyis a vállalkozóknak kell elvinniük a balhét.

Ám ha beszélni kezdenek a nyomozóknak, és részletes vallomást tesznek, akkor más, esetleges súlyosabb korrupciós bűncselekmények is képbe kerülhetnek, miközben az ő büntetésük minimálisra csökkenthető, vagy akár még a büntetés kiszabását is megúszhatják.

Az adófizetők állják

A 70 milliós ügy alaposan felkavarta a több mint 70 ezer lakosú Pest megyei város közhangulatát. Névleg a kétmilliós bírság mellett az ellenzéki városvezetésnek kellett állnia a számlát: nemrég megkezdték az előző, fideszes vezetők által közelről végigasszisztált közbeszerzési összefonódás következményeként előírt 70 millió forintos uniós támogatás visszafizetését természetesen az állampolgárok adójából.

A Fácán utcai ovi újjáépítésére 2017. január elején indított közbeszerzési eljárást az érdi önkormányzat. A General-Invest Bau Kft-vel február 15-én kötöttek szerződést. 2018 májusában fizette ki a helyhatóság építési beruházás végszámláját.

Az Európai Uniós Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság 2019. januárjában kezdte meg a közbeszerzés ellenőrzését, majd a főigazgatóság 2019. áprilisában kérte a Közbeszerzési Hatóság elnökét, hogy hivatalból indítson eljárást a feltárt visszásságok miatt.

Az önkormányzat később azt az álláspontot képviselte, hogy az eljárási határidőkre vonatkozó szabályokat durván megsértve végül a Közbeszerzési Hatóság elnöke 2019. augusztus 30-án indította meg az eljárást, amelyben aztán november 20-án hozták meg az érdemi döntést: az önkormányzatot kétmillió, a két céget egy-egymillió forintra bírságolták.

Kétmilliós közbeszerzési bírságot és egy baljós uniós jelentést kapott Érd

A kétmilliós közbeszerzési bírság kiszabása után uniós ellenőrök nagyjából ötvenmillió forintos büntetést helyeztek kilátásba az egyik érdi óvoda-beruházás gyanús lebonyolítása…

A döntőbizottsági határozat előrevetítette, hogy az ügyben ennél sokkal súlyosabb szankciót fog alkalmazni a Pénzügyminisztérium. A tárca 2020. június közepén az uniós támogatás 25%-ának, azaz 70 millió forint visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot. Az összeg nagysága sokkolta Érd közvéleményét.

Az önkormányzatnak nem volt gyanús

A korábbi, döntőbizottsági eljárás végére pontot tevő, 2020 márciusi  törvényszéki határozat szerint az érdi önkormányzatnak érzékelnie kellett volna például az e-mail és a székhely hasonlósága, névazonossága alapján, hogy összefonódás van a későbbi nyertes General-Invest Bau Kft. és ajánlattevő RO&MI Vill Kft. között.

Ráadásul az ajánlattevő RO&MI Vill a nyertes General-Invest Bau Kft. alvállalkozója lett: ezt pedig a törvényt kifejezetten tiltja.

A konkrét ügytől elvonatkoztatva ilyenkor tipikusan azt történik a háttérben, hogy az egyik ajánlattevő szándékosan olyan „lebutított” pályázattal áll elő, ami nem nyerhet. Ezután az előre kiszemelt nyertes alvállalkozóként mégis bevonja, és bevételhez juttatja az előre eltervezetten vesztes céget.

Az egész, speciális eljárás meghatározó jogi keretét a 300 millió forintos beruházási értékhatár adja meg. Ehhez képest a RO&MI Vill Kft. hatmillió forinttal magasabb ajánlatot tett ennél. A leginkább prosperáló időszakaiban két főt is alkalmazó villanyszerelő-cégnek így nem volt esélye, hogy nyerjen.

Voltak továbbá egyéb furcsaságok:

az Átlátszó birtokába került pénzügyminisztériumi dokumentum szerint ugyanis a RO&MI Vill és a General-Invest Bau pontosan ugyanazokat az alvállalkozókat jelölte meg az ajánlati dokumentációban.

A törvény így rendelkezik: „az ajánlatkérő [önkormányzat] köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget és a verseny tisztaságának sérelmét eredményező helyzetek kialakulását”. A hatóságok úgy ítélték meg, hogy az érdi önkormányzat semmit sem tett az ilyen helyzetek kialakulása ellen.

Sorra nyerték az érdi tendereket

Egy potenciális összeférhetetlenségi helyzetről 2019 ősze óta cikkezik az Átlátszó. A Fácán utcai közbeszerzést elnyerő General-Invest Bau Kft. 2011 óta sorozatban nyerte meg a főleg óvodákkal összefüggő építési-felújítási közbeszerzéseket 1,5 milliárd forintos szerződéses értékben  kizárólag Érden.

Egymilliárdért nyert közbeszerzéseket az alpolgármester-közeli cég Érden | atlatszo.hu

Nyolc év alatt tizenhat közbeszerzési eljárásban összesen több mint egymilliárd forint értékben nyert közbeszerzési pályázatokat Érden az a cég, amelytől 2011-ben lakást vásárolt a későbbi fideszes alpolgármester. A General-Invest Bau Kft. egyik tulajdonosa 2015-től vált hivatalosan az érdi politikus rokonságának tagjává: a vállalkozó fivére elvette a fideszes Bács István testvérét.

A cég tulajdonosa Érd fideszes korábbi egyebek mellett az óvodaberuházásokat felügyelő alpolgármesterének, Bács Istvánnak a rokona. Bács alpolgármestersége előtt pár évvel ettől a cégtől, a General-Invest Bautól vette meg az egyik lakását. Ebben a társasházban testvérének cége több lakást is megszerzett az érdi fidesz éra alatt később ragyogó közbeszerzési sikereket elérő cégétől. Ezt a körülményt értesüléseink szerint legalábbis nyílt eljárásban eddig semmilyen hatóság nem vizsgálta.

Kérdeztük a nyomozás elrendelésének híréről a két érintett cég ügyvezetőjét és a fő döntéseket ellenjegyző közbeszerzési szakértő véleményét, levelünkre azonban nem kaptunk választ.

Kis Zoltán

Nyitókép: A Fácán utcai óvoda (forrás: kincsesovoda.hu)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás