Bezárás
Kazincbarcika

Kazincbarcikán nem adták ki a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatát

Egy helyi lakos 2019 novemberében közadatigénylésben kérte ki Szitka Péter (MSZP) kazincbarcikai polgármester és az összes képviselő vagyonnyilatkozatát, amelyet az őszi választás után adtak le. Az önkormányzat az Infotörvényt megsértve nem küldte el az igénylőnek a dokumentumokat, csak személyes betekintést kínált neki, ő azonban ezt nem fogadta el, hanem beperelte az önkormányzatot. 

Támogasd az Átlátszót szja1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A 2019. októberi önkormányzati választáson ismét az MSZP-s Szitka Péter lett Kazincbarcika polgármestere, aki már 2006 óta áll a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város élén. A hatályos magyarországi jogszabályok értelmében a polgármesterek és önkormányzati képviselők a megválasztásukat követő 30 napon belül, majd ezután minden év január 1-től számított 30 napon belül kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni.

Egy kazincbarcikai lakos 2019 novemberében az Átlátszó által üzemeltetett Kimittud segítségével közadatigénylésben kérte ki a helyi polgármester és képviselők választás után leadott vagyonnyilatkozatait. Az önkormányzat ügyvédje azonban nem küldte el a dokumentumokat az igénylőnek, hanem a válaszlevélben csak a személyes iratbetekintés lehetőségét ajánlotta fel neki.

Ezt az adatigénylő nem fogadta el, mert az Infotörvény szerint “Az adatigénylésnek közérthető formában és – amennyiben ezt az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv aránytalan nehézség nélkül teljesíteni képes – az igénylő által kívánt formában, illetve módon kell eleget tenni.”  Vagyis, ha valaki elektronikusan (email-ben vagy a Kimittudon keresztül) kéri a közérdekű adatokat, akkor azokat úgy kell neki kiadni/elküldeni.

A polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozataira kíváncsi lakos ezért 2020 januárjában beperelte a kazincbarcikai önkormányzatot. Keresetlevelében hivatkozott az Infotörvényre, valamint arra is, hogy Borkai Zsolt, a szexbotrányba belebukott fideszes győri expolgármester tavaly elbukott egy ugyanilyen pert.

Borkai Zsolt jogerősen elbukta a vagyonnyilatkozatáért indított pert

A bíróságoknak példátlan megoldást kellett alkalmazniuk a nemrég lemondott győri polgármester vagyoni adatainak kiperlésekor: zárolták Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatát, nehogy annak adatai eltűnjenek a nyilvánosság elől. A leadást követő év januárjának végén az önkormányzati vagyonnyilatkozatok visszajárnak a politikusnak – ha elhúzódik a per, ugrik a nyilatkozat is. Márpedig a város időhúzásra játszott a jelek szerint.

A kazincbarcikai önkormányzat ügyvédje, Buza Orsolya a bíróságra 2020. március elején benyújtott ellenkérelmében megalapozatlannak nevezte a keresetet azzal az indokkal, hogy:

  • az adatigénylő nem élt a neki felkínált személyes iratbetekintés lehetőségével,
  • és már nincsenek az önkormányzat birtokában a választás után leadott vagyonnyilatkozatok, amik a per tárgyát képezik, mert januárban  – az új nyilatkozatok benyújtásakor – visszaadták őket a polgármesternek és a képviselőknek.

Szó szerint ez áll az önkormányzati válaszlevélben: “Véleményünk szerint ilyen jellegű, a kiadási módhoz való indokolatlan kötöttsége megalapozatlan, az alapjoga a betekintés biztosításával az alperes részéről korlátozásra, megakadályozásra nem került.”

Ennél is szebb azonban az a rész, amelyben azt fejtegeti az önkormányzat ügyvédje, hogy azért nem adták ki a vagyonnyilatkozatokat, mert ha kiadnák, akkor az lehetőséget adna a nyilvánosság félretájékoztatására.

“Annak oka, hogy az alperes betekintés útján kívánta lehetővé tenni a vagyonnyilatkozatok megismerését az, hogy a több oldalas elektronikus okirat a kiadását és széles körben történő nyilvánosságra hozatalát követően utóbb, ellenőrizhetetlen módon manipulálható, részekre bontható, részlegesen közölhető, és a dokumentumnak az esetlegesen nem eredeti formájában, tartalommal és teljességében nyilvánosságra hozatala éppen a közvélemény félretájékoztatására nyitna lehetőséget.”

Az ügyben az első tárgyalás április 8-án lett volna a Miskolci Járásbíróságon, ám egyelőre bizonytalan ideig halasztódik a koronavírus miatt. Az Országos Bírósági Hivatal ugyanis a járvány miatt március 15-én rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el, és bár ez április 3-án megszűnt, a normál ügymenet még nem állt helyre.

A megyei jogú városok polgármestereinek vagyonnyilatkozat-kiadási gyakorlatáról korábban ebben a cikkben írtunk részletesen:

Ki a leggazdagabb? Összeszedtük a megyei jogú városok polgármestereinek vagyonnyilatkozatait

Huszonhárom polgármester vagyonnyilatkozatát gyűjtöttük össze, nem volt egyszerű. Az összesítésből sok minden kiderül, például, hogy ki a legszegényebb, és a ki adósodott el a legjobban. A legtöbb be nem vallott jövedelmet az érdi polgármester produkálta, 2017-es vagyonnyilatkozatában mintegy évi 3,4 millió forintos jövedelmet mulasztott el bevallani.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Szitka Péter/Facebook

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom