Bezárás
Érd

Kézilabdabotrány: az érdi polgármester SMS-ben küldte el a selyemzsinórt a sportvezetőnek

Az érdi polgármester által megteremtett rendszer tömör kritikáját fogalmazta meg a nyáron kirúgott érdi sportvezető egy november végi sajtónyilatkozatában. Szántó Erzsébet, az Érdi Sport Kft. volt ügyvezetője nyáron szó szerint belebetegedett az ellene folyó bosszúhadjáratába. Ráadásul könnyen lehet, hogy az eltávolítása jogellenes volt. Az érdi polgármester  – hiába kérdezik – hallgat.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

„Lassan a többség véleménye szerint is ott tartunk Érden, hogy T. Mészáros András a várost úgy kezeli, mint a saját királyságát, ahol bármit megtehet, bárkit megfélemlíthet, tönkre tehet, és ahol hangulat, szimpátia alapján válogatja és váltogatja a munkatársait, és a megfélemlítés eszközeitől sem riad vissza” – nyilatkozta nemrég az Érd Sport Kft. éléről nyáron eltávolított ügyvezető, Szántó Erzsébet a misportunk.com-nak.

Szántó szerint ebben a „családi-baráti királyságban” természetesen szerephez jut a polgármester felesége, Berczi Zita is, aki nemrég lett annak az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft.-nek a többségi tulajdonosa és ügyvezetője, amelyik nem kevés helyi önkormányzati és sportszövetségi (állami) támogatással gazdálkodik.

A volt ügyvezető emlékeztetett arra, hogy nemrég hagyta ott az egyesületet Milák Kristóf, a saját nevelésű úszótehetség is, aki csak annyit válaszolt a távozása kapcsán feltett kérdésekre: „Szeretnék tiszta lappal, új környezetben, új uszodában, új feltételekkel nyugodtan felkészülni a 2020-as tokiói olimpiára.”

Szántó Erzsébet először szólalt meg azután, hogy T. Mészáros András nyáron elmozdította a posztjáról. Akkor abban állapodtak meg, hogy a 90 napos felmondási időt a sportszakember végigdolgozza. Szántó azonban nem sokkal később jelezte, hogy megromlott egészségi állapota miatt képtelen folytatni a munkát.

Rendkívüli közgyűlést hívtak össze, amelyen a városban már különböző tisztségeket betöltő Boldog Annát választották meg utódjának. „Szükséges itt megjegyezni, hogy dr. Boldog Anna, 2016. 12. 22-től az Érdi Városfejlesztési Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke, 2017. 04. 19-től az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. ügyvezetője, 2018. 07. 09-től az Érdi Sport Kft. ügyvezetője is” – nyilatkozta a misportunk.comnak Szántó.

T. Mészáros a közgyűlés előtt a bizalomvesztés legfontosabb okaként az érdi edzőcsarnok építésének késedelmét jelölte meg. Mint a sportszakember szavaiból kikövetkeztethető, más körülmény állhat a háttérben. Boldog Anna már 2018. elején felbukkant mint a Sport Kft. felügyelő bizottsága elnöki posztjának várományosa.

„… a megbízást akkor egyéb fontos teendőire hivatkozva, és a velem időközben kialakult feszült viszonya miatt nem fogadta el, bár a közgyűlés a kinevezését jóváhagyta” – mondta Szántó.

Mint az interjúból kiderül, T. Mészáros élesen támadni kezdte a Szántó által vezetett kft-t. A kézilabdacsapat egyik veresége után SMS-ben ezt üzente Szántónak: „Gratulálok! Azt hiszem ilyenkor kell lemondani, nem az Fb. tag változáskor. T.M.A”.

Szántó úgy tudja, hogy nincs hír az edzőcsarnok-projektről, noha a kirúgása óta eltelt fél év: „Nekem úgy tűnik, hogy az ügyvezetőnek leginkább a sportvállalkozás működésének értelmezése jelent komoly kihívást, de egy klubnál folyó munka színvonalát mindig az idő és az eredmények igazolják vissza.”

A női kézilabda Érden sikersportágnak számít, a csapat hatszor szerzett bronzérmet, illetve ezüstöt a Magyar Kupában. Szántót 2017. október végén tüntette ki T. Mészáros az Érdi Sport Díjjal. Az Érdmost.hu-n így méltatták az érdemeit: „Szántó Erzsébet 2009-től az Érdi Sport Kft. gazdasági igazgatója, 2012 óta ügyvezető igazgatója. 2013-ban az ő gazdasági számításai alapján indult el az Aréna megvásárlásának ötlete, és kiemelkedő szerepe volt a TAO pénzek megszerzésében. Az Arénában folyó fejlesztések az ő szakmai, emberi rátermettségét igazolják; elkötelezett munkája hozzájárult az érdi női kézilabda elismertségének megteremtéséhez.”

Szántó Erzsébet kirúgásának másnapján az érdi NB1-es női kézilabdacsapat szakmai stábjának fele felmondott. Tiltakozásként lemondott a klub elnöke, Tekauer Norbert, akit nem sokkal később kizártak a közgyűlés Fidesz-frakciójából.

A volt ügyvezető elmondta, hogy a botrány miatt megromlott az egészségi állapota, ezért nem keresett eddig jogorvoslatot, holott szerinte a visszahívása jogszerűtlen volt. Sajtófőnökén keresztül arra kértük a polgármestert, hogy kommentálja Szántó Erzsébet állításait, de levelünkre nem kaptunk választ.

Kis Zoltán (Érd)

Címlapfotó: Facebook

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom