Bezárás
Kazincbarcika

Korábbi politikai ellenfelek Kazincbarcikán az állatvédelemben találták meg a közös hangot

Alig jött létre, az ellenzéki vezetésű új kazincbarcikai testület máris 4 millió forintos szerződést kötött azzal az állatvédő alapítvánnyal, amelyet a jobbikos önkormányzati képviselő feleségének rokona vezet. Emellett a polgármester, az alpolgármester és a képviselő személyesen is támogatja a szervezetet. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Május 8-án tette közzé Facebook oldalán Egyed Zsolt, egykori Jobbikos országgyűlési képviselő, jelenleg a kazincbarcikai önkormányzat listás képviselője (aki egy időközi önkormányzati választáson a szomszédos Sajószentpéteren abszolút esélyesként mindössze 22 szavazatot kapott), hogy 300 ezer forinttal támogatja a Borsod Állatvédő Alapítványt.

Nagyot bukott a Jobbik Sajószentpéteren, balos jelölt nyert az időközi önkormányzati választáson

Kicsit csikorogva kezd beindulni az ellenzék által beígért nagy összefogás vidéken. Balos jelölt nyert, de csak épphogy. A Jobbikot pedig elpáholták a választók – pedig Borsod nem olyan régen még a fellegváruknak számított, konkrét ez a körzet is jobbikos volt eddig. Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

A szervezet Egyed Ragályban található lakásába van bejelentve, az alapítvány képviselője Kiss Melinda Beáta, a politikus feleségének rokona, keresztlánya.

A 300 ezer forintos támogatáshoz csatlakozott Kazincbarcika polgármestere Szitka Péter és Klimon István alpolgármester is (mindketten az ellenzéki összefogás jelöltjei voltak ősszel).

A cégbíróság adatai alapján az Alapítványt idén februárban jegyezték be, majd a történet április közepén folytatódott azzal, hogy a kazincbarcikai önkormányzat döntött arról, egy évre szerződést köt az alapítvánnyal azért, hogy az a városban befogott kutyákat átvegye és elhelyezze. Ez utóbbival kapcsolatban nem tartott többet fontosnak tisztázni. Az viszont szerepel a megállapodásban, hogy ezért 4 millió forint támogatás ad, méghozzá előre.

Az alapítvány a bejegyzés kérelmezésével kapcsolatban fontosnak tartotta leírni, hogy tervei között szerepel egy állatmenhely létesítése, ugyanis a borsodi térségben nincs állatmenhely, ezzel pedig hosszú távon megoldódna a gazdátlan állatok megfelelő körülmények között történő elhelyezése, biztonságba helyezése. Ez utóbbi állítás tényszerűen nem igaz, mert van ilyen szervezet Miskolcon.

Megkérdeztük Egyed Zsoltot, hogy hol lesz a telephely? Ki vezeti? Hol vannak a Nébih engedélyek a működésére? Milyen infrastruktúrával rendelkezik? Milyen létszámmal fognak működni?

A politikus az Átlátszónak elmondta, pénzzel, székhellyel és önkéntes munkával segíti az alapítványt, egyébként nem érdekelt a dologban.

“Legjobb tudásom szerint a Rudabányán található telep mindenféle engedéllyel rendelkezik. Úgy tudom, elindult az alapítvány Facebook oldala és honlapja, azon minden információ elérhető lesz” – mondta.

Időközben az alapítvány Facebook oldala tényleg elindult, de honlapja még mindig nincs. A bejegyzéseket nézve kiderül, hogy 2020.április 15-től a Borsod Állatvédő Alapítvány üzemelteti a rudabányai ebrendészeti telepet, amely az átvételkor is teltházas volt, azt írják, a telepet menhelyként fogják üzemeltetni.

Kiss Melinda Beáta, az alapítvány elnöke az atlatszo.hu-nak azt írta: “Alapítványunk rudabányai telepe minden szükséges engedéllyel rendelkezik! A telepért bruttó 15 000 Ft bérleti díjat fizetünk havonta, jelenleg Kazincbarcika és Rudabánya városból fogadjuk a kutyákat, de tervezzük több településről is szinkronban a telepünk bővítésével. A fogadásnak nincs ára. A kazincbarcikai önkormányzat magát a tevékenységünket és az állatvédelmet támogatja. Viszont a partner önkormányzatok kutyatáppal támogatja a lakóinkat. Egyed Zsolt egy hónappal ezelőtti posztban már jelezte, hogy székhelyet biztosít az alapítványnak, és munkával, szervezéssel és minden egyébbel segíti a napi szintű munkát, akárcsak a másik 6-8 önkéntesünk, akik működtetik a telepet. Nem csak Egyed Zsolt vesz részt ismert állatvédőként a munkában,hanem lesznek más ismert emberek is, de ez még egyelőre nem nyilvános. A munkát mindenki közösen végzi attól függően,hogy kinek mennyit enged a szabadideje, sajnos ebben én a sor végén vagyok, mert dolgozom, tanulok, de szerencsére a csapat profi és megbízható!”

A kazinbarcikai önkormányzat megkeresésünkre nem kívánt reagálni, Szitka Péter polgármester facebookos megkeresésünkre sem reagált. Egy korábbi közérdekű adatkérelemből kiderül, hogy 2017-ben és 2018-ban az edelényi gyepmesteri hivatal 20 kutyát vett át Kazincbarcikától, darabonként közel 25 ezer forintért. Ha ez az összeg más önkormányzatok esetében is tartható, akkor az Egyed Zsolt-féle családi alapítvány akár üzletileg sem lesz ráfizetéses.

Pusztai László

Fotó: Egyed Zsolt Facebook oldala 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom