Bezárás
Szeged

Kubatov Gábor amnéziás, ha Szabó Bálintról van szó

Szabó Bálint egy baloldali bajkeverő volt, és az is maradt – ezt találta mondani a Fidesz pártigazgatója a Délmagyarországnak. Úgy, hogy Szabónak a Botkát, vagy éppen Márki-Zayt támadó narratíváját eddig éppen a fideszes politikusok használták előszeretettel.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Hosszú interjút közölt ma a Dél-Alföldön újabban különösen aktívnak tűnő Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval a háromnegyedes kormánybarát médiatúlsúly egyik vidéki bástyája, a Délmagyarország. A pártigazgató a szokásos migráns-riogatás mellett Szabó Bálintra is kitért. Róla megírtuk, hogy amíg a Fidesznek tetsző nyilatkozatokat tett, addig a pártmédia falta szavait, majd azonban amikor Szabó a szegedi Fidesz mögött álló állítólagos személyekről írt, a kormánymédia egyetlen nap alatt ellene fordult.

Kormánykedvencből ellenség lett, rendőrök kopogtattak Szabó Bálintnál

Az Eötvös út új nyomvonalának, valamint a Konkoly Thege úti parkoló építésével kapcsolatos engedélyek és szerződések A Sport Hotel bontásával kapcsolatos engedélyek és szerződések Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ Hivatali és önkormányzati gépjárművek működtetése A Képviselőtestület 2018.

A háttérben Kubatov és a Szabóval szimpatizáló Lázár János közötti ellentét állhat.

Kubatov Gábor szerint “Szabó Bálint sohasem szakadt el a gyökereitől, az elmúlt 20 évben nem változott semmit. Támogatta Gyurcsány Ferenc programját 2006-ban. Szabó Bálint először MSZP-sként, majd utána DK-sként, most pedig függetlenként próbálja átverni az embereket. 15 évvel ezelőtt ezt Szombathelyen tette, az ország másik felében, most, talán Botka hívására Szegeden játssza el a bajkeverő szerepét. Szabó Bálint egy baloldali bajkeverő volt, és az is maradt.”

Hogy mennyire baloldali bajkeverő Szabó és, hogy mennyire játszik Botka hívására, nem igazán világos, de logikusnak sem mondható. Azt viszont az MTI archívumából és a Délmagyarország, vagy éppen a fidesz-közeli promenad.hu, vasarhely24.com oldalairól is kikereshető, hogy a fideszes politikusok hónapokon keresztül szinte szó szerint használták Szabó kijelentéseit.

Szabó évek óta a Szeviép-üggyel támadja Botka Lászlót, a narrációt 2017-ben Holik István KNDP-képviselő is átvette. “Botka László szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kell, hogy milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő” – írta mindezt 2017-ben az MTI. A nemzeti hírügynökség az origo.hu-n éppen Szabó Bálinttal megjelent cikkre hivatkozott.

Fidesz: az MSZP tisztázza, mi a szerepe a Szeviépnél eltűnt milliárdok ügyében – itt már Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hivatkozott újfent Szabó már sokat hangoztatott szavaira.

Amikor 2017. március végén Szabó a városházán balhézott, onnan bilincsben vitték el, Halász János, Fidesz-frakció szóvivője védte. Azt mondta, “most, amikor tiltakoznak az emberek, azt is láthatjuk, milyen a Botka László szerint elképzelt demokrácia. Botka bilincsben viteti el azokat, akik őt kritizálják. Botka László szerint ez a demokrácia, ő ilyen Magyarországot szeretne építeni”.

A fenti fideszes, kereszténydemokra képviselői nyilatkozatok nem légből kapottak, mindet Szabó Bálint mondta el először. Az azokat közlő média pedig később rendszerint helyre is igazította. A ma megjelent nyilatkozat Kubatov Gábor ez mégsem az ő érdekükben történt. Hogy miért itták mégis Szabó szavait, nem tudni, a pártlapnál erre nem kérdeztek rá.

Szabóval készült februári interjúkban megírtuk, Szegednek is megvan a maga Simicskája, aki Szabó szerint irányítja a helyi Fideszt. Az illetőt pedig éppen Kubatov Gábor pártigazgatóhoz kötik. Szabót ellenben Lázárhoz, márpedig kettejük, mármint az exminiszter és a pártigazgató viszonya a Nemzeti Választási Irodánál történt kopaszos affér óta egészen biztosan nem felhőtlen.

Segesvári Csaba

Fotó: Szabó Bálint. A szerző felvétele

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom