Bezárás
Szombathely

Kukakrízis Szombathelyen is: eddig közel 1,3 milliárd forintba fáj a hulladékreform

Az állami kukaholdig Vasban sem fizet rendesen. A helyi hulladékkezelő cég helyzete annyira megroppant, hogy az igazgató inkább lemond.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

Két éve, 2017. február 3-án tárgyalta a szombathelyi közgyűlés a hulladékszállítás ügyét. A megyeszékhelyen addig a Szombathely és pár kisebb önkormányzat tulajdonában álló SZOMHULL Nonprofit Kft. szállította el a szemetet, 43 másik vasi településével együtt. A 2016-ban módosított hulladékszállítási törvény miatt azonban deficites lett volna a szemét szállítása a társaságnak.

Egy köbméter szemétért az állami “kukaholding”, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. 1500 forintot volt hajlandó fizetni, a SZOMULL azonban korábban ennek dupláját kereste vele. Így a cég prognózisa szerint évi több százmillió forintos veszteséget jelentett volna nekik a rendszer.

A 2017. februári közgyűlésen így hát a városvezetők úgy döntöttek felmondják a szerződést. A korábban a SZOMHULL-hoz tartozó területre egy soproni társaság, a STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. érkezett. A részben szombathelyi tulajdonú SZOMHULL pedig azoknak a településeknek vállalta a továbbiakban is a hulladék-szállítását és kezelését, amelyeknek szintén tulajdonrésze van a cégben: Gencsapáti, Ják, Táplánszentkereszt, Vép, Rum, Zsennye és Tanakajd.

Az új hulladékszállító soproni kft. a harasztifalui székhelyű, részben zalaegerszeg-városi, részben osztrák érdekeltségű Müllex-et bízta meg alvállalkozóként a szemét elszállításával.

Ez a konstrukció korábban a szombathelyi cégtől sem volt idegen. A SZOMHULL ugyanis egyik tulajdonosa, az önkormányzati érdekeltségű SZOVA (Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.) infrastruktúráját használta a munka elvégzéséhez. A hulladékkezelés kiszervezésével azonban a SZOVA kapacitásának jó része kihasználatlan maradt.

A SZOVÁ-nál van még egy kényes pont. A SZOVA 2007-ben ugyanis kötvénykibocsátást hajtott végre. A cég 5 milliárd forint névértéken jegyezte a kötvényeket, ami a svájci frankos beváltás miatt végül 8 milliárdot hozott. Ezt évi 400 millió forintos törlesztéssel, 2030-ig kell kiegyenlíteni. Egy 11 évvel ezelőtti területvásárlás miatt döntött a szombathelyi vagyonkezelő a konstrukció mellett. A vízió az volt, hogy a befolyt összegből ipari parkot fejlesztenek, majd a területek értékesítésével termelik ki a profitot.

A SZOMHULL veszteségei már korábban is jelentkeztek, ám ezt a résztulajdonos SZOVA még tudta kezeli. Eddig. Most azonban neki kell állni törlesztenie a kötvénykibocsátás terhetit, ám a hulladékkezelő hiányának pótlása mellett ezt már nem bírja a cég. Ezért kellett a SZOMHULL ügyét a december 10-i városi közgyűlés elé vinni.

A hulladékkezelőnek ugyanis már 483 millió forintos lejárt tartozása van, amit rendezni kell. Molnár Miklós (Pro Savaria) gazdasági területért felelős alpolgármester azt mondta, hogy 340 napnyi munkából, 45 napot fizetett ki az állami kukaholding, ez okozza a Szomhull mostani helyzetét. Elmondása szerint a SZOVA eddig 800 millió forinttal finanszírozta a SZOMHULL-t.

A SZOMHULL-t kisegítő összeg pedig csak tovább nőtt, mivel a testület megszavazta az előterjesztésben szereplő 500 millió forintos tagi kölcsönt. Hogy ezt mikor tudja a veszteséges cég visszafizetni, az jó kérdés. A szerződés szerint 2019. december 31-ig kellene.

A szombathelyi hulladékkezelési drámának van még egy áldozata. Ez pedig az a Puklér Géza, aki a decemberi közgyűlés előtt jelezte, hogy közös megegyezéssel szeretne felmondani és otthagyni a SZOMHULL igazgatói székét. A közgyűlés abban határozott, hogy februárig próbálják meg megtalálni az utódját, addig kell kitölteni a felmondási idejét.

Látva, hogy mekkora kudarctörténetet hozott a kormány rezicsökkentéséből kiindult szemétszállítási árcsökkenés, nem valószínű, hogy sokakkal kell majd felvételi elbeszélgetést tartania az önkormányzatnak.

Farkas Bazsi – ugytudjuk.hu

Fotó: Puskás Tivadar polgármester és Hende Csaba országgyűlési képviselő szemétszedéshez készülődik, forrás: szombathely.hu

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom