Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

ellenszélben

Lezárás, bírság: hiába várja a felújítási pénzeket a nem fideszes vezetésű Szentendre és Vác

Életveszélyes állapota miatt nemrég lezárták Szentendrén a Templom teret, a turisták által kedvelt helyszínt, a Fő teret pedig az évek óta omladozó Kereskedőház csúfítja el. Vácott két emblematikus épület felújítására várják az állami forrást. A két város egyelőre hiába lobbizik plusz pénzért a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ), amely akkor ígérte meg a támogatásokat, amikor még fideszes volt a két városvezetés.   

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

„Soha ennyi pénzt, támogatást nem kapott még Szentendre, hiszen a nyár végén nyilvánosságra hozott kormányhatározat alapján közel 10 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg városunkban” – adta hírül Szentendre honlapján Verseghi-Nagy Miklós polgármester még 2017 szeptemberében. A település fideszes vezetője akkor többek között arról számolt be, hogy a kormány, “köszönhetően a városvezetés meglévő fejlesztési elképzeléseinek és jó érdekérvényesítő erejének”, Szentendrének adja a második legnagyobb összegű támogatást Esztergom után.

Azóta eltelt három év, és mindebből egyelőre alig láttak valamit a helyiek.

Még el is vehetnek

Szentendre és Vác új polgármesterei, Fülöp Zsolt (TESZ) és Matkovich Ilona (ellenzéki összefogás)  júliusban levélben fordultak az MTÜ-höz, augusztus 25-én pedig találkoztak Guller Zoltán vezérigazgatóval, hogy egyeztessenek a még 2017-ben megítélt projektek ügyében. A beszélgetésen többek közt az is kiderült, hogy új turisztikai koncepción dolgoznak az ügynökségnél, amely Budapest déli részét, a Csepel-szigetet, Ráckevét és környékét érinti, így ezt is kiemelt turisztikai célponttá minősítették. Ami azért rossz hír a Dunakanyarnak, mert a keretek átcsoportosíthatóak, így benne van a pakliban, hogy a forrásokat vagy azok egy részét elvonják a két településtől.

Pedig nem kis összegekről van szó: Szentendre esetében 8,2 milliárd forint a teljes költség, amelyből a Fő téren álló egykori kereskedőházra, később Képtárra, és a Duna-korzó újjáépítésére 2,6-2,6 milliárd forintot terveztek, városkép tervezésre pedig további 3 milliárd forintot. Vácott pedig a belváros rekonstrukciójára és a múzeumnegyed fejlesztésre ígértek be 4 milliárdot.

A fejlesztések irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökség kezében van, a munkák egyelőre el sem kezdődtek. 

Az is kiderült a tárgyaláson, hogy az egyeztetések csak a turisztikai koncepció elkészülte után indulhatnak el, addig a projekt tervezési szakaszát is lezárják. Szentendre számára az egyetlen lehetőség jelenleg, ha egyedi döntés alapján tudnak pénzt kapni az ügynökségtől.

Ez azért lenne borzasztóan sürgős, mert az 1700-as évek elején épült, Magyarország egyetlen dalmát típusú kereskedőházaként számon tartott épület tetőszerkezete meggyengült, az épület beázik, a felső szint falai gombásodnak, a gerendák mennek tönkre, az épület egy részét hálóval fedték be, hogy ne hulljon a járókelőkre a cserép. A jelenleg a Ferenczy Múzeumi Centrumhoz tartozó épület felújítására biztosan nincs pénz, idén február végén került sor arra a rendkivüli testületi ülésre, amelyen azt döntötték el, hogy a Múzeumi centrumot mindösszesen 80,7 millió forinttal tudja támogatni a város, amihez 172,4 millió normatív támogatás érkezik még.

Ez viszont édeskevés. Gulyás Gábor, az akkori igazgató, aki később lemondott egészségügyi állapotára való hivatkozással, 430 millió forintos működési költséggel kalkulált, amiből 300 millió csak a 110 munkavállaló bér- és járulékköltsége. Ebből kifolyólag Fülöp Zsolt polgármester kezdeményezte a Ferenczy Múzeumi Centrum állami fenntartásba való visszavételét, kivéve a Művészet Malomét, ami maradna önkormányzati kezelésben. Ezért viszont az állam nem lelkesedik, az önkormányzat viszont négy esetben a bezárás mellett döntött, így az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum, a Barcsay Múzeum, a Vajda Lajos Múzeum, valamint a helytörténeti kiállítóhely jelenleg nem látogatható, ezek esetében is felújításra lenne szükség, csakúgy, mint a Képtár esetében.

Hasonló helyzetben van a Templom tér is, amely, mint Szentendre legmagasabb pontja, a turisták kedvelt kirándulóhelye. Ott ugyanis a támfal vált balesetveszélyessé, így azt augusztus elején lezárták.

Bírságot kaptak a templomtorony miatt

Vác szintén várja a neki megítélt 4 milliárd forintot, amiből többek közt két emblematikus épület újulna meg: az egyik a főtéren álló Würth ház, a másik a Március 15. tér 10-es számú, úgynevezett zöld háza – mindkettő nagyon rossz állapotban van. Vácnak, akárcsak Szentendrének, nincs más forrása jelenleg a felújításra „és van egy olyan épületünk is, amely miatt már bírságot is kiszabtak az önkormányzatra. Ez a Katona Lajos utcai Görög templom, amelynek a tornya életveszélyes” – írta Matkovich Ilona, a város polgármestere korábbi posztjában.

Security Check Required

null

Matkovich az Átlátszó megkeresésére elmondta, a másfél órás tárgyalás során egyeztettek arról, hogy az MTÜ képviselője megnézi majd a várost, így reményei szerint jobban fel tudja majd mérni a projektet és azt, hogy ez mit jelent a város turizmusára nézve.

Információink szerint hamarosan újabb találkozóra kerül sor az MTÜ és a két polgármester között.

Büntetésben vannak?

Kérdés azonban, milyen eredménnyel. Sokan ugyanis úgy vélik, a két település “büntetésben van”, amiért ősszel a fideszes jelöltek helyett független/ellenzéki polgármestert és városvezetést választottak maguknak. Hogy erre miért kerülhetett sor, itt írtunk bővebben:

Vizes Sportok Háza, Samsung-gyár, Postás Strand – ezek miatt tarolt az ellenzék a Duna-kanyarban

Pest megye sok településén búcsúzik a fideszes vezetés a hatalomtól. Az új összetételű testületekben számos helyen kerültek fölénybe az ellenzéki pártok vagy helyi civil egyesületek jelöltjei, s a most felsorolt településeken mindenhol ellenzéki polgármesterek fognak irányítani. Cikkünkben összeszedtük azokat a legfontosabb botrányokat, amik az önkormányzatok korábbi tevékenységét jellemezték. [featuredbox text=

Matkovich Ilona maga is erre tett utalást Facebook posztjában.

“Vannak olyan közös értékeink, amelyekért félre kell tenni a büntető politizálást, a nem a Fideszre szavazó városok pénzügyi megszorítását. A törekvés a hatalom megtartására nem fajulhat odáig, hogy megfosztják a fejlesztési forrásoktól a nem kormánypárti vezetésű városokat” – írta Vác polgármestere.

Nem ez lenne azonban az első alkalom, hogy a kormány – közvetve vagy közvetlenül – erősen megkérdőjelezhető döntéseket hoz az ellenzéki önkormányzatokkal szemben. Az egyik legkirívóbb példa Göd, ahol egy ügyes trükkel egész egyszerűen átnyúltak a momentumos polgármester feje fölött.

Különleges gazdasági övezet – így nyúltak át a momentumos polgármester feje fölött Gödön

A veszélyhelyzetre hivatkozva elsőként Gödön hozott létre a kormány különleges gazdasági övezetet, amellyel átadta a Samsung gödi akkumulátorgyárának területét és az adóztatás jogát a megyének. Az őszi polgármesteri választáson az ellenzéki összefogás jelöltje lett a befutó, de így most a fideszes többségű Pest megyei önkormányzat a testület feje fölött átnyúlva dönthet a gyárral kapcsolatos kérdésekben.

 

Zimre Zsuzsa

Fotó: Szorosabb együttműködésről és közös érdekérvényesítésről tárgyalt a műemlékvédelemre vonatkozóan is Vác és Szentendre vezetése júliusban. Háttárben a leromlott állapotú “zöld ház”. Forrás: Vác Város Önkormányzatának Facebook oldala

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás