Bezárás
Dunakeszi

Lökjék vissza a vízbe! – a vadásztársaság a Dunában hagyta volna a meglőtt szarvas tetemét

Egy héten át újra és újra a Dunába került az a szarvastetem, mely Váctól délre több helyen is a partra sodródott. Végül a három napig Dunakeszin heverő, már erősen oszladozó állat maradványait a helyi önkormányzat szállíttatta el, de a lakosságot így is felháborította a lassú intézkedés.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Múlt héten, csütörtökön értesítette egy dunakeszi lakos a hatóságokat, hogy szarvastetemet talált a vízparton, a város népszerű Duna-korzója mentén. Intézkedni azonban sem a rendőrség, sem a vízügyesek nem kívántak, mondván, nem illetékesek az ügyben – ugyanakkor azt sem tudták megmondani, kihez kellene fordulnia a bejelentőnek.

Így aztán a partra sodródott állat fotója egy zárt Facebook-csoport oldalára került, ahol a csoport tagjai próbálták kideríteni, kinek lenne dolga az állat elszállítása. Végül a terület önkormányzati képviselője, Csoma Attila (Fidesz-KDNP) egy bejegyzésben közölte, hogy mivel csak aznap este értesült a dologról, másnap fog a intézkedni az állat ügyében. Az önkormányzat ügyfélszolgálatán ezzel szemben azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ők már délután tudtak az esetről, s értesítették is az egyik vadásztársaságot.

A tetem ennek ellenére még két napig a parton hevert. A Dunakeszin gyepmesteri feladatokat ellátó, a város közterületeiről az elhullott állatokat elszállító Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány ugyanis vadállatokkal nem foglalkozhat. Megtudtuk tőlük, hogy már Sződligetről érkezett hozzájuk bejelentés egy parton talált, nyakon meglőtt szarvasról. Az állatvédő alapítvány pedig szintén a helyi vadásztársaság értesítését javasolta.

A vadakra ugyanis a vadászati törvény vonatkozik: eszerint az állat annak a vadásztársaságnak a tulajdonába kerül, ahol elejtették, illetve ahol elhullott. Ha pedig nem tudni, hol lőtték meg az állatot – a Dunába került szarvas esetében erről volt szó – a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület vadászatra jogosultjának kell vele foglalkoznia. Azaz a Dunakeszin talált szarvas ügyében a gödi Ezüstfácán vadásztársaságnak.

Csakhogy őket hiába kereste meg a dunakeszi önkormányzat, nem akartak intézkedni. Pontosabban a vadásztársaság elnöke, Óvári László azt javasolta a szarvastetem felett tanakodó közterület-felügyelőknek, hogy az állatot lökjék vissza a Dunába. Ugyanis Sződligeten és Gödön már „sikeresen” visszajuttatták a vízbe a szerencsétlenül jár szarvast.

A közösségi oldalakon gyorsan terjedő fotók és beszámolók is azt igazolták, hogy a partra sodródó tetemet „valakik” újra és újra vízbe lökdösték. Csakhogy a folyó szeptember 10-e után jelentősen apadni kezdett, így a Dunakeszin partra sodródott állat kissé távolabb került a víztől, s itt már senki nem vállalta a Dunába lökést.

Péntek délután a közterület-felügyelők végül egy ponyvával letakarták a legyekkel belepett, már nagyon bűzlő tetemet. Az önkormányzat pedig egy állati hulladékok begyűjtését végző cégtől megrendelte a tetem elszállítását. Amit eredetileg hétfőre akart a szállító cég elvállalni. Hétvégén azonban több ezer embert várt az önkormányzat a Duna-partra, ahol ingyenes vurtslival és koncertekkel szórakoztatták a városlakókat. Szombaton délben ezért elvitették a parton rekedt állatot – addigra azonban a felháborodott környékbeliek értesítették az ATV-t, amely rövid hírben számolt be az esetről. „Mi legalább nem löktük a vízbe” – büszkélkedett a híradásban megszólaló Dióssi Csaba polgármester (Fidesz – KDNP), aki szerint az önkormányzat a lehető leggyorsabban intézkedett az elszállításról.

Akár fertőzött is lehetett

Kerestük az ügyben a gödi vadásztársaság elnökét, Óvári Lászlót. Ő telefonon arról tájékoztatott minket, hogy teljesen törvényszerűen jártak el, amikor nem vállalták a szarvas elvitelét. Az állat ugyanis fertőzött is lehetett, szakember híján viszont a vadásztársaság a fertőzöttséget nem tudja megállapítani. Szerinte kizárólag Dunakeszi jegyzője volt illetékes az ügyben.

A jegyzőt és a polgármesteri hivatalt azonban hiába próbáltuk megszólaltatni, sem levélben, sem telefonon nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Végül megtaláltuk az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt-t, mely az egész ország területén vállalja állati hulladékok begyűjtését és ártalmatlanítását. Dunakesziről is ők szállították el az állatot – de az állat fertőzöttségét nem vizsgálták, ez nem az ő dolguk, ahogy a terület fertőtlenítése sem. A tetem elvitele után a partszakaszt nem is  fertőtlenítette senki, azt azonnal birtokba vehették a Duna-parton sétáló helyiek és pecások. Már ha nem zavarta őket a még napokig érezhető dögszag. De a horgászokat láthatóan semmi sem zavarta. Igaz, őket sem korlátozza senki abban, hogy közvetlenül a vízparton parkoljanak autóikkal.

Sikerült viszont beszélnünk a Börzsöny-Gödöllői Vadgazdálkodási Tájegység osztályvezetőjével, Szabó Tóth Péterrel. Ő is megerősítette, hogy ha nem állapítható meg, melyik vadászterületről származik az állat, a legközelebbi vadásztársaságnak kell intézkednie. Ez pedig Dunakeszi esetében a gödi Ezüstfácán vadásztársaság.

Azt is elmondta, hogy elhullott szarvasok esetében felmerülhet az amerikai, vagy „nagy” májmétely gyanúja. A Duna mentén ugyanis nagyon gyakori a magyarországi szarvasok májmétellyel való fertőzöttsége. Szerinte azonban a tetemet elszállító cég emberei vélhetően rendelkeztek annyi tapasztalattal, hogy szemrevételezéssel is meg tudták állapítani, fertőzött-e az állat.

Azt azonban nem sikerült kideríteni, hogy hol lőtték meg a szarvast és utána miért került a Dunába. Ám láthatóan ez nem is érdekelte a vadászokat: mivel a vízben az állat értékét veszítette, az elszállítása pedig költségekkel járt volna, már nem volt fontos a vele való foglalkozás.

Célozni sem tudnak

A szarvasokat nem kimondott sportszerű módon kifejezetten bőgés idején szokták vadászni, tehát a kilövés önmagában nem számít rapsickodásnak. Ennek ellenére a gödi Ezüstfácán elnöke beszélgetésünk során utalgatott arra, hogy ezt a példányt Szlovákiában lőhették meg. Hogy ezt honnan gondolja, nem fejtette ki. Nekünk viszont van egy sejtésünk, miszerint kínos lehet, hogy a “magyar” vadászok célozni sem tudnak eredményesen még egy hatalmas testű állatra sem – a nyaklövés után akár napokig szenvedhetett az állat. A rothadó tetem közegészségügyi problémáiról nem is beszélve.

Dunakeszi önkormányzata pedig szintén nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre. S még szerencse, hogy nem hétvégén találták meg a lakosok az elhullott állatot. Péntek déltől hétfő reggelig ugyanis az ötvenezer lakosú városban az önkormányzatnál senkit nem lehet elérni: telefonos ügyfélszolgálat sincs, így a közterület-felügyelők sem értesíthetők.

A vadászok által megsebesített szarvas Dunakeszin való megjelenése valószínűleg egyedi eset. De kisebb-nagyobb vadállatok lakott területen egyre gyakrabban fordulnak elő. Számíthatnak rá a Dunakeszin élők is, hisz a város gyorsan bővül, a környéken élő állatok pedig természetes élőhelyüket elvesztve a városba szorulnak.

Bodnár Zsuzsa

Fotó: a szerző felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom