Bezárás
Koronavírus

Megtudtuk, mi lett a 16 ezer lélegeztetőgép sorsa: főként raktárban állnak, de jutott külföldre is

Perre is mentünk volna, de végül újabb közadatigénylésünkre alig 3 nap alatt válaszolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ arra a kérdésre, mi lett az első hullámban vásárolt 16 ezer lélegeztetőgép sorsa. Kiderült, hogy 13 404 lélegeztetőgép két raktárban áll, amelyek bérleti díja havi 15 millió forint. Itthon 3 288 gépet osztottak ki, de jutott belőlük Csehországba és a Vajdaságba is.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Alighogy megjelent cikkünk, miszerint „Titkolja az állami egészségügyi ellátó, mi lett a külügy által átadott 16 ezer lélegeztetőgéppel (amiben megírtuk, hogy március 6-án kértünk először adatokat arról, mi lett az első hullámban vásárolt mintegy 300 milliárd forintnyi lélegeztetőgép sorsa), az újabb közadatigénylésünkre mindössze 3 nap alatt válaszolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

Az ÁEEK szerint több gépet más országoknak adtunk át:

Forrás: ÁEEK

A hazai egészségügyi intézményekbe 3 288 készülék került, amelyek listája ide kattintva elérhető.

Konkrét kérdéseinkre is válaszoltak:

a gödöllői raktárban 3125 darab, míg a szigetszentmiklósi raktárban  9909 darab készüléket tárolnak.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerint „a két helyszínen lévő raktárak bérelt raktárak, a bérleti, üzemeltetési szerződések az Operatív Törzs engedélye alapján kerültek megkötésre. A Carolina Ingatlanforgalmazó és Ingatlanfejlesztő Alap (iktatási sz.: ÁEEK/60852-119/2020, korábbi tulajdonos: VICTORIA Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság) kezelésében lévő gödöllői raktárban, illetve a Waberer’s-Szemerey Kft. (iktatási sz.: ÁEEK/15417-351/2020) kezelésében lévő szigetszentmiklósi raktárban kerülnek tárolásra az orvosi eszközök”.

Számításaik szerint

„a lélegeztetőgépre jutó nettó tárolási költség havonta mindösszesen, a két raktár tekintetében: kb. 15 M forint

(a készletek változása esetén módosul, csak az igénybe vett területért kell fizetni)”.

A hvg.hu korábban havi 90 millió forintra becsülte a raktározás költségeit. A Carolina Ingatlanforgalmazó és Ingatlanfejlesztő Alapról pedig megírta, hogy az a Carion Befektetési Alapkezelő Zrt. érdekeltsége. A Carion-csoport neve egyebek mellett a 2016-os nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvény idejéből lehet ismerős, a törvényjavaslatot benyújtó Rogán Antal ugyanis egyértelműen rájuk szabta a lakáslottóként elhíresült konstrukció szervezésének feltételeit.

Utólag majdnem félmilliárddal drágultak a koronás liblingbeszerző lélegeztetőgépei

Átlátszó blog Kövess minket, vagy lépj velünk kapcsolatba! Az eredeti árnál cirka félmilliárd forinttal többet kóstált az államnak az a közel 200 darab lélegeztetőgép, amelyeket a CECZ Közép-Európai Kft. szerzett be még korábban. Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Segesvári Csaba

Nyitókép: Ápoló dolgozik egy koronavírussal fertőzött beteg mellett a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház COVID- részlegén, az intenzív osztályon 2020. április 24-én. MTI/Kovács Tamás

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom