Bezárás
Mezőhegyes

Munkaerőkölcsönzéssel szerezne dolgozókat a Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok

Tavaly 150 vendégmunkás érkezett Romániából a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtokra, a szerződés szerint ezért az állami cég csak a szállításért 1,6 millió forintot fizetett. Idén a koronavírus miatt munkaerő-kölcsönzéssel pótolnák a kézdivásárhelyieket. Ez a fajta “alkalmazás” azonban hátrányosan érinti a munkavállalókat. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárás keretében keres(ett) hatnapos munkahétre embereket a Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., folyamatosan növekvő számban – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Míg a 24. hétre csak  120 főt igényelnek, addig az azt követő hetekben ez 100 fővel, majd 50-nel nő, a 29. hétre már 470-re. A szezon végére a kölcsönzött munkaerő száma a 31. hétre százra csökken. A közbeszerzési kiírás szerint a napi munkaidő 8 óra 6:00-14:00 óráig tart, heti munkarend váltott munkarendben: 6 nap munka 1 nap pihenőnap. Az embereknek kapálniuk, fattyazniuk – az esetlegesen megjelenő fattyúhajtások eltávolítása – címerezniük és utócímerezniük kell. 

A közbeszerzést azért írták ki, mert “a COVID-19 vírus miatt meghozott átmeneti kormányzati intézkedések, külföldi munkavállalókat érintő határátlépési korlátozások, tartózkodási és karantén szabályok miatt jelentősen leszűkült, illetve bizonyos esetekben ellehetetlenült a Ménesbirtok elmúlt években kialakított munkaerő toborzási lehetősége, akiket korábban egyszerűsített munkaszerződéssel kerültek foglalkoztatásra.” A tender eredménytelen lett. 

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a legutóbbi cégadatok szerint 378 főnek ad munkát, a 2018-as bevétele 5,6 milliárd forint volt. Nemcsak idén, de tavaly is mezőgazdasági idénymunkásokra szorultak, az erre utaló szerződés a ménesbirtok honlapján is elérhető: “SC. Trans-Intex SRL. Személyszállítási vállalkozási szerződés 11.000 Ft/fő 2019.06.06 2019.06.10”.

Az Átlászó közadatigénylés útján kapta meg a szerződést az állami cégtől: eszerint a vállalkozó Kézdivásárhely településről, Mezőhegyes településre autóbusszal 2019. június 10. napján 150 főt szállít el. A mintegy 540 kilométerre lévő településről meg is érkeztek a munkások, ezt a teljesítésigazolás is alátámasztja. A szállításért összesen 1,6 millió forintot fizetnek.

A ménesbirtokon a kézdivásárhelyiek alkalmazását azzal magyarázták, hogy “a kézi munkák végzésénél prioritás, hogy elsősorban a helyi, illetve a környékbeli lakosoknak tudjunk munkalehetőséget biztosítani. Az elmúlt 20 év során is ezt vettük figyelembe a kézi munkaerő szervezésénél. Sajnos a fent említett helyi és környékbeli lakosok között nem tudunk a szükségleteinknek megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőt „toborozni”.

A birtok szerint erdélyi, kettős állampolgárságú, magyar anyanyelvű – felnőtteket és diákokat alkalmaztak. “Ezt a fajta munkaerőpótlást, cégünk 2002-óta alkalmazza sikeresen, mert ezzel a módszerrel évről évre, gyakorlott, több éven keresztül visszatérő, tapasztalt munkaerőt tudunk alkalmazni a megfelelő minőségű vetőmag-előállítás érdekében.” Tavaly júniustól-augusztusig 96 főt foglalkoztattak mezőgazdasági idénymunkára, egyszerűsített foglalkoztatással.

A legkiszolgáltatottabbak

Szijjártó Péter május elején jelentette be, hogy stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Prohumán Kft.-vel. A külügyminiszter szerint “a munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít a közreműködésükre és a tapasztalataikra.”

Ezért nem is meglepetés, hogy Nemzeti Ménesbirtok – és vélhetően sok más (állami) cég is – munkaerő-kölcsönzéssel kívánja megoldani az akut munkaerőhiány kérdését.

Ez azonban nem mindenkinek jó.

Az index írt korábban arról, hogy a kölcsönzött munkaerő legfőbb vonzereje, hogy a munkaerő költsége adott esetben nem bérköltségként jelenik meg, így el tudják könyvelni úgy, mint egy villanyszámlát. Vagyis ezzel akár alacsonyabb lesz egy előállított termékre eső bérköltség. Ugyanakkor a kölcsönzött munkaerő a lehető a legkiszolgáltatottabb munkaviszonyban dolgozó embereket jelenti: “kevesebb végkielégítés jár nekik, gyorsabban el lehet őket küldeni, önálló szakszervezetbe nem tudnak tömörülni, így az érdekérvényesítő erejük rendkívül alacsony”mutatott rá a portál. 

A munkaerő-kölcsönzés másfél évtized alatt több százmilliárd forintos iparággá duzzadt Magyarországon: tavaly több mint 150 ezre dolgoztak “lízingelt munkásként”. Amikor azonban a pandémia miatt a vállalkozások leállni kényszerültek, ők voltak azok, akiktől legelőször váltak meg a cégek. 

Segesvári Csaba

Fotó: Lázár János közéleti Facebook oldala. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom