Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

uniós támogatások

Pereltünk, így derült ki, hogy brutálisan drágul a szegények uniós pénzből összeállított csomagja

Hónapokig titkolta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy pontosan mit tesznek az egyre dráguló, szegényeknek szánt élelmiszercsomagokba, ezért közérdekű adatpert indítottunk. A végül kiadott az egyes közbeszerzésekhez tartozó listák alapján az látszik, hogy az uniós pénzből fizetett segélycsomagok jelentősen megdrágultak. Pedig a keretszerződés szerint árat emelni csak a KSH mutatói alapján lehetne.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

Alig több élelmiszer a csomagokban, cserébe brutális drágulás így lehet összefoglalni a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól kapott adatokat. Az intézmény ellen azért indítottunk közérdekű adatpert, mert megtagadták a választ arra az igénylésünkre, hogy mi került az egyre drágábban összeállított csomagokba, amit uniós pénzből rászorulóknak osztanak.

Januárban bemutattuk, hogy 2018 óta oszt uniós pénzből a megváltozott munkaképességűeknek és a rendkívül alacsony jövedelmű időskorúaknak élelmiszercsomagot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Az adatokat összevetve megállapítottuk, hogy a csomagok egyre többe kerülnek, és a bevont rászorulók száma is jelentősen megnőtt. Akkori gyűjtésünk alapján az élelmiszereket olcsóbban is be lehetett volna szerezni, és voltak benne olyan árucikkek is, amelyeket szakértők szerint célszerűbb lett volna mással helyettesíteni.

Egyre drágul a szociális élelmiszercsomag, tavaly negyedmillió rászorulóval számoltak

2018 óta oszt uniós pénzből a megváltozott munkaképességűeknek és a rendkívül alacsony jövedelmű időskorúaknak élelmiszercsomagot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A csomagok egyre többe kerülnek, és a bevont rászorulók száma is jelentősen megnőtt.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2023-ig egy uniós projektre közel 10 milliárd forintot költhet el , amelynek célja Élelmiszersegély biztosítása szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű, valamint rendkívül alacsony jövedelmű időskorú személyek számára. Az intézmény honlapja szerint a „kiemelt projekt keretében alapvető élelmiszereket tartalmazó, 6-10 kg súlyú csomagokat” osztanak.

Azt az előző cikkünk írásakor is tudtuk, hogy az egyes közbeszerzések különböző csomagokat takarnak, csakhogy az első közadatigénylésünkre az SZGYF mindössze egy összeállítást küldött el. Januári cikkünkhöz az SZGYF által közreadott termékek árát több nagykereskedelmi, valamint egy kiskereskedelmi vállalkozás honlapján is megnéztük. Ezek olyan árak, amelyek nem tartalmaznak mennyiségi kedvezményt, vagyis bárki megkaphatja ennyiért az árut. Arra jutottunk akkor, hogy a legolcsóbb nagykereskedelmi ajánlat 33 százalékkal alacsonyabb, mint a közbeszerzési ajánlat, de a legdrágább kosár is 24 százalékkal kevesebb, mint a nyertesé.

 

 

Újabb közadatigénylésünkben újra az összeállításokat kértünk, amire az SZGYF azt válaszolta, „ezen közérdekű adatigénylése tekintetében a Főigazgatóság 2020. november 20-án megküldte válaszát, mellékletként csatolva hozzá az összeállított élelmiszercsomag termékeit tartalmazó táblázattal”. Így „a jelen kérdés tekintetében a Főigazgatóság tájékoztatja, hogy a korábbi adatigénylése óta a kért adatokban változás nem történt”.

Kimaradt adatok

Csakhogy ez nem igaz, hiszen az adatokat elsőre nem adták ki. A második levél ami azután érkezett, hogy a Fővárosi Törvényszék értesítette a főigazgatóságot a perről már azt tartalmazta, hogy „a Főigazgatóság ismételten megvizsgálta az adatigénylési kérelmét, és a kérelmének első részében igényelt adatok tekintetében megállapította, hogy

a Főigazgatóság korábban valóban nem teljeskörűen küldte meg az adatigénylésben szereplő dokumentumokat”.

A főigazgatóság ezután megküldött összeállításából kiderült, hogy négy alkalommal írtak ki közbeszerzést és három alkalommal történt szállítás.

Az első csomagba 18 terméket raktak. A teljes csomag ára a közbeszerzésen amiben a szállítás és a haszon is benne van bruttó 6 565 forint volt. A másodikban szintén 18 tétel volt, de már nem tartalmazta a szállítást. A harmadik újra 18 tétellel szerepelt a közberzés nyertese bruttó 12 537 forintos ajánlatot adott. A negyedikre 21 tételre pedig bruttó 17 100 forintosat. A közbeszerzési keretszerződést három cég nyerte: a Káta-Mill Plusz Bt., az Enger Kft. és a NATUR-ROST. Utóbbit 2019-ben kizárták a tenderből, az árak pedig elszabadultak.

Majdnem kétszer drágább

A csomagok árát az egyik szegedi nagykereskedelmi üzlet áraival hasonlítottuk össze 2021 májusában. Az arányok a következők lettek:

 

Az első, 2018-ban megrendelt csomagba az alábbi termékek kerültek: 1,5%-os tej, liszt, cukor, porcukor, méz, rizs, rövidcső tészta, tarhonya, zöldbab konzerv, szárazbab, étolaj, kakaós italpor, lekvár, gulyáskrém, mazsola, sűrített tej, sűrített paradicsom, löncshúskonzerv. Mindenből 1 darab. A második esetben, 2019-ben nem szállítottak.

A 2020-as árakat korábban bemutattuk: a legolcsóbb nagykereskedelmi ajánlat 33 százalékkal alacsonyabb, mint a közbeszerzési ajánlat, de a legdrágább kosár is 24 százalékkal kevesebb volt, mint a nyertesé.

A 2021-es közbeszerzésben a csomagba 21 tétel került: 25 százalékos narancslé, 2,8 százalékos tej, xilit alapú édesítő, méz, vaníliás karika, rizs, csigatészta, spagetti, rövidcső tészta, kukorica konzerv, étolaj, baromfi májkrém, növényi olajos szardínia, kakaós italpor, lekvár, mogyorókrém, citromlé, gulyáskrém, mazsola és sűrített paradicsom (mindenből egy darab).

Ez az összeállítás 17 100 forintba került a nyertes cégnél. Ugyanez az összeállítás alig több mint 9 ezer forint egy nagykerben.

Az RSZTOP keretszerződés tartalmaz egy záradékot is, amelyben a három nyertes tételesen felsorolta, milyen termékkel, milyen áron pályázott. Ezt nem adták ki, így ezért perelünk. Ez azért lényeges, mert a keretszerződés szerint árat emelni a KSH mutatói alapján lehetne, ez utóbbi adatai szerint pedig az élelmiszerek inflációja 2018-2019 években kumuláltan 9,8 százalék volt.

 

Segesvári Csaba

Nyitókép: A kormány plakátjait idéző üzenet van az élelmiszer-adományok dobozán, pedig az egészet az EU fizeti  írta a Magyar Nemzet 2017-ben. Fotó: Balázs Attila/MTI

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás