Országszerte

A vidéki Magyarország blogja - mert Budapesten kívül is van élet, kormányfüggetlen vidéki sajtóorgánum viszont egyre kevesebb.

Szeged

Százmillióval drágul az egyik stadion Szegeden, mert elvágták a földben futó kábeleket

Közel 272 millió forintért vállalta még márciusban a Strabag egyik cége, hogy felújítja a düledező szegedi SZVSE pályát. Pár hónappal később viszont már 394 millióba került a beruházás. A 100 milliós ok: favágás közben szétszaggatták a pálya földben futó villamos vezetékeit. A többire viszont nincs magyarázat.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

 

“Meglévő futópálya bővítése 8 sávosra az atlétikai pályákra vonatkozó szövetségi előírások alapján (teljesen új alépítmény), a jelenleg salakburkolatú fűvel benőtt „A” szektor új alépítményi szerkezetének megvalósítása és új gumiburkolat kiépítése, magasugrásra alkalmas pályarész kialakítása, salakburkolatú fűvel benőtt „B” szektorban rúdugrásra alkalmas pálya kiépítése, vizesárok cseréje, új „távol és hármasugró” pálya elhelyezése, Kalapács-diszkoszvető és gerelyhajító pálya átépítése, a régi sporteszközök bontása, tereprendezés, pálya jelölés és vonalazás” – ezekre írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Sportközpontok. Ebben az is szerepelt, hogy a fenti feladatok magukban foglalnak bontási, alépítményi munkákat, földmunkákat, aszfaltburkolat, pályaburkolat elhelyezését és vízelvezetést is.

A felújítást a szegedi SZVSE, vagyis a Szegedi Vasutas Sport Egyesület meglehetősen romos stadionjában végzi a tendernyertes STR Mély- és Magasépítő Kft., a Strabag egyik cége. A munkát eredetileg 271,8 millió forintért vállalták el.

A márciusban aláírt szerződést négy hónap után módosították – ez is a közbeszerzési értesítőből derült ki. Ebben viszont már az eredeti 271 millió helyett 298 millió forint szerepel – mindenfelé magyarázat nélkül – amely tovább drágult 100 millióval. Ennek oka, hogy “a kivágott fák tuskózása során, a terveken nem jelölt elektromos kábelek szakítása történt számos ponton”. A közbeszerzési értesítő szerint olyan vezetékekről van szó, amelyeket egyik dokumentáció sem tartalmazott, azokat valószínűleg a ‘70-es években fektethették le.

“Mind anyaguk, mind az akkor alkalmazott technológia oly mértékben elavult, hogy javítással a rendeltetésszerű működés nem állítható helyre, ezért új kábelhálózat kiépítése szükséges”

– állapítja meg a strabagos cég.

És nem csak ez merült fel: alighogy nekiláttak a munkának, és leszedték a föld felső rétegét, “több ponton beton alaptestek a közepükből kiálló fémtestekkel kerültek elő. Feltételezhető, hogy egy korábbi világítási hálózat vagy lelátórendszer alaptestei. A kiálló részek rendkívül balesetveszélyesek, eltávolítása emiatt indokolt és annak érdekében, hogy a kivitelezési munkát szakszerűen és teljeskörűen el lehessen végezni, szükséges” – áll a beszámolóban.

Emellett a régi salakpálya alatt sem volt védőcső rendszer, amely a modern öntözőrendszer kialakításának alapja és működésének feltétele. Végül a koronavírus is közbeszólt: “a költségvetés tartalmazta a régi több helyen erősen korrodálódott kerítés elbontását. Az időközben kialakult járványügyi helyzetre tekintettel megkövetelt, távolságtartást biztosító rendelkezések a kerítés megléte nélkül nem biztosíthatóak sem az edzések, sem az esetleges versenyek ideje alatt. Amennyiben a zártkapus sportrendezvények helyett ismét lehetőség van a nézős sportesemények megrendezésére, a versenyzőkön kívül a nézők elkülönítése is szükséges lehet, mely szintén nem biztosított.”

A felsorolt tételek miatt így 271, illetve 298,8 millió forintról 394,8 millióra drágult a felújítás. Ez az összeg azonban még mindig eltörpül az új szegedi uszoda ára mellett, amit a tervezetthez képest négyszeres áron, 16 milliárd forintért építenek meg, vagy épp a nyíregyházi Atlétikai Centrumhoz képest, ami kétszer annyiba, 3,5 milliárd helyett 7,1 milliárd forintba fog kerülni.

Arról, hogy profitálnak NER-cégek a folyamatosan dráguló állami beruházásokból, itt írtunk bővebben:

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest.

Segesvári Csaba

Fotó: Folynak a felújítási munkálatok az SZVSE stadionjában. A szerző felvétele. 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás