Bezárás
Szeged

Szegedi és Csongrád megyei önkormányzati képviselők, tisztségviselők a vádlottak padján

Csongrád megye politikai közéletének több szereplőjét ítélte el a bíróság az elmúlt hetekben. Több egykori és jelenlegi szegedi és Csongrád megyei önkormányzati képviselő vagy tisztségviselő ült a vádlottak padján, a bíróság elé került ügyekben mind a helyi vezetés, mind a helyi ellenzék érintett. 


Átlátszó támogatói buli

Érdekel

Társadalmi célú hirdetés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki Miklós Péter történészt hűtlen kezelés miatt, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Miklóst, igaz, kiváló történésznek tartják, 2011 áprilisában egy nem a szakmájához illő pozícióba helyezték el, ő lett a Szegedi Intézménytakarító (SZINT) Kft. ügyvezetője, egészen 2014 decemberéig.

A város közgyűlésében a Fidesz-KDNP és a Jobbik volt többségben, bár a polgármester akkor is Botka László volt. A jobboldali többségű közgyűlés számos önkormányzati cég élére saját embereket nevezett ki, így lett Miklós Péter a SZINT igazgatója.

Az elsőfokú bírósági döntés kimondta, hogy az elsőrendű vádlott, Miklós Péter három dolgozó munkaviszonyát szüntette meg közös megegyezéssel, majd a részükre végkielégítést és távolléti díjat fizetett ki annak ellenére, hogy ezek nem jártak volna. Miklós Péter – az ítélet szerint – nem gondoskodott a jogosulatlanul kifizetett összegek visszafizettetéséről.

Az érintettek egyike az egykori gazdasági vezető volt, akit Miklós Péter a munkaviszony megszüntetését követő napon tovább foglalkoztatott határozott időre szóló munkaszerződéssel.

Emellett Miklós Péter az egyik munkavállalóval versenytilalmi megállapodást is kötött a Felügyelő Bizottság és a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének előzetes jóváhagyása nélkül. A Szegedi Járásbíróság szerint Miklós, mint a kft. vagyonának kezelésével megbízott vezető tisztségviselő, vagyonkezelői kötelezettségét megszegte, ami által több, mint hatmillió forint vagyoni hátrányt okozott a kft.-nek.

Miklós Péter, aki  a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője is volt, jelenleg két  tisztséget tölt be: a Fidesz-KDNP színeiben tagja a Csongrád Megyei Közgyűlésnek, illetve benne van a Jogi és Ügyrendi Bizottságban is. Ezen felül a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója.

A város polgármestere, Márki-Zay Péter az Átlátszó Országszertének azt mondta, megbízik Miklós Péterben, mint Hódmezővásárhely legjelentősebb kulturális intézményének igazgatójában. Amennyiben jogi lépésre lenne szükség, azzal megvárja a jogerős döntést. Hozzátette: jó a kapcsolata Miklós Péterrel és jó szakembernek tartja.

Parkolójegyek hozzátartozóknak

Szegedet hetek óta lázban tartja a parkolási botrány. A jobboldalhoz hű városi, megyei és országos média óriási korrupciós botrányról számol be cikkeiben, míg a városhoz lojális szeged.hu cikksorozata és a Szegedi Tükör a jobboldali önkormányzati és országgyűlési képviselőket “ütötte” azzal, hogy ők, és több esetben hozzátartozóik is kérték és használták a parkolójegyeket.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a Gyulai Törvényszék hűtlen kezelés bűntettében találta bűnösnek a Szegedi Közlekedési Társaság 2010. december 31-éig hivatalban lévő igazgatóját, az utódját, valamint az önkormányzati cég parkolási üzletágának vezetőjét, mint társtetteseket. Ők voltak a per első-, másod- és harmadrendű vádlottjai.

Rajtuk kívül még 3 vádlottja volt az eljárásnak, mégpedig Solymos László alpolgármester, Mózes Ervin, a város címzetes főjegyzője és Kalmár Gábor, Botka László kabinetfőnöke. A bíróság szerint ők a hűtlen kezelést felbujtóként követték el.

Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik részesüljenek ingyenesen éves parkoló bérletben. Ezen személyek listáját 2008-tól Kalmár Gábor állította össze, aztán a listát vezetői értekezleten hagyták jóvá. A listákat többségében Mózes Ervin és Solymos László írták alá azzal, hogy a kft.-től kérték a parkoló bérletek kiadását. Azokról 2009. és 2010. kivételével állított ki számlát a kft., de ezek ellenértékét az önkormányzat így sem egyenlítette ki.

A bíróság úgy látta, hogy a vádlottak nem voltak jogosultak parkoló bérletek ingyenesen igényelésére vagy juttatására. A kft. az érintett időszakban 307 darab bérletet adott ki ingyenesen. A bíróság szerint az elsőrendű vádlott 2008. és 2010. között közel 19 millió forint, a másodrendű vádlott 2011-ben és 2012-ben körülbelül 21 millió forint vagyoni hátrányt okozott az önkormányzatnak. A tanúvallomások alapján egyébként az ingyenes parkoló bérletek adása automatizmusként működött az önkormányzatnál.

Az ítélet nagy port vert fel a szegedi politikai közéletben. Haág Zalán önkormányzati képviselő október 9-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze, melyet Botka László csak az előző nap hirdetett meg. Nem is lett határozatképes, mert azon csupán 7 képviselő jelent meg a Fidesz-KDNP soraiból, míg a baloldalt Nagy Sándor alpolgármester képviselte.

A Fidesz-KDNP-s képviselők követelték Solymos László, Mózes Ervin és Kalmár Gábor jogviszonyának azonnali megszüntetését. A jobbikos Tóth Péter és a független Szentistványi István ugyan nem mentek el a közgyűlésre, de sajtónyilatkozataikban az ártatlanság vélelmét hangoztatták, illetve azt, hogy szeretnék megvárni a jogerős ítéletet.

Jogászbáli verekedés

A szegedi közélet eseményeit ismerőknek eszükbe juthat Keresztúri Farkas Csabának, a Jobbik egykori önkormányzati képviselőjének ügye. Keresztúri 2011-ben a szegedi Jogászbálon részegen közeledett egy lányhoz, akinek bátyjaival a politikus többször is verekedésbe keveredett.

Keresztúri Farkas Csabát első- és másodfokon társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaságért ítéltek el. A nem jogerős döntés után Keresztúri csak a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság elnöki posztjáról mondott le, a képviselői mandátumát a másodfokú ítéletig megtartotta.

A sokszor emlegetett Szeviép-ügy

Szintén régóta húzódó ügy az úgynevezett Szeviép-per. Ismert, a hatóságok szerint a Szeviép Zrt. igazgatóságának tagjai, az ügy három vádlottja csődbűntettet követtek el, amikor 2007. év elejétől rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészében vagy részben a zrt. tulajdonában álló, de önállóan gazdálkodó és önálló pénzügyi felelősséggel működő vállalkozásoknak, illetve néhány magánszemélynek is, ráadásul biztosítékul szolgáló fedezet nélkül.

A vádirat alapján a felszámolási eljárás során hozzávetőlegesen 6 milliárd 500 millió forint hitelezői igény került bejelentésre.

Szabó Bálint többször is Botka Lászlót nevezte az ügy politikai felelősének. A polgármester bejelentette, rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Szabó ellen. A vállalkozók kártalanításáról korábban az Átlátszó Országszerte is írt. A Szeviép-perben az ítélet november 20-án várható.

B. Kovács Tamás

A fotó a szerző felvétele.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom