Bezárás
Kazincbarcika

Tízmilliókba kerülnek a kazincbarcikai polgármesternek és helyettesének bérelt autók

A kazincbarcikai polgármester autója.

Nem vásárol, hanem bérli a kazincbarcikai önkormányzat azokat az autókat, amelyeket a város polgármestere és annak helyettese használnak. Az elmúlt években nagyjából 24 millió forint ment el erre a település költségvetéséből. Egy olvasónk, akinek az autóbérlés szemet szúrt, folyamatosan kéri az önkormányzattól, hogy az 5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű szerződéseket időben tegye közzé.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„Kazincbarcika a mindennapok gyakorlatában mindenkit lepipál autóbeszerzések terén” – hívta fel a figyelmet egy olvasónk a város Polgármesteri Hivatalának gyakorlatára. A gépjárműveket ugyanis nem megvásárolják, hanem bérlik egy autókereskedőtől, a szerződés ellenértékét pedig nem havi részletekben fizetik, hanem egy összegben utalják. Így úgy tűnik, hogy olcsóbban jutnak a város vezetői a gépkocsikhoz.

Olvasónk leginkább azt kifogásolja, hogy a bérleti szerződéseket, bár van amelyik meghaladja a nettó 5 millió forintot, az önkormányzat honlapján csak késlekedve teszik közzé. Mint olvasónk megjegyezte, az egyik közmeghallgatáson a jegyző a késlekedéseket azzal magyarázta, hogy a leterheltség miatt a szerződéseket háromhavonta gyűjtik össze és teszik fel a honlapra.

Az autóbeszerzésekkel kapcsolatban olvasónk közérdekű adatigényléssel is élt, így derült ki számára, hogy vásárlás helyett bérlik a járműveket a város vezetői számára.

Kazincbarcika polgármestere egy Mercedes V250 típusú buszlimuzinnal jár, a város volt alpolgármestere, aki ma a ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. ügyvezetője, pedig egy hibrid Volvo Xc90-essel.

Az Átlátszó is kíváncsi lett a kazincbarcikai önkormányzat autóbeszerzés-gyakorlatára, ezért közérdekű adatigényléssel kikértük az autókkal kapcsolatos szerződéseket és azok mellékleteit. A Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal a 15 napos határidő utolsó napján teljesítette is az igénylést.

A dokumentumok alapján a város első embere, Szitka Péter a POM-150-es rendszámú Mercedes V-Class típúsú autóval közlekedik. Ennek a listaára mintegy 17 millió forint. De, ahogy olvasónk is írta, a Mercedes nem adásvétellel került a polgármesterhez, hanem az önkormányzat bérleti szerződést kötött a gépkocsira Szabó György egyéni vállalkozóval, akié a Szabó Suzuki – Mazda Márkakereskedés és Szerviz.

A 2017 decemberében megkötött bérleti szerződésben a Mercedesen kívül egy Skoda Superb Style és egy Mazda 6-os is szerepel. A három autó bérleti díja egy évre bruttó 10,2 millió forint volt, amit egy összegben előre fizettek ki.

Mivel a bérleti szerződést a Mercedes V250-re 2017. december 13-án írták alá, az autót pedig egy héttel később helyezték forgalomba, olvasónk szerint kifejezetten megrendelésre szerezhették be a gépkocsit.

Az említett három gépkocsi közül a Skodát Klimon István alpolgármester használja. A város vezetője és helyettese elégedettek lehettek az autókkal, mert azok bérletét 2018 végén meghosszabbították 2019 decemberéig. Erre az időszakra 7,6 millió forintot fizetett az önkormányzat.

Az alpolgármester Skodája egyébként 2015 decemberi szerzemény, és az autó egyévi bérleti díja bruttó 2,5 millió forint volt. A kontraktust a következő évre is meghosszabbították, így a bérleti díjat újra kicsengették. Majd 2018 utolsó 13 napjára is kifizették a Skoda Superb 102 ezer forintos bérletét.

Korábban, 2015 májusától a polgármesternek egy Volkswagen Multivant béreltek évi 2,3 millió forintért, majd a szerződést 2017 májusában az év végéig meghosszabbították. Erre a plusz időszakra a számításaink szerint mintegy 1,3 millió forintot fizethettet a kazincbarcikai önkormányzat.

A bérleti díjakat összeadva kiderül, hogy az elmúlt pár évben mintegy 23,8 millió forintba kerültek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város vezetőinek bérelt gépkocsik.

Olvasónk arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatéhoz hasonló gépjárműbérlésekkel élt Szabó György közreműködésével a ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft., amelynek az ügyvezető elnöke a város volt alpolgármestere, Sztupák Péter.

A nonprofit céget egyébként a Sajó-Bódva Völgye és Környéke  Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás alapította. A társulás elnöke Szitka Péter polgármester. „Nem mellesleg az említett ügyvezető, a polgármester és az autókereskedő egyazon vadásztársaság tagja” – hozta fel olvasónk rámutatva az érintettek jó viszonyára.

Kazincbarcikát 1994 óta MSZP-s polgármester vezeti: 1994-től 2006-ig Király Bálintnak, 2006 óta pedig Szitka Péternek szavaztak bizalmat a helyiek. Korábban többször írtunk már kazincbarcikai ügyekről, például az eső ellen nem védő 4,5 milliós buszvárókról, és a városi kommunikációs cégnél foglalkoztatott polgármesterfeleségről is.

A polgármester és az építési vállalkozó – magánútra költözött a kazincbarcikai elit

Kazincbarcikán hosszú évek óta probléma a magas munkanélküliség és a fiatalok elvándorlása. Az 1994 óta MSZP-s polgármesterek által irányított városban azonban látszólag minden rendben, javarészt EU-s támogatásból szinte mindent felújítottak már, közintézményeket és közterületeket egyaránt.

Csikász Brigitta

Címlapkép: Szitka Péter kazincbarcikai polgármester közpénzből bérelt autója ( Fotó: olvasónk)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom