Bezárás
Kecskemét

Újra megterveztetik az egymilliárdért már megtervezett kecskeméti pályaudvart

Először 2011-ben, 2013-ban végül 2016-ban is szóba került Kecskeméten a közös vasúti-buszpályaudvar, aminek a tervei 2015-re el is készültek. A város 2011-ben 300 milliót költött az intermodális pályaudvar tervezésére, most viszont a NIF írt ki pályázatot újabb tervezési munkára. Azt írták az Átlátszónak, a korábbi terveket már tavaly felülvizsgálták.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Kecskeméten három buszpályaudvar van, az egyik épp a vasútállomás mellett. Évek óta téma az alföldi városban, hogy a közösségi közlekedést egyetlen, úgynevezett intermodális csomópont bonyolítsa, így könnyebb átszállást biztosítva a busszal és vasúttal utazónak. 

Kecskeméten ezen felbuzdulva 2010-ben közbeszerzést írtak ki “Kecskemét város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések” címmel. A tanulmányt 2012-ben publikálták, ma is elérhető. Erre akkor 300 millió költött az önkormányzat.

Az összefoglaló szerint közvetlen gyalogos tengely alakult volna ki a Belváros és a Hunyadiváros között, az intermodális központhoz kapcsolódóan helyi és távolsági buszpályaudvar jön létre. Ezen túl 3 helyszínen P+R parkoló épült volna: az 52. sz. főút városi szakaszán, az Irinyi utcában a Széchenyiváros és a Nagykörút között , illetve a tervezett intermodális csomópontban, biztonságos kerékpártárolás lehetőségével. 

A tervből nem lett semmi, a baon.hu 2016-os cikke szerint a tervezés valójában ennél is többe, több mint 1 milliárd forintba került. Akkor azt írták, a közösségi közlekedés fejlesztése és az intermodális csomópont tervezése, engedélyezése projektre először elnyert 1,45 milliárd forintot a város, majd ezt a kormány egyszer megemelte 250 millióval, majd további 382 millióval.

A 2,1 milliárd forintból 1,2 milliárd volt a tervezés, ez nem pusztán az ICS tervezési költsége, hanem magába foglalja például az új helyi buszközlekedés hálózati struktúrájának megtervezését is. Majd az Orbán-kormány Modern Városok Programjára hivatkozva az egész ment a fiókba.

Eddig: idén júliusban immár a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. írt ki közbeszerzést, “Kecskemét Megyei Jogú Város intermodális csomópont fejlesztése projekt kapcsán előkészítési és tervezési feladatok ellátásra”.

Az összeg nélküli projekt szerint a  Széchenyi téri buszállomás megszűnik, a Noszlopy Gáspár parkban található helyi és helyközi buszpályaudvart elbontják, azt új helyszínen, a vasútállomás épületéhez közelebb alakítanák ki. Emellett egy új kiegészítő utasforgalmi épületet is építenek. De olyan elem is szerepel, amit meglehetősen hasonló a 2010-ben megálmodotthoz, vagyis “150 méter hosszú vasút feletti kerékpáros és gyalogos közúti felüljáró a Hunyadiváros gyalogos- és kerékpáros-kapcsolatát biztosítja majd.”

2015-ben az epiteszforum.hu írta meg, hogy “már csak az intermodális csomópont megépítése maradt hátra, ennek tervei elkészültek. A terveket a Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium és alvállalkozói készítették, tagjai: UTIBER Közúti Beruházó Kft., UNITEF ’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., és a Középülettervező Zrt.” 

Kérdés, hogy ha már eddig több mint 1 milliárd forint ment el az intermodális pályaudvar tervezésére, akkor az elkészült anyagot használják-e valamire?

A NIF azt közölte, a tanulmányt  2018. októberben aktualizálták. A NIF Zrt. a projekt előkészítési és tervezési feladatainak ellátására írt ki közbeszerzési eljárást 2019 júniusában. Ennek feladata az engedélyes- és kiviteli tervek, valamint az ehhez kapcsolódó dokumentációk elkészítése lesz, a megvalósíthatósági tanulmányban meghatározott műszaki tartalom alapján.

Segesvári Csaba

Címlapkép: kecskemet.hu

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom