Bezárás
Útépítés

Üres ígéret maradt a Fejér megyei halálút szélesítése: 2022-ig nem lesz négysávos a 81-es

2015-ben, 2016-ban, 2017-ben, és 2019-ben is aláírásgyűjtés indult azért, hogy a Székesfehérvárt Győrrel összekötő 81-es főutat négysávosra alakítsák át. Ez sokak szerint a balesetek elkerülése érdekében lenne fontos, mert évente átlagosan több mint 200 karambol történik itt, de a főút szakaszos felújításán kívül többet egyelőre nem sikerült elérni. Van olyan polgármester a környéken, akinek már a nagyapja is részt vett olyan fórumon, amelyen kiemelt témaként foglalkoztak 81-es főút problémáival – és a településvezető attól tart, még az unokáinak is fájni fog a feje miattuk. 

Add az adód egy százalékát az Átlátszónak!

További részletek: atlatszo.hu/azenadombol

Pedig a 81-es még csak nem is elsőrendű főút, keletkezését a Wikipédia viccesen a 2. századra teszi arra hivatkozva, hogy a helyén a római korban egy másik út vezetett Gorsiumból (Tác) a Móri-völgyön át Arrabona (Győr), illetve Brigetio (Ószőny) irányába.

Ha a gazdasági válság nem üt be, talán vele párhuzamosan, Kisbéren keresztül futna a tervezett M81-es gyorsforgalmi, de az Országos Területrendezési Terv 2008-as felülvizsgálata során ezt a nyomvonal-tervezetet is elvetette az akkori kormány. Igaz, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ bő tíz évvel ezelőtti kommunikációja még arról szólt, szó sincs róla, hogy az autópálya bukásával elvetné a kormány a 81-es négysávosítását: „szerényebb műszaki paraméterekkel ugyan, mint a korábbi M81 gyorsforgalmi út, de szerepel a távlati, országos közúti fejlesztések között.”

Némi malíciával ma azt mondhatnánk, annyi azért akkoriban is feltűnhetett volna, hogy négysávosításokat – bármely útra vonatkozóan – nem is tartalmazott a javaslatcsomag.

A 81-es bővítése ettől függetlenül előtte is folyamatosan napirenden volt, és ma sincs ez másképp. Annak ellenére, hogy az óvatos politikusi ígéretek és lebegtetések között a négysávosításra vonatkozó hihető konkrétum nagyjából nem szerepelt sosem.

Elmúltnyolcév! Ja, nem

A móri térség fideszes országgyűlési képviselője, Törő Gábor (akkori útügyi miniszteri biztos) volt a legoptimistább, amikor 2013 végén úgy nyilatkozott, 2020-ig minden bizonnyal meglesz az út négysávosítása. Előtte, 2012-ben még nem mondott ilyesmit, ha a 81-esről kérdezték, de ugyebár akkor még nem is voltak naptári közelségben a 2014-es választások.

Érdekes, hogy az itt szintén felszólaló Vargha Tamás országgyűlési képviselő, akkoriban a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a szocialista kormányokra mutogatva azt hangoztatta, hogy a korábbi választási kampányok során sokszor volt ígéret a fejlesztés, de sohasem valósult meg. Viszont majd most!

Mindketten tévedtek: 2016-ban a kormány már úgy tette közzé a 2022-ig bevállalt közúti beruházásainak listáját, hogy a Fehérvár-Győr szakasz nem szerepelt benne.

Bár a 2×2 sávos, a falvakat elkerülő kiszélesítés indokaként gyakorta hozzák fel az út veszélyességét, az egymást követő évek baleseti statisztikáját nézve a 81-es másodrendű főút nem is tartozik az országos halálutak közé. Az Index tízéves országos listáját a 4-es főút vezeti, akárcsak a Vezess.hu tavaly közzétett, 2016-os KSH adatokon alapuló összesítését. Legalábbis ami a főutakat illeti, mert a sztrádák közül az M1 a legkockázatosabb.

Évente több mint kétszáz baleset

A Fejér megyét érintő főutak közül pedig ezzel a nem túl hízelgő címmel a 6-ost és főleg a 8-ast lehetne illetni, utóbbin átlag három kilométerenként meghalt valaki közlekedési balesetben 2006-2009 között. De egy évtized elmúltával, 2016-ra sem sikerült javítani a Székesfehérvár-Veszprém közötti 8-as szomorú statisztikáján, akkor ugyanis a nyolcszereplős veszélyességi lista 5. helyén állt, összesen 99 balesettel (ebből 8 halálos, 27 súlyos, 67 könnyű sérüléssel járó volt).

Visszatérve a 81-esre: a kedélyeket a többi megyei főúttól némiképp jobb baleseti statisztikájával együtt is folyamatosan borzolta, mert a Székesfehérvártól elhelyezkedő kisebb települések közelében gyakorlatilag 2-3 hónaponként történt valami súlyos eset. Hol iskolás gyerekekkel teli busz ütközött, máskor kamion szakított ketté egy személyautót a benne ülőkkel együtt, megint máskor pedig azért kellett a rendőrségnek teljes szélességében lezárnia a főút egy szakaszát, mert több kamion és busz is egymásba rohant.

Nem csoda tehát, hogy a főút két oldalán sűrűn lakott kistelepüléses területen élők egymás után többször is megelégelték a változatlan állapotokat. 2012 és 2016 között egyébként összesen kb. 900 közlekedési baleset következett be a főút teljes hosszán.

4 aláírásgyűjtés, 0 eredmény

Négy éve, 2015. elején a megyei iparkamara indított aláírásgyűjtést, bizonygatva, hogy az országgyűlési képviselők támogatásával vissza kell emelni a projektet a 2014-2020 közötti közúti fejlesztési csomagba, mint „a térség lakóinak életkörülményeit javító, és az ország gazdasági fejlődése szempontjából fontos és gyorsan megtérülő beruházást”.

Az ehhez kapcsolódó fórumon a környékbeli polgármesterek is megszólaltak és támogatták az út kiszélesítését. Itt hangzott el a bevezetőben is említett mondat, miszerint egyiküknek már a nagyapja is találkozott a 81-es főút problémájával 1985-ben, s félő, hogy még az unokája is nyögni fogja a beruházás elmaradásának következményeit.

2016 novemberében a Magyar Közút Zrt. Fejér megyei igazgatóságának vezetője egy átfogó jelentést készített a soron következő megyei közgyűlés számára a megyében végrehajtott és aktuális fejlesztésekről, de ebben egy 5, majd egy 9 kilométeres burkolatjavításon, és más, kisebb beavatkozásokon kívül a 81-es bővítése egyáltalán nem szerepelt. Pár hónappal korábban egy magánszemély Magyarország Alaptörvényére hivatkozva indított újabb aláírásgyűjtést, amit az év végéig közel 500-an (máig kb. 2 200-an) írtak alá.

A megyei napilap 2017-ben megkérdezte minderről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát. Tasó László akkor elmondta, 2022-ig nem építik át a 81-es főutat, mert csak hazai forrás állna rendelkezésükre, az meg a költségvetés függvénye.

„Szeretnénk minél hamarabb továbbépíteni és továbbfejleszteni. Reményeink szerint bele fog kerülni a következő években a programba” – fogalmazott akkoriban óvatosan és évszám említése nélkül az államtitkár. A napilap két hónap múlva ismét rákérdezett az ügyre – ezen idő alatt a minisztérium álláspontja gyökeresen megváltozott. „A jelenlegi programozási ciklusban az európai uniós források döntően a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére fordíthatók, a 81-es főút pedig nem része ennek a hálózatnak” –írták.

2017-ben új fejleményként a pártpolitika, ha eddig látványosan nem tette volna, beavatkozott. A Jobbik által néhány hónappal korábban elindított aláírásgyűjtés a pártállástól független közös érdekre hivatkozva célozta be a tízezer szignót. Tancsa Ágnes, a párt székesfehérvári képviselője érdeklődésünkre elmondta, az aláírásgyűjtést ugyan egy idő után félbeszakították, mert az akkoriban kezdődött belső pártcsatározások miatt nem maradt rá energiájuk, de a meglévő íveket ő megpróbálta átadni a következő petíció indítójának. Aki azonban arra hivatkozva, hogy pártérdekekből indult akcióba nem kíván beszállni, nem fogadta el azt – tette hozzá Tancsa.

A szóban forgó és jelenleg legfrissebb aláírásgyűjtést a sárkeresztesi polgármester indította 2019 januárjának elején. Mint mondja, decemberben megtudta a hírekből, hogy a falunál két személygépkocsi és egy kamion ütközött a főúton, s a balesetben egy személy életét vesztette. Az eset sokkolta a helyi közvéleményt (a keresztesiek 2003 óta várják a beígért elkerülőt), ráadásul aznap délután még egy baleset történt, szinte ugyanott.

“Ez érlelte meg bennem, hogy tenni kell valamit” – mondja a falut függetlenként vezető Krähling János. Második mondatával azonban mindjárt hangsúlyozza is ezt a függetlenséget, miszerint a kezdeményezés mögött semmiféle politikát nem szeretne látni. Arra a felvetésre, hogy sokak szerint eddig is éppen a politika akadályozta meg a főúttal kapcsolatos érdemleges változásokat, hiszen igazán komolyan még senki sem lobbizott érte, a polgármester beleegyezően hümmög.

“Én 1999 óta vagyok polgármester, már akkor is napirenden volt, s valóban nem oldódott meg azóta, de mégsem politikai ügy ez” – köti az ebet a karóhoz. – “A célunk az lenne, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét arra, közlekedjenek óvatosabban.”

A sárkeresztesiek az itteni nagy forgalom miatt különösen nehéz helyzetben vannak, gyakorlatilag az úton sem tudnak átmenni a buszmegállóhoz.

Az aláírásgyűjtés január 7-én indult, és április utolsó napjáig tart. Egyelőre a művelődési házban, az önkormányzatnál érhetőek el az aláíró ívek, és néhányan a szomszédjaikat is felkeresik vele. Nagy kampányt egyelőre nem folytatnak, mondja a polgármester, azzal indokolva a csendességet, hogy inkább később vonnák be a környező településeket is az akcióba.

Hogy az embereket folyamatosan foglalkoztatja az inkriminált főút ügye, az még a fehérvári polgármesternek a szokásos havi online fogadóóráján feltett kérdésekből is kiderül. Válaszában Cser-Palkovics András már egyértelműen arról beszélt, a Magyaralmást a 8-as főúttal összekötő leágazás megépítése a prioritás. Ez viszont azt jelenti, hogy a megyeszékhelyhez közelebb lévő Sárkeresztest elkerüli ez a módosítás, ott maradna a korábbi megnövekedett főúti forgalom. És ezzel együtt a problémák.

Egyik fejesnek sem lakik itt senkije

Általános lakossági kérdezősködésemre egyébként a véleményezők abban is kételkednek, hogy a korábban 50 milliárdosra becsült útszélesítési projekt bármikor is megvalósul, egyetlen centiméteren is. Politikát, pénzhiányt és pártérdektelenséget említenek a beruházás elmaradásának okaként, mondván: az a baj, hogy „egyetlen fejesnek sem lakik itt senkije, ezért nem is fontos ez senkinek”.

A 81-es főút szélesítése utoljára hivatalosan egyébként az Országgyűlés decemberi aktuális ülésén került elő, amikor is Molnár Zsolt (MSZP) azt kérdezte, lekerült-e a napirendről a Győrt és Székesfehérvárt összekötő 81-es, a sok baleset miatt halálútnak is nevezett főút négysávossá alakítása.

Azonnali választ Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára adott:

“a 81-es út az ország gyorsforgalmi utak szempontjából legkedvezőbb helyzetű régióin halad át, a kormánynak viszont elsősorban a jelenleg még ellátatlan régiókban kell hasznosítania a forrásokat, így 2022-ig, a tervezett beruházások között nem szerepel a 81-es út négysávosítása.

Kocsis Noémi

Címlapkép: emlékmű a Fejér megyei közúti balesetek áldozatainak, Kocsis Balázs alkotása (a szerző felvétele)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom