Bezárás
Szombathely

Veszélybe került a szombathelyi költségvetés a rabszolgatörvény utáni balhé miatt

Az alpolgármestertől megvonták a jogköreit, a polgármester nem hívta össze a rendkívüli közgyűlést, áll a bál.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Január közepén mutattuk be a felbolydult szombathelyi politikai helyzetet. A városban a Fidesz addigi törékeny többségét a rabszolgatörvény miatt összehívott rendkívüli közgyűlés törte meg. A szombathelyi közgyűlésben pedig úgy volt meg a Fidesznek a 11 fős többsége, hogy velük szavazott Molnár Miklós, Pro Savariás alpolgármester.

Január 8-án azonban a Fidesz-frakció el sem ment a közgyűlésre, Molnár pedig “megengedte magának” azt, hogy az ellenzék által javasolt napirendet megszavazta. A végső szavazáson ugyan nem volt jelen, ám a javaslat napirendrevétele is elég volt ahhoz, hogy az ebben a ciklusban eddig a Fidesz szövetségeseként elkönyvelt Molnárról a megyei lapban előbb Puskás Tivadar polgármester (Fidesz-KDNP) nyilatkozatában, majd Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő interjúban mondja ki róla, hogy áruló.

A rabszolgatörvény kezdte ki a Fidesz többségét Szombathelyen

Négy évig szövetséges volt, most árulónak kiáltják ki Molnár Miklós alpolgármestert, mert megszavazott egy napirendi javaslatot, amelynek következtében végül elfogadta a szombathelyi közgyűlés, hogy az önkormányzat cégeinél ne legyen érvényes a munka törvénykönyvének decemberben a parlamentben elfogadott módosítása, és felkérte Hende Csabát a térség országgyűlési képviselőjét, hogy terjessze a Parlament elé a

A Molnár elleni hadjáratot tekintve érdemes megjegyezni, hogy a Fidesz-frakció azért nem tudott teljes létszámban megjelenni a január 8-i rendkívüli közgyűlésen (és valószínű ezért aztán senki nem ment el), mert a frakcióvezető éppen az Amerikai Egyesült Államokban, Lake Placid-ben tartózkodott. Lendvai Ferenc ugyan semmilyen sporthoz kapcsolódó terültért nem felel az önkormányzatban, mégis ő ment ki a szombathelyi delegációval a Nemzetközi Téli Diákjátékokra.

Mindenesetre a város vezetői kommunikációban ezt a tényt nem erőltették, Molnár meghurcoltatásába azonban más is bekapcsolódott.

Egy látszólag civil egyesület, a Polgári Egyesület Szombathelyért. Az egyesület elnöke Horváth Csaba, aki korábban fideszes önkormányzati képviselő volt, jelenleg pedig a párt városi alelnöke. A szervezet másik bejegyzett vezetője Papp Hunor, aki korábban Hende Csaba titkára volt.

Az egyesület nyílt kapcsolatot tart fenn a városvezetéssel. Eddig az volt biztos, hogy 2017-ben 200 ezer forintot kaptak önkormányzati támogatásként úgy, hogy Horváth tagja az egyik önkormányzati bizottságnak. Ezenfelül többször is kitüntette őket a város, sőt, szerepeltek a hivatalos városi honlapon is fotós tudósítással, holott más egyesületek ilyen nyilvánosságot alig kapnak.

Molnár később sajtótájékoztatót tartott, ahol azt állította, hogy az elmúlt ciklusban 1 millió 140 ezer forintot kapott az álcivil egyesület a szombathelyi közpénzekből.

Molnár lejáratása közben, január 14-én az ellenzék újabb rendkívüli közgyűlést kezdeményezett. Egy későbbi sajtótájékoztatón derült ki, hogy az Éljen Szombathely frakciója főként a város működőképességéért aggódik, ezért szerettek volna egy bizottsági helyekkel átstrukturált önkormányzati működést.

Puskás polgármester ugyanis Molnár jogainak megvonásakor a költségvetés megalkotásának jogát is magához vette. Holott Molnár gazdasági szakember, az elmúlt 4 évben mindig ő felelt a költségvetésért. De, hogy ki mennyire ért a költségvetéshez, arra még visszatérünk.

Puskás nem hívta össze a rendkívüli közgyűlést, formai hibára hivatkozott. De a korábban január 31-re ígért rendes havi közgyűlés is elmarad. Pedig közben a 2019-es költségvetést meg kellene tárgyalnia a testületnek.

Januárban a közbeszerzési bíráló bizottságon kívül nem ült össze egyetlen bizottság sem, pedig ez a közgyűlés előkészítéséhez elengedhetetlen lenne.

Közgyűlés ugyan nem volt a hónapban, viszont közlemény jelent meg a Fidesz részéről. Például többek között az, hogy Puskás Tivadar 9 éve úgy vezeti a várost, hogy annak nincsen adóssága. Érdekes állítás ez a Fidesztől, hiszen Szombathelyen épp zajlik a közvilágítás felújítása, amihez 1,4 milliárdos hitelt vesz fel a város.

A korábban a városi költségvetést készítő Molnár sajtótájékoztatón mondta el, hogy a korábbi években a polgármestert a számokkal kapcsolatban egyetlen dolog érdekelte, hogy az orvos lévén szívügyének tekintett újraélesztési program 30 millió forintos támogatása bekerüljön.

Könnyen előfordulhat, hogy a politikai sértettségből valóban megtörténhet az, hogy veszélybe kerül Szombathely működése.

Farkas Bazsiugytudjuk.hu

Fotó: Molnár Miklós, Vágvölgyi Bálint felvétele

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom