singular post

kalocsa

Wellness hotelt és 2 milliárdos támogatást adott az egyháznak az állam – pislogni sem volt idő

2018-ban 150 millióért kelt el a Kalocsai Hotel, tavaly decemberben 450 millióért hirdették. Orbán Viktor november végén járt Kalocsán, és javasolta az egyháznak, hogy vegyék meg az épületet. December 17-én jelent meg a kormányhatározat, 22-én már az adásvételt is bejegyezték. Az egyházmegye felsőbb utasításra egyetlen kérdésünkre sem válaszolt.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

“Wellness Hotel Kalocsa – Európa egyik legszebb – jelenleg felújítás alatt álló – barokk főterén, a Szentháromság téren épült 1750-ben. A műemlékvédelem alatt álló épület korábban az egyház tulajdona volt, legutóbbi felújítás 2005-ben történt. A jobb időket is megélt szálloda az ország jelenleg egyik legnagyobb költségvetéssel finanszírozott, felújítás alatt álló műemléki együttese, a Kalocsai Érseki Palota, Székesegyház és Érseki Múzeum, illetve az ezeket építészeti szempontból összekötő tér szerves, harmonikus részét képezi” – ezzel a kedvcsinálóval hirdették Kalocsán a szállodát. Imagefilmet és készítettek hozzá:

Eladó HOTEL Kalocsán – az Érsekuradalmi jószágkormányzóság épülete

A hirdetés linkje: https://ingatlan.com/31534602

A hirdetést már leszedték, de az archívum szerint az emeleten 27 szoba + 1 lakosztály volt, mindhez külön fürdő-wc tartozott, adták a teljes bútorzatot, ágyneműt. A wellness részlegen finn szauna, gőzkabin, merülő medence, ellenáramoltatású medence, jakuzzi, vizesblokkok és fitness terem is található. Mindezt 450 millió forintért hirdették tavaly december közepén.

Alig pár nappal később a kalohirek.hu már arról írt, “megvásárolása majd felújítása után a jövőben kulturális, lelki életi és közösségépítési célokat szolgál majd az egykori érseki jószágkormányzóság, vagy ahogyan mindenki ismeri, a Hotel Kalocsa épülete.” Az épületre nem más, mint a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye jelentkezett be.

Orbán Viktor közbelépett

A lap akkor azt írta, Orbán Viktor miniszterelnök Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érsek 70. születésnapja alkalmából, november 22-én személyesen látogatott Kalocsára, és az érsek szerint “Orbán Viktor a tér szemrevételezésekor szembesült azzal, hogy az ugyancsak felújításra váró Hotel Kalocsa épülete nem egyházi tulajdonban van. Ekkor tett – egy bő héttel később már beváltott ígéretet – hogy a kormány segítséget nyújt az épület megvásárolásához és annak felújításához is”.

A 2020. december 17-én megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány “támogatja a  Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye kalocsai beruházásait, így különösen ingatlanvásárlását, -felújítását és a kapcsolódó beruházásokat, a kalocsai Szentháromság téren feltárt romtemplomok rekonstrukcióját és bemutatását, valamint a Szentháromság tér felújítását”, minderre a pénzügyminiszter biztosított 2,1 milliárd forintot – Orbán Viktor aláírása mellett.

A szintén kalocsai KoronaFM egy interjút is készített akkor az érsekkel.

“Nem telt el egy hét, felszólítottak, hogy akkor hol van az a dokumentáció, aminek alapján ők támogatást adnának. És akkor így történt az, hogy az eladóval felvettük a kapcsolatot”

– mondta Bábel Balázs a rádiónak.

Alaposan előkészített projekt lehet, ha az érsekséget is meglepte, hogy pénzt kapnak a szállodára.

“Magasabb fórumokkal egyeztetve” hallgatnak

A 450 millióért hirdetett épület 150 millióért került 2018-ban akkori tulajdonosához – erről a kalohirek.hu írt. A szálloda a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tulajdona volt a 2018-as adásvétel előtt, azé a szövetkezeté, ami szorosan kötődik a Questor-ügyhöz. A takarék esetében 2019-ben emeltek vádat, többek között a questoros Tarsoly Csaba ellen, mivel az ügyészség szeirnt a vádlottak 2004 áprilisa és 2010 márciusa között összesen több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Takarékszövetkezetnek, amelyből több mint 500 millió forintnak az eredetét leplezték fiktív jogcímmel végrehajtott átutalásokkal és a házipénztárból való kivétellel. A takarék csődje után került 150 millióért új tulajdonosához.

A földhivatali nyilvántartás szerint az egyházmegye már tavaly december 22-én megvette az épületet a Rigodon 2003 Kft.-től. Kerestük a Kft. tulajdonosát, de nem akart nyilatkozni.

Bábel Balázs érsek

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek üzen a Bonum TV adásában. Forrás: Youtube/Bonum TV

Hogy mégis mire kell az egyháznak egy wellness szálloda, azt az érsekségtől kérdeztük. Mivel Bábel Balázs szavai arra utaltak, őket is meglepte, hogy pénzt kapnak a vásárlásra, így arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor és miért döntöttek az épület megvásárlása mellett, mekkora költség lesz az átalakítás. Azt is kérdeztük, pontosan milyen kialakításban gondolkodnak, az üzemeltetés a becslésük szerint mennyibe fog kerülni és, hogy mennyiért vették meg az épületet.

Az alábbi választ kaptuk Huszár Nándor irodavezetőtől.

“Magasabb fórumokkal történt egyeztetést követően szeretném tájékoztatni arról, hogy a kalocsai egykori érseki jószágkormányzóság (a volt Hotel Kalocsa) épületének ügyével kapcsolatban a Petőfi Népe című napilap 2020. december 28-i számának 4. oldalán megjelent egy cikk, amelyben minden olyan információ megtalálható, amelyet a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fontosnak tart és a témában közzé kívánt tenni.”

Új funkciót kap

Az említett cikkből viszont sok új infomáció nem derül ki. Az érsek ott annyit árult el, hogy az épület “egyházi tulajdonú ingatlanként a mostani intézményegyüttes részévé válik és új funkciót is kapni fog, hiszen ún. rekollekciós (nagyjából: lelki gyakorlatra visszavonulókat fogadó) ház lesz, illetve egyházi, kulturális eseményeknek, rendezvényeknek is otthont ad majd”. Illetve, hogy az intézménnyel sok munka lesz, mert a kihasználatlanság miatt eléggé leromlott az állapota.

Az általunk feltett kérdéseket az interjú nem érintette.

 

Segesvári Csaba

Nyitókép: A Wellness Hotel Kalocsa egyik szobája. Forrás: Youtube/ingatlan.com

Megosztás